Egy holokauszt-vígjáték kapcsán – Roberto Benigni: La vita e bella / Az élet szép, 1999

2013. augusztus 15. – írta Szántai János

Talán még jó páran emlékszünk arra, amikor az 1999-es Oscar-gálán Roberto Benigni színész-rendező a székek támláin táncolt végig, hogy átvegye a legjobb idegennyelvű filmnek odaítélt szobrocskát. A film címe: Az élet szép. Témája: a holokauszt. Műfaja: vígjáték. És akkor itt álljunk is meg egy pillanatra. Vígjáték a holokausztról? Nem szentségtörés ez?

A szabad rendező – Radu Mihăileanu – alkotói portré 2. rész

2013. január 25. – írta Ioan-Pavel Azap

Radu Mihăileanu napjaink egyik legjelentősebb román rendezője. Precíz és aprólékos, rendező-forgatókönyvíróként nem igyekszik egyik filmet a másik után legyártani, gondosan építgeti életművét. Öt nagyjátékfilm után – amelyekkel nagyjából négyévente jelentkezett – Radu Mihăileanu szabad rendező marad: szabadon választ témát, szabadon dönti el, milyen fényképezés a legmegfelelőbb, kivonja magát a divatok és a példaképek hatása alól, és mentes mindenféle előítélettől.

Szaltók témák, kultúrák, filmek között – Beszélgetés Radu Mihăileanu filmrendezővel

2006. augusztus 15. – írta Buzogány Klára, Szuszámi Zsuzsa

Radu Mihăileanu, a Franciaországban élő román filmrendező nejlonszatyorral a kezében jelent meg az V. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál sajtó- és közönségtalálkozóin: a szatyorban azonban nem a sarki bevásárlás eredményét, hanem a Cézar-díját hozta, amely szerinte „bárki szatyrának" elérhető itthon is, legalábbis erre következtet az utóbbi évek román filmtermése láttán. A következő sorokat ezeken a találkozókon rögzítettük. A beszélgetések apropójaként Mihăileanunak a fesztiválon bemutatott Va, vis et deviens című filmje szolgált.

Csaknem igaz történetek – Roberto Benigni: Az élet szép / Radu Mihăileanu: Életvonat

2000. december 15. – írta Csantavéri Júlia

A gyerekkor mágikus világában a rettegés feloldásának még természetes és vitathatatlan eszköze a mese. A mesélő felnőtt elfogadja, ha sok esetben már nem is érti, hogy a mese megnyugtatja a sötét rémalakoktól rettegő kicsit, ahogy azt is elfogadja, hogy a gyermek az ő szemében gyakorta ok nélkül fél. Ez a látszólag oktalan félelem, a mumustól, a zsákos embertől, az ágy alól előbukkanó rémtől lényegében egy gyökerű azzal a szorongással, amelyet a felnőtt is érez, ha a félelmet keltő dolog, bár kézzelfogható szörnyűségében kétségbevonhatatlanul van, mégis irracionális, felfoghatatlan, olyasmi, aminek emberközpontú gondolkodásunk szerint nem lehetne lennie.