A nagy tökölés – Lynn Shelton: Humpday / A legmelegebb nap

2010. január 4. – írta Hlavaty Tamás

Kevin Smith Zack és Miri pornót forgat című filmje után máris itt egy újabb mozi, aminek cselekménye egy felnőtteknek szóló film forgatása köré szerveződik. Ezúttal Ben és Andrew csap bele a lecsóba, ráadásul ők melegre veszik a figurát. A dokumentarista stílusban leforgatott A legmelegebb nap nézése közben ezen felül olyan érzésünk lehet, mintha egy játékfilmmé sűrített reality showt látnánk.

Az ötlettelen divatdiktátor – Larry Charles: Brüno

2009. július 16. – írta Pálos Máté

Sacha Baron Cohen sajátossága és ereje abban rejlik, hogy különös érzékenységgel nagyítja fel a populáris kultúra kliséit, szemet gyönyörködtető könnyedséggel és fapofával relativizálja a nyugati világ esszenciájaként értelmezett amerikai társadalom értékeit, szokásait, sztereotípiáit vagy kulturális kódjait.

A halott film ünnepe – Matheus Nachtergaele: A Festa da Menina Morta / A halott kislány ünnepe

2009. május 31. – írta Jakab-Benke Nándor

Az idei TIFF egyik versenyfilmje zseniálisan ötvöz két végletes érzelmet: egyszerre unalmas és idegesítő. Noha valahol a mély vallásosságról (is) akarna szólni, a néző csak azért imádkozik, hogy érjen már véget a büntetés, jöjjenek vissza az oroszok és vegyék el a villanyt, vagy akár törjön ki a harmadik világháború. Mindegy, csak érjen véget ez a film.

A rendkívüliség hagyományos dicsérete – Gus Van Sant: Milk

2009. február 25. – írta Pálos Máté

Úgy látszik, a filmek stílusa menthetetlenül hasonul a főhős tevékenységéhez: a közéleti személyiségeket, politikusokat középpontba állító biopic-ek stílusjátékok helyett a tárgyilagossághoz és dokumentarista hangvételhez vonzódnak. Gus Van Sant kísérletező kedvű alkotások után (Gerry, Elefánt, Az utolsó napok) egy életrajzi filmmel próbál beférkőzni az akadémia kegyeibe.

A tájban és egymásban élni? – Ang Lee: Brokeback Mountain / Túl a barátságon

2006. április 20. – írta Virginás Andrea

Egyre inkább úgy gondolom, igaza van – többek között – Fredric Jamesonnak, amikor a humán kultúrához fűződő nyelvi tevékenységeink java részét allegorézisnek minősíti: párhuzamos konstrukciókat ötlünk ki, magyarázatokat és fordításokat, abbéli igyekezetünkben, hogy teljesebben, hatékonyabban, igazabban szólhassunk. Miről is? Ez persze attól függ, milyen narratívákkal, ideológiákkal és világértelmező mítoszokkal vesszük körül magunkat; az emberi voltot, a szignifikációt, a megismerést, avagy az evolúciót tüntetjük ki figyelmünkkel (és a lista természetesen tetszés szerint bővíthető).