Címke: holy motors

Leos Carax-filmhétvége a Cirko-Gejzír moziban

2013. április 16. – írta

A Holy Motors című film rendezője előtt tisztelegve április 19–21. között Leos Carax-filmhétvégét rendez a Cirko-Gejzír mozi a Francia Intézet támogatásával. Carax korábbi sikeres filmjei, a Rossz vér, A Pont-Neuf szerelmesei és a Boy Meets Girl című játékfilm lesz látható egy-egy alkalommal – ez utóbbit nem játszották még a mozik Magyarországon.

Ne óvakodj a szent motortól – Leos Carax: Holy Motors

2012. december 13. – írta

A botrányosan ritkán jelentkező, excentrikus francia filmes, Leos Carax (polgári nevén Alex Oscar) 13 évvel legutóbbi alkotása után ismét megmutatkozik, de nem egy filmmel, hanem egyenesen tizeneggyel, amiket a szürrealizmus felé kacsingató koncepción kívül egy zseniális színész köt össze.

Ének az esőben – 65. Cannes-i Fesztivál, 2012. május 16–27.

2012. május 30. – írta

Az ünnepélyes 65. évforduló kevéssé sikerült ünnepélyesre, és ez nem a fesztivál hibája, sokkal inkább a mostoha időjárásnak tudható be. Ritkán hallani olyat, hogy Cannes-ban az idő gyakoribb beszédtéma, mint a filmek, de idén az egész fesztivál hangulatára rányomta bélyegét a sok eső és a borús, hűvös időjárás. A vége felé felcsillant a remény néhány napsugár formájában, de aztán a záró eseményre ismételten, minden addiginál hevesebben, szakadt a nyakunkba az ég. A filmekre viszont nem lehet panasz. 

Friss film és sorozat

  • A megoldások könyve

    Színes filmdráma, vígjáték, 102 perc, 2023

    Rendező: Michel Gondry

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs

  • Én vagyok a kapitány

    Színes filmdráma, kalandfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Matteo Garrone

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • A megoldások könyve

    Színes filmdráma, vígjáték, 102 perc, 2023

    Rendező: Michel Gondry

  • Vaskarom

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 130 perc, 2023

    Rendező: Sean Durkin

  • Vörös szobák

    Színes thriller, 118 perc, 2023

    Rendező: Pascal Plante

  • A szenvedély íze

    Színes életrajzi, filmdráma, romantikus, 134 perc, 2023

    Rendező: Tran Anh Hung

  • Dűne: Második rész

    Színes akciófilm, filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 166 perc, 2024

    Rendező: Denis Villeneuve

  • Az űrhajós

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 107 perc, 2024

    Rendező: Johan Renck

  • Most vagy soha!

    Színes akciófilm, történelmi, 135 perc, 2024

    Rendező: Lóth Balázs

  • Én vagyok a kapitány

    Színes filmdráma, kalandfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Matteo Garrone