Ha válogatták be valaha a filmedet fesztiválra, vagy ha béreltél már ki mozitermet, hogy a családdal és a haverokkal együtt nézz meg valamit, vagy ha készítettél moziban, előzetesek közben vetítendő reklámot, biztosan hallottál a DCP-ről (Digital Cinema Package). Ez az a formátum, amiben a mozik digitalizálása óta a filmek forgalmazásra kerülnek, bővebben itt írtunk róla.
Több mint száz éven keresztül a filmeket celluloidról vetítették a mozikban: egy átlátszó, a szélein kilukasztott (perforált) műanyagszalagról, 4 perforációnyi „magas” képekkel. Első használata óta (1891-ben, Edison Kinetoszkópjában) a 35mm-es filmszalag lett a legelterjedtebb hordozó. Persze, közben megjelentek rajta a színek, meg a 4 perforáció közé szorított filmkép aránya is változott, meg később még a hangsáv is rákerült a szélére, de a működési elv ugyanaz maradt, így egy 1900-ból származó filmszalagot elvileg simán le lehetett játszani egy 2000-ben készített vetítőgéppel.
