Mindenki kedvenc Woody Allenje nyolcvan felé sem akar leállni, menetrendszerűen érkezik az évi egy filmje, s a termésben nagyjából felváltva követik egymást a nagyszerű és a kevésbé ihletett darabok. A Káprázatos holdvilág az utóbbiakhoz tartozik.
Aki szereti a filmeket, az szereti a bűvészetet, s talán ez lehet az oka annak, hogy ebből a témából meglepően jó filmek készülnek. Hiszen mindkettő a szemfényvesztésről szól: nézni valami olyasmit, amiről tudjuk, hogy nem igaz, egy ideig mégis örülünk, hogy becsapnak. És még lehetne folytatni a sort a film-bűvészet allegorizálással, de inkább állítsuk ezt az éppen aktuális bűvész-film megvizsgálásának szolgálatába.
Előadó? Mágus? Bűvész? Varázsló? Netán tudós? A megnevezés végülis teljesen mindegy, ha szemfényvesztésről és megszállottságról van szó, márpedig Christian Nolan új alkotásában mindkettő főszerepet kap. A Memento és az Álmatlanság (Insomnia) rendezője ismét feladta a leckét a nézőknek, hiszen az utóbbihoz hasonlóan rejtélyes és az előbbihez hasonlóan felszabdalt eseménysorozatot kell megfejtenünk: a Nolan-fivérek éveken keresztül dolgoztak, hogy Christopher Priest regénye alapján összeállítsák a forgatókönyvet.
