Déli diszkomfort – David Gordon Green: Joe

2014. április 17. – írta Csiger Ádám

Nicolas Cage a közelmúltban olyan mozikkal rombolta renoméját, mint A varázslótanonc, A szellemlovas 2. – A bosszú ereje vagy a 3D-s Féktelen harag. A Joe viszont nem csak az Oscar-díjas színész nagy visszatérése a drámai filmekhez, hanem egyúttal az utóbbi években főleg vígjátékokat rendezett David Gordon Green legérettebb mozija is.

Zemeckis, a szarka – Robert Zemeckis: Flight / Kényszerleszállás

2013. február 12. – írta Sándor Anna

Ha a realizmus és a fantasztikum szomszédos szobákban laknak, Robert Zemeckis minden bizonnyal vágott magának egy saját ajtót a határos falon, és így összenyitva a két teret, ide-oda kalandozik bennük. Zemeckis a CGI mesevilágában tett bő évtizedes kiruccanása után (Polar Expressz, Beowulf, Karácsonyi ének) visszatért a már jól bevált, élőszereplős dráma (Forrest Gump, Számkivetett), illetve ez esetben a melodráma műfajához. A nagy belépőt nyomatékosítandó azonnal duplafenekű promblematikával tervezte fajsúlyosabbá tenni filmjét, a Kényszerleszállással azonban csupán a „sokat markol, keveset fog" klasszikus csapdájában landolt.

Nosztalgia nélkül – Pernilla August: Svinalängorna / Beyond

2011. június 23. – írta Hegyi Réka

Rögtön az elején be kell vallanom: nem nehéz kissé elfogultnak lenni ezzel az alkotással szemben. Érzékeny húrokat pendít, a komolyságát helyenként csacsiságok ellenpontozzák és nem utolsósorban: remek színészi alakításokat vonultat fel.

Voltam valaki, most másvalaki vagyok – Scott Cooper: Crazy Heart / Őrült szív

2010. augusztus 26. – írta Verpeléti András

Az amerikai identitás egyik legfontosabb pillére a folyamatos, önmagáról folytatott diskurzus. Éppen ezért óriási hagyománya van az ország múltját kísérő kulturális szálaknak, mint például a vadnyugat mítoszai, illetve jelen esetben a country és a blues. Scott Cooper alkotása mégis valahogy a semmiből bukkant elő, az idei Oscar átadásáig gyakorlatilag láthatatlan is volt Hollywood – és a közönség – nagy része előtt.

1000 pohár rum – Billy Wilder: The Lost Weekend / Férfiszenvedély, 1945

2010. május 21. – írta Nagy V. Gergő

Rizikós projektnek tűnt a Paramount stúdió számára a Férfiszenvedély, és a negatív visszhangú tesztvetítések után majd’ fél évig dobozban tartották – hogy aztán a szokatlan témájú dráma premierjét követően örömmel vegyék tudomásul az egyöntetű sikert. Billy Wilder filmje 1945-ben Alfred Hitchock Bűvöletével és Kertész Mihály Mildred Pierce című filmjével kelt birokra az Oscar-átadón, és végül minden fontos díjat elvitt.

…és a végén összeáll a kép! – Maris Martinsons: Loss

2008. december 10. – írta Csoma Emőke

1981. november 3-a sokak számára fontos lehet. Van, aki ekkor gügyögte ki élete első szavait, van aki éppen ekkor látta élete első filmjét, van akinek ekkor volt élete első szexuális élménye, és olyan is van, aki pontosan ekkor kapott jogosítványt. Filmünk minden egyes hősének szintén rendkívül fontos: ők ekkor vesztették el minden reményüket – és még csak nem is tudtak róla.

Adaptáció helyett a kultikus lényeg – Dr. Horváth Putyi: A halál kilovagolt Perzsiából

2006. június 15. – írta Gagyi Ágnes

A film Hajnóczy Péter méltatlanul kevéssé ismert, bár bizonyos értelemben kanonikus kisregényét igyekszik vászonra vinni, s a rendező szándékai között bevallottan ott van a könyv tágabb közönséggel való megismertetése is. Ebből a szempontból a film bukás: a moziból kifele menet az ember úgy érzi, nyugati, eredetiség-morzsákra vadászó kritikusokon kívül mást nem tud meggyőzni ez a másfél óra – ha ismeri Hajnóczyt, azért, ha meg nem ismeri, akkor azért.

Észak éjszaka – Baltasar Kormákur: 101 Reykjavík

2003. március 15. – írta Dobolán Katalin

A film egy olyasféle karakterrõl szól, amely Amerikában slackerként, az orosz irodalomban Oblomovként, a cseheknél pedig a Svejktípusként jelent meg, és amelyet – némi szecessziós magyarsággal – kallódó hõsnek szokás nevezni.