A Büszkeség és bányászélet magyar címe kivételesen igen ötletes. E filmben nem csak bányász szakszervezetisek és melegjogi aktivisták találnak egymásra kapcsolatuk kezdeti nehézségei után (már-már egy Austen-regény módjára), de két angolszász mozis zsáner, a brit „mosogatódráma” és a queer film is jól megfér egymás mellett.
Megjelent Richard Curtis legutolsó filmje, mellyel a rendező (állítása szerint) lezárja majd az életművét. Véget ér hát az érzelmes utazás London hangulatos utcácskáin, ahol a téglaburkolatú könyvesboltok előtt megleshettünk egy-két csetlő-botló középosztálybeli Hugh Grant-karaktert első randiján; és a minden idők legszentimentálisabb karácsonyi filmje, az Igazából szerelem sem kell attól tartson, hogy lekerül a tévéműsorról. A nagy mű elkészült, és utószavának egy nosztalgikus, finom humorú történetet kaptunk családi és emberi értékekről, valamint a „rendkívüli hétköznapi élet” szépségeiről.
A Bosszúállók all-star szuperhős-filmje után most a britek nyúltak a 8 in 1 módszerhez, hogy szembemenjenek a fiatalokra szakosodó hollywoodi filmgyártással, és öreg színészóriásokkal öreg kisembereknek készítsenek filmet elmúlásról, szerelemről és újrakezdésről.
