Címke: másik magyarország

Két magyar film nyert Zágrábban

2015. március 2. – írta

A ZagrabDox nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválon regionális kategóriában Nagy Pecsét-díjat kapott a Káin gyermekei, míg ugyanezen kategóriában Kis Pecsét-díjat nyert a Másik Magyarország című dokumentumfilm. Nemzetközi kategóriában a brit Virunga nyerte el a Nagy Pecsét-díjat.

A Másik Magyarország nyerte a Budoku fődíját

2014. május 12. – írta

A mai magyar vidék világát Bukta Imre képzőművész nézőpontján keresztül bemutató Másik Magyarország című film nyerte a Budapesti Dokumentumfilm Fesztivál fődíját, amelyet tegnap adtak át a fővárosi Toldi moziban.

Európai filmfesztivál ázsiai és amerikai vendégekkel – 43. Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál, 2014. január 22 – február 2.

2014. február 4. – írta

Idén először éreztem, hogy a rotterdami fesztiválnak egyre több cselhez kell folyamodnia, hogy megtartarthassa filmfesztivál-óriási státuszát. Egyre több hűségcsomag létezik a holland nézők számára és az európai államok állapotát vizsgáló válogatások tarkítják a műsort az Európai Unió támogatásával.

„Nekem kevés lenne az, hogy egy szobában találjak ki filmeket” – Interjú Nagy Dénes rendezővel

2013. december 18. – írta

Nagy Dénes neve hallatán mindenkinek a Lágy eső ugrik be. Igen, ő volt az, aki idén egyedüli magyar alkotóként részt vett kisjátékfilmjével a Cannes-i Fesztiválon, a Rendezők Kéthete szekcióban. Azóta már a Másik Magyarország1 című dokfilmjét is bemutatták Magyarországon, és egy újabb dokumentumfilmen dolgozik. A rendezővel újabb munkáiról és régebbi filmjeiről is beszélgettünk.

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Szavazó

Melyik a kedvenc Cronenberg-filmed?

Friss film és sorozat