Menekülés a jövőből – Karácsonyi Zsolt mozija

2002. október 15. – írta Karácsonyi Zsolt

Számomra a film névtelen műfaj, mintha megőrzött volna valamit saját kezdeteinek némaságából, és ettől vált névtelenné. Névtelen, mert nem volt névadója, szerzője. Furcsának tűnhet ez a kijelentés... A film végül is pillanatnyi hatásról szól, a pillanatnak pedig nincs neve, szerzője sem; talán ezért van az, hogy a legmaradandóbb fílmélményeim valahogy rendezőtlenül a levegőben maradtak, főleg a kölyökkorban látott filmek, a nyolcvanas évek sci-fi mesevilága, amelyet össze se lehet hasonlítani a mai szörnyeteg-áradattal.

A jó Gonosz avagy a gonosz Jó (Csillagok Háborúja PRO) – George Lucas: Star Wars: Episode II - Attack of the Clones / Star Wars II. – A klónok támadása

2002. június 15. – írta György Andrea

A Csillagok háborúja előzmény-trilógia második része, A klónok támadása nem okozott csalódást. George Lucas új filmje kétségtelenül jobban sikerült, mint az űr-odüsszeia első része, a Baljós árnyak, és ez nem egyfajta új rendezői koncepciónak vagy a vizuális effektek tökéletesítésének köszönhető, hanem magának a történetnek.

SW2: Ármány és szerelem (Csillagok Háborúja KONTRA) – George Lucas: Star Wars: Episode II – Attack of the Clones / Star Wars II. – A klónok támadása

2002. június 15. – írta Csillag Marci

Kemény galaxisba vágta fejszéjét George Lucas, amikor hozzáfogott a méltán világhírű Star Wars-trilógia előzményeit elmesélő első három rész, a „marketing-trilógia” elkészítéséhez. Valahogy úgy járt, mint az a polgármester, akiről évekkel az egyetem elvégzése után derült ki, hogy nyelvvizsgája hamis, s most öreg fejjel kell felmondania a nyelvleckét: szegényes szókincse nem csak nyelvtudásáról állít ki rossz bizonyítványt, de ezek után polgármesterségének évei is más fényben tűnnek majd fel.

A remake-ről – avagy játszd újra, Sam! – Az önző remake

2002. február 15. – írta Varró Attila

A remake a tömegfilm legnagyobb talányának számít, miközben látszólag a létező legegyszerűbb sikerreceptet kínálja a piacorientált filmipar számára: újraforgatni egy korábban már bevált mozidarabot és friss csomagolásban ismét felkínálni a nagyközönség számára. A filmkészítők attól kezdve élnek lehetőségével, hogy megszülettek az első másolható művek (a Megöntözött öntözőt tucatnyi utánzat követte hónapokon belül); manapság a hollywoodi stúdiótermés közel egyötöde sorolható kategóriájába. Mindennek ellenére a remake ma is éppoly misztikus jelenség, mint az éjszakai égbolt csillagképei az ókori hajósok szemében: hónapról-hónapra használják a szent cél érdekében, törvényeit mégsem értik, a működésére vonatkozó praktikus ismeretekből legfeljebb homályos jóslatokra futja.

A visszatérő hollywoodi „mesterember”: Ridley Scott

2001. augusztus 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Megsaccolni sem lehet, hányan töprengtek (filmkészítők, producerek, stúdióvezetők, kritikusok, laikusok) már azon, hogy mi a titka az amerikai filmek sikereinek. Mi vonz több millió embert a világ minden táján a mozikba, ha meglátják a plakátokon az unalomig ismert tengerentúli filmesek neveit, Mel Gibsontól Julia Robertsen át Steven Spielbergig. A recept összetevőit persze nem nehéz beazonosítani, mint ahogy az egyik kötőanyagot sem, jelesül minden jó alkotás alapját: a pénzt. Az e mögött álló félelmetes rutinériáról, a kikísérletezett és többnyire magas hatásfokkal működő klisékről, szabályszerűségekről illetve az ezeket működtető „mesteremberekről” már kevesebb szó esik. Most épp egy ilyen ízig-vérig mesterembert kívánunk bemutatni, aki alig két éve tért vissza az „élvonalba”.

Szkájvölker és a kerületi Erő

2001. március 15. – írta Papp Sándor Zsigmond

Aki utoljára érte el a póznát, már vehette is fel a képzeletbeli sisakot. És szuszogni kellett úgy asztmásan, rosszindulatúan, suhogtatni a fekete lebernyeget, miközben rohamosztagosok sorakoztak fel mögötte parancsra várva. Ez utóbbiakkal mindig gond volt, mert őket is az utolsókból válogatták ki, vagy a legkisebbekből, akiknek szavuk se lehetett, így aztán némán estek el egy sötét és igaztalan ügy érdekében. Meg aztán kevesen is voltak, s morgással fogadták a legegyszerűbb feladatot is, hiszen csak az járt a fejükben, hogyan furakodhatnának közelebb minden idők legszebb űrkirálykisasszonyához, illetve annak feszes pólójához, mely sajna cseppet sem volt képzeletbeli.