Címke: bergendy péter

Négy kategóriában is magyar film nyert Portóban

2021. április 30. – írta

Bergendy Péter megkapta a legjobb rendezés díját a Post mortemért, Zánkay Piros pedig a legjobb forgatókönyv díját hozta el a 41. Fantasporto Nemzetközi Filmfesztiválról. Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című romantikus filmdrámája a Rendezők Hete legjobb filmje, a főszerepet alakító Stork Natasa pedig a legjobb színésznő lett.

Négy újabb fesztiválon versenyez áprilisban a Post Mortem

2021. március 25. – írta

Bergendy Péter horrorfilmje bekerült a világ egyik legnagyobb fantasztikus filmfesztiválja, a brüsszeli BIFFF versenyprogramjába, ott lesz két brazil fesztiválon, a Fantaspoán Porto Alegrében és a Cinefantasyn Sao Paulóban, valamint a Fantasportón Portóban – közölte a produkció.

Pármában díjazták a Trezor című magyar filmet

2019. október 1. – írta

A legjobb forgatókönyv díját nyerte el a Trezor című alkotás a Pármai Zenei Film Fesztiválon Olaszországban, ahol két fő kategóriában, a legjobb zene-hangzás-művészi összhatás és a legjobb film kategóriában is jelölték, közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

Hegedűs Bálint és Bergendy Péter Marosvásárhelyre látogat

2019. március 18. – írta

Péntekenként este hattól folytatódnak Marosvásárhelyen az Édentől Keletre Filmklub Filmes találkozásai: március 22-én Ujj Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című thrillerét, március 29-én pedig Bergendy Péter Trezor című filmjét tűzték műsorra. A vetítések után Németh Szabolcs Előd filmkritikus az alkotókkal beszélget.

Bergendy Péter horrort forgat novembertől

2018. október 22. – írta

Egy kísértetjárta magyar faluban, közvetlenül az első világháború befejezése után játszódik Bergendy Péter Post Mortem című horrorfilmje, amelynek forgatása november végén indul. A rendező nagyszabású, nemzetközi közönséghez szóló produkciót tervez.

Tizenöt év után készít új mozifilmet Gothár Péter

2018. június 27. – írta

Új mozifilmen dolgozik Gothár Péter, a Hét kis véletlen című alkotás 375 millió forint gyártási támogatást kap a filmalaptól, amely szintén jelentős, 641,8 millió forintos támogatást ítélt meg Bergendy Péter új, Post Mortem munkacímen készülő filmjének.

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes