Azt mondani mifelénk, hogy „van egy filmstúdióm” kicsit olyan, mint azt állítani, hogy „van egy repülőterem”. Mégis, Kelet-Európában létezik egy ember, aki elmondhatja magáról, hogy saját filmstúdiója van, pontosabban, hogy épített egyet. Igazi nagyot, ahol minden van: stúdiók, kamerák és kamionok, kaszkadőrök és idomított lovak, korabeli hintók, gipszből épült várak, és kimustrált repülők. Vlad Păunescu, a bukaresti Castel film tulajdonos-igazgatója hivatása szerint művészember: filmoperatőr. A véletlen és a szükség faragott belőle stúdiótulajdonost. Ma már több mint hetven nagyjátékfilmet tud maga mögött, köztük elsősorban amerikaiakat.
„Ideális néző vagyok. Lehet bármilyen blőd a film, ha a történet csak egy kicsit is izgalmasan van elmesélve, én máris tátott szájjal nézek, «mint a moziban». Nem kettőződöm meg, nem nézem kívülről, nem figyelem szakmai szemmel, hogy mit csinált az operatőrkollegám. Ez rögtön megszűnik, ha a saját filmemet nézem vissza. Nagyon zavar, ha valamit elrontottam." – Vivi Drăgan Vasile operatőrt Bukarestben kereste meg a Filmtett.
Hogyan alakult a román filmgyártás története 1989 után? Milyen színvonalú a bukaresti szakmai képzés? Kikből áll az új filmes generáció, és milyen jövő elé néz? A Filmtett kérdéseire Florin Mihăilescu, a Bukaresti Caragiale Színház- és Filmművészeti Egyetem volt rektora, számtalan Pintilie-, Daneliuc- és Pita-film operatőre válaszol.
