Volt egyszer egy Magyar Filmszemle. Volt, amilyen volt, volt baj is vele elég, de igazából inkluzív (vagy próbált lenni) és nevének megfelelően seregszemle-jellegű volt. Volt hangulata, az ember szeretett Budapestre járni Szemlére, mert az eltelt évben bemutatott filmek mellett az újdonságokat is megnézhette, de átfogó képet kapott a kisjátékfilmes, dokumentumfilmes és más, marginálisabb műfajokban történő országos, sőt, nemzeti mozgásokról is.
Az amerikai filmakadémia „mélységesen sajnálja a hibát”, amelyet a legjobb film Oscar-díjának kihirdetésekor elkövettek. Jan Chapmant letaglózta a másik baki, megszólalt a gála házigazdája és a legjobb idegen nyelvű filmmel díjazott iráni rendező, de az amerikai elnök is, aki tudni véli a káosz okát. A Mindenki sikerétől pedig felgyulladt a magyar közösségi média.
Egy lassan elfogyó, Tati-szerű figura, egy hamiskásan éneklő kislány, egy válaszút elé került kickbokszoló lány, egy túlzottan lelkes ifjú pap és két szerelmes kiskamasz meg a múlt árnyai – meg persze öt fiatal rendezőtehetség, aki az ő rövid történeteiket filmre álmodta. Az alkotások közös vonása, hogy az elmúlt egy évben több nemzetközi filmfesztiválon is felbukkantak, díjakat szereztek. Legközelebb, egy csokorban a Filmtettfeszten lesznek megtekinthetők.
.jpg)
