Aki nem mondott nemet – Les Baxter és az American International Pictures II.

2011. január 20. – írta Hubai Gergely

„Semmire sem mondok nemet" – mondta egy interjúban Les Baxter zeneszerző. Cikkünk első részében már szó volt arról a korszakról, mikor az American International Pictures házi zeneszerzője tényleg így élt. A beach party filmek, az átírt olasz peplumok és giallók után azonban Baxter egyre jobb megbízásokat kapott kedvenc stúdiójától. A cikk második részében rövid betekintést nyerünk az AIP zenei részlegének munkamódszereibe, illetve bemutatjuk a legendás Poe-filmek zenei hátterét is.

Egyszemélyes zenedoboz – Les Baxter és az American International Pictures I.

2011. január 19. – írta Hubai Gergely

A Filmtett nemrégiben mutatta be a legendás amerikai stúdió, az American International Pictures történetét. A Samuel Z. Arkoff és James H. Nicholson vezette műhely az 50-es években nagyon gyorsan reagált a megszűnő stúdiórendszer utáni időszak legfőbb problémáira, B-mozijaik hamarosan jól megtérülő befektetésnek bizonyultak. Ám amíg a marketing vagy a forgalmazás terén az AIP volt az egyik legizgalmasabb játékos, addig a zenei szervezetük meglehetősen konzervatív módon operált.

Kamaszfiúk mindörökké – Az American International Pictures stúdió története II.

2010. december 10. – írta Szalay Dorottya

A tiniket megcélzó horrorok, a beach party-filmek, illetve egy-két sci-fi-próbálkozás ugyan némi sikert hoztak az American International Picturesnek, a szinte futószalagon készülő alkotások közül azonban egy sem tudott tartósan kikecmeregni a B-filmes „süllyesztőből”. Miután pedig Arkoff elsődleges célja nem az alsóbb kategóriás filmek tömegtermelése volt, a hatvanas évek elején elérkezett az idő a színvonalbeli elvárások újragondolására.

Ne untassuk a közönséget! – Az American International Pictures stúdió története I.

2010. december 8. – írta Szalay Dorottya

Az akció, az erőszak és az erotika ábrázolásának hatásmechanizmusára épülő Arkoff-formula¹, illetve a fiatalok nézői magatartásának elemzését célzó Pán Péter-szindróma² elméletének alkalmazása – mely mára elcsépelt alaptörvénynek számít a szórakoztató filmeket gyártó stúdiók körében – az 50-es évek Amerikájában kiugrási lehetőséget biztosított a kor legkülöncebb minimoguljának, az American International Pictures-nek.