A Démonok között-sorozat trilógiává bővült, és egyúttal az első, 2013-as film után létrejött horror-univerzum is megkapta nyolcadik filmjét az Ördög kényszerített alcímet viselő epizóddal, amiben egyszerre kapjuk meg a James Wan nevével fémjelzett széria filmjeinek összes ismertetőjegyét, és végre valami újat is. Már amennyire egy negyvenéves „valós” történés dramatizálása hozhat egyáltalán újat.
A Démonok között harmadik része követi az első két epizód példáját, és ezúttal is egy Ed és Lorraine Warren-esetet göngyölít fel, és továbbra is ott villog a film elején a „valós eseményeken alapul” felirat, amit természetesen ezúttal sem kell túlzottan komolyan venni. Ennek kapcsán viszont érdemes lehet tudni azt is, hogy egészen pontosan milyen kritériumnak kell megfelelnie egy mozifilmnek, hogy ott szerepelhessen az elején ez a felirat: semmilyennek.
Pontosabban bárki kiírhatja egy film kezdetére, hogy valós történeteken alapszik, még akkor is, ha ennek az égvilágán semmi alapja sincs (gondoljunk csak a teljesen mértékig fikciós Coen-fivérek-féle Fargo esetére), a helyzet ugyanakkor némiképp bonyolódik, amennyiben még életben vannak egy-egy feldolgozott „valós” vagy valós sztori szereplői, hiszen ők bármikor beperelhetik a gyártó céget, amennyiben a saját nevüket használják, és esetleg nem jó fényben tüntetik fel őket (ahogy erre volt is számtalan példa az évtizedek során). A Démonok között ugyanakkor egy másik jogi érdekességet is felszínre hozott, amikor még az első film után a Warren-házaspár könyveit jegyző író beperelte csaknem egymilliárd dollárra a Warner Brotherst, mivel egy szerződés értelmében ő birtokolta a házaspár történeteinek jogait. Ige ám, csakhogy ezt a pert végül elveszítette, a WB arra hivatkozván, hogy a filmben (azóta filmekben) ábrázolt esetek a közszféra részét képezik, ezért valós, történelmi eseménynek minősülnek, nem fikciónak, tehát nem jár a jogdíj.
Ezt azért is érdekes felemlegetni, mert mindig egy furcsa kettősség jellemezte a most már trilógiává bővült széria filmjeit – legalábbis azokat, amelyek szorosabban követtek egy-egy megtörtént esetet: éltek ugyan valamennyire az alkotói szabadsággal Wanék, de túlzásba sem vihették, emiatt pedig az a furcsa helyzet állt elő, hogy a démoni elemekkel teletűzdelt moziverzum szereplői nem csinálhattak akármit – sokszor például pont azt nem, ami logikusan következne a forgatókönyvből vagy a karakterükből, hiszen a valós életbeli megfelelőjük cselekedeit kellett követniük. Emiatt lett sokszor az esetek ismerői számára meglehetősen kiszámítható, néhol iszonyúan, biopic-szerűen földhözragadt, máskor viszont horrorfilmesen véres és drámai a Démonok között által létrehozott világ.
Szerencsére a harmadik részre a készítők (ezúttal a direktori székben Wan helyett A gyászoló asszony átkát is jegyző Michael Chaves ült) szakítottak az előző részek mostanra unalomig ismételt, horrorházas sémájával (vagyis egy gonosz házba költöző ártatlan család különböző démonok általi zargatásával), és Warrenék (továbbra is Vera Farmiga és Patrick Wilson) egy másik, nagy hírverést kapó esetét dolgozták fel, az Arne Johnson-gyilkosságot, amelynek során az amerikai jogrendszerben először (és – „valóságspoiler”! – sikertelenül) hivatkozott a védőügyvéd a „démoni megszállottság okozta elmebajra”, mint felmentő tényezőre. És szerencsére egyúttal a valós történet eseményeihez való ragaszkodással is szakítottak Chaves-ék, Az ördög kényszerített bizonyos részeiben sokkal inkább hasonlít egy mai horrorhoz, mint a 2013-as, kissé tévésen száraz, ijesztegetős, szellem-leleplezős film hangulatához.
Edet és Lorraine-t ezúttal egy ördögűzéshez hívja segítségül a Glatzel-család, mivel a kisfiukat, Davidet (Julian Hilliard) megszállja valami rossz, a latin nyelvű kántálás és a démoni beavatkozással szanaszét repülő berendezés sűrűjében aztán a Glatzelék lányának, Debbie-nek (Sarah Catherine Hook) az udvarlója, Arne (Ruairi O'Connor) önként átveszi a gyermektől az ördögi súlyt. Hamarosan aztán meg is szállja őt a „kisördög”, és egy verőfényes napon a bérlőjét 22 késszúrással „öleti meg általa”. A bíróság előtt aztán a Warren-házaspár próbálja felmenteni a fiatal srácot, közben pedig sok veszély közepette igyekeznek fényt deríteni a sátánista összesküvés részleteire, ami már nem csak Arne sorsát veszélyezteti.
Bár a történetnek jót tesz a gonoszházas sémától való eltérés, azért továbbra is megkapjuk az összes klisét, amit csak a horrorfilmekhez valaha is kitaláltak: van itt olcsó, hangos „jumpscare” (bár közel sem annyi, mint a korábbi részekben), tárgyak mögül kilógó, gonosz kinézetű ujjak, maguktól csukódó ajtók, csúszkáló székek és megfordított keresztek, és persze töm(j)éntelen mennyiségű, hangosan ordított Biblia-idézet, ami persze legtöbbször még mindig nem elég a gonosz távoltartására. A film befejezése viszont szerencsére kevésbé klisés, és bár sok újdonságot nem hoz a műfajba, Chaves filmje legalább képes valamiféle feszültséget létrehozni, és már izgulni is lehet a szereplők épségéért, még akkor is, ha tudjuk, hogy Warrenék még sokkal a film eseményei után is életben voltak.
Technikai értelemben pedig kifejezetten szépen sikerült Az ördög kényszerített (bár erre igazán az előző részekben sem lehetett panasz): kifejezetten kreatívak a képek, és kifejezetten szépen ropognak a csontok (a hangmérnöki munka külön dicséretet érdemel), és bár például a zene továbbra sem hagy semmi maradandó nyomot maga után, alapvetően jól szolgál. A korszak hangulatát pedig kifejezetten jól kapták el a készítők, és ezúttal nem is nyúltak az olyan erőltetett megoldásokhoz, mint amilyen például a második részben a Londont „bemutató” montázs volt. A nyolcvanas évek itt csak egy, a háttérben meghúzódó, de szépen felépített díszlet, óriás szemüvegekkel, korabeli autókkal és viseletekkel.
A széria filmjei közül talán a legsikerültebb lett Az ördög kényszerített (mindenképp messze jobb és szórakoztatóbb élmény, mint az ugyanebben a szörnyiverzumban játszódó bármelyik Annabelle-film, vagy éppen Az apáca). Élvezhető módon keveri össze a valós történeteket a kitaláltakkal, és bár még mindig valódi szentként igyekszik bemutatni a főszereplő Warren-házaspárt (akik közül Lorraine egészen 2019-es haláláig részt vett az univerzum filmjeinek készítésében), de azúttal legalább egy sokkal inkább fikciós közegben, ami talán hoz majd néhány pert a gyártó nyakába, de mindenképpen nagyobb élményt nyújt a horrorfilm-kedvelőknek.
