Címke: alejandro jodorowsky

Homok a vásznon – A Dűne filmes feldolgozásairól

2021. október 24. – írta

Nem volt könnyű dolga azon alkotóknak, akik az elmúlt évtizedek során belevágtak az egyik legsikeresebb tudományos-fantasztikus regénysorozat, a Dűne mozgóképpé adaptálásába. Az első kötet 1965-ös bemutatása után számos díjat hozott írójának, Frank Herbertnek, ezért viszonylag hamar (alig egy évtizeden belül) jelentkezett is rá az igény Hollywood részéről, hogy film formájában is látható legyen a történet. A legutóbbi próbálkozás Herbert megfilmesíthetetlennek tartott regényének adaptálására most fut a mozikban, ennek apropóján pedig megnézzük, kik és hogyan próbálkoztak Denis Villeneuve előtt erre a gigászi feladatra.

Túl a Río Grandén – A mexikói film története

2021. október 15. – írta

„Szegény Mexikó, oly távol van Istentől, de közel az Egyesült Államokhoz”. A Porfirio Díaz mexikói elnöknek tulajdonított, de valószínűleg inkább egy történész-újságírótól származó megállapítás tökéletesen körülírja, hogy a történelem során milyen kapcsolat állt fenn a két észak-amerikai ország1 között. Az sem lehet kétséges, hogy kettejük közül melyiknek származott több hátránya a szomszédi viszonyból. Elsősorban történelmi, politikai és gazdasági téren beszélhetünk viharos kétszáz évről, de Mexikó filmkultúrája sem ismerhető meg anélkül, hogy ne kerüljön szóba az északi „nagy testvér” hatása.

Mozimágia mint pszichoterápia – Jodorowsky rendezései 2.

2014. május 9. – írta

Jodorowsky mindig figyelmen kívül hagyta a közízlést, így meggyűlt a baja a nagyközönséggel, azonban a midnight movie prototípusaként méltatott El Topóval saját műfajt fejlesztett ki (egyben maga a Jodorowsky-film vált zsánerré), ezzel híveket, követőket toborzott. Többi filmje producerek hozzájárulásával jött létre (Allen Kleintől Michel Seydoux-ig) vagy miattuk hiúsult meg (O története, Dűne).

Mozimágia mint pszichoterápia – Jodorowsky, a rendező 1.

2014. május 8. – írta

Alejandro Jodorowsky minden eddiginél hosszabb, 23 éves hiátus után jelentkezik mozival. Rögtön kettővel: a Jodorowsky’s Dune dokumentumfilm legambiciózusabb megvalósítatlan projektjéről, saját könyvén alapuló rendezése, A valóság tánca pedig életmű-összegző személyes-szerzői mozi és önéletrajzi film a rendkívüli karriert maga mögött tudó 85 éves művésztől.

Bad Trip – Az acid western 2.

2011. július 18. – írta

A részben az ellenkultúrából kinövő acid western – a revizionista irányzattal karöltve – újraértelmezte a klasszikus Vadnyugat-képzeteket. A vakondtól a Halott emberig: tanulmányunk második, befejező része.

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat