Életműdíjat vehet át a 64. cannes-i filmfesztivál ünnepélyes megnyitóján Bernardo Bertolucci olasz filmrendező – jelentették be a szervezők hétfőn Párizsban.
Életműdíjat vehet át a 64. cannes-i filmfesztivál ünnepélyes megnyitóján Bernardo Bertolucci olasz filmrendező – jelentették be a szervezők hétfőn Párizsban.
Korunk legnemzetközibb és legrangosabb indie producere. Terebélyes és öntörvényű, mint egy török pasa. A gyomránál csak a filmjeit szereti jobban. Világéletében saját szabályai szerint üzletelt, ennek ellenére (vagy talán épp ezért!) példátlanul gazdag és színvonalas filmográfiát halmozott fel. A 60 éves, Oscar-díjas brit producer a Thesszaloniki Filmfesztiválon kapott Arany Alexander-díjat életművéért.
„Az ideológiák kimentek a divatból, de a fecsegés tovább folyik. Csak azt nem lehet többé tudni, miről beszélnek. Az emberek tovább mennek, de már senki nem tudja, milyen irányba.” (Pier Paolo Pasolini: Madarak és ragadozómadarak, 1966)
Bertolucci számára Párizs az idegenség, a szexualitás és sohasem a nosztalgia terepe. Még akkor sem, amikor '68-at idézi meg. Igazi filmes forradalmárként nem a múlt feletti sápadt nosztalgiázásra hív, ellenben történelmi tudatunk elhalványulni látszó lángját kívánja újraéleszteni, vagy ahogy egy interjúban nyilatkozta: „a mai fiatalok melankóliával tekintenek a jövőbe, emlékeztetni akarom őket arra az időre, amikor a jövő még egyértelműen pozitívnak tűnt".
A huszadik század elején forgatott olasz történelmi filmek az újonnan megalakult olasz állam filmes legitimációjául is szolgáltak, őket a fasizmust kiszolgáló alkotások követték. A neorealizmus irányzata az antifasiszta ellenállást alkotta újra filmen, a háború után felnőtt nemzedékre, például Bernardo Bertoluccira volt szükség ahhoz, hogy ez a történelmi mítosz is felülvizsgáltassék.
