A NECS szervezete folyamatos fejlődésben van: mára több mint 450 regisztrált tagja közül 170-en előadóként vettek részt a budapesti konferencián. Az idelátogatók összesen 32 országból érkeztek; a szervezet és a konferencia iránti széleskörű érdeklődést jól jelzi, hogy filmtudománnyal foglakozó kollégák még Brazíliából, a Fülöp-szigetekről és Hongkongból is ideutaztak az eseményre.
2006-ban Berlinben megalakult egy nemzetközi filmtudományi szervezet, a NECS (European Network for Cinema and Media Studies). Film- és médiakutatással foglalkozó szakemberek azzal a céllal hozták létre, hogy lehetőséget teremtsenek a filmtudományban folyó kutatások eredményeinek szélesebb körű megismertetésére, konferenciák, kutatási hálózatok és munkacsoportok létrehozására, az európai filmtudományi együttműködés serkentésére. Vagyis arra, hogy végre legyen egy fórum, ahol az Európa sok országában még ma is gyerekcipőben járó filmes kutatások képviselői végre találkozhatnak egymással, beszélgethetnek, vitatkozhatnak és (lehetőleg) megreformálhatják az akadémiai igényű filmtudományt.
A NECS ötletének megszületéséről a szervezetben közkézen forog egy legenda. Felidézném, mert jellemző, és mert a legendákat éppen az ilyen „felidézések” hivatottak életben tartani. Történt ugyanis, hogy három németországi filmtudományi kutató egy nagy hagyományú és a világot behálózó amerikai filmtudományi szervezet, az SCMS (Society for Cinema and Media Studies) amerikai konferenciáján találkozott egymással. Egészen Amerikáig utaztak, hogy honfitársaikkal találkozzanak és az európai filmtudományról beszélgessenek. Abban az amerikai kávézóban egyszerre abszurdnak és elfogadhatatlannak látszott, hogy Európában nincsen egy nagy nemzetközi hálózat, ami összefogná és összehozná a filmes kutatókat. A feladat tehát adott volt, és hamarosan, 2006. február 10–11-én 40 európai filmtudományi szakember részvételével Berlinben lezajlott a szervezet alapító ülése. Hamarosan működésbe lendült a szervezet honlapja, és 2007 júniusában megrendezésre került a NECS első konferenciája Bécsben, az ottani egyetem Film- és médiatudományi tanszékének szervezésében. Már ezen az első konferencián 22 országból több mint 100 filmtudománnyal foglalkozó kutató gyűlt össze, és a hangulat egyértelműen jelezte, hogy a szervezet a megalakulása egy régen fennálló, jogos igényre válaszolt. Bécsben világossá vált, hogy a NECS-nek fontos küldetése lehet, és a nagy nemzetközi érdeklődés arra mutatott, hogy rövid időn belül meghatározó szerepre tehet szert.
A bécsi konferencia alatt, a NECS alapítóival folytatott beszélgetések során kialakult az az elgondolás, hogy a szervezet kifejezetten összeurópai irányultságának kifejezése és megerősítése érdekében jó lenne, ha Bécs után a következő konferencia is valahol Európa közepén, Kelet és Nyugat metszés (vagy még inkább: találkozási) pontjában lenne. Kézenfekvő választásnak tűnt Budapest, s mivel az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán működő filmelmélet és filmtörténet szak Bécsben jelen lévő képviselői szintén pompás ötletnek találták a felvetést, a vándorkonferencia 2008-ban az ELTE BTK Múzeum körúti kampuszára érkezett.
A NECS ötlete azóta – bátran állíthatjuk – teljességgel beérett. A szervezet munkájának kiemelkedő eseménye az éves vándorkonferencia, de a NECS további fontos tevékenységek koordinálásában is részt vesz. A szervezet honlapján már épül egy filmtudományi publikációk adatait összegyűjtő és rendszerező adatbázis. Ugyancsak a honlapon keresztül szervezik munkájukat a különböző munkacsoportok, melyekben lehetőség nyílik az egyes speciális területek iránt érdeklődők munkájának összehangolására, közös kutatási programok kidolgozására. A munkacsoportok résztvevői számára az éves konferenciák alkalmával nyílik lehetőség a személyes találkozásra, az évközben végzett munka értékelésére, megbeszélésére. A NECS távlati céljai között egy saját filmtudományi folyóirat indítása is szerepel, mellyel kapcsolatban a budapesti konferencia alatt is zajlottak megbeszélések.
Az éves konferencia konkrét címét, témáját a rendező intézmény határozhatja meg saját kutatási profiljával összhangban. Idei rendezőként az ELTE filmszak a „New and Old Frames” (Új és régi keretek) összefoglaló címet adta a konferenciának. A döntéskor egyrészt az lebegett a szemünk előtt, hogy egy viszonylag fiatal, alakulóban lévő szervezet második konferenciájának címéül olyan általános témát jelöljünk meg, mely több kutatót is arra ösztönözhet, hogy saját kutatási eredményeit a konferencia apropóján újragondolja. Másrészt a NECS-nek a kezdetektől kiemelten fontos érdeklődési területe a vizuális kultúra archiválásának, rendszerezésének és elérhetővé tételének kérdése – vagyis a régi értékek új keretek közötti megőrzése, és az új értékek maradandóvá formálásra, amit a választott cím szintén jól kifejez.
A konferencia arculatának kialakításában a másik fontos tényezőt a főbb előadók kiválasztása jelentette, akiket – a NECS alapítóival együttműködve – szintén a rendező intézmény, az ELTE kérte fel. A konferencia ideje alatt három jelentős, nemzetközi tekintélyű szakember tartott nagyelőadást a résztvevőknek. Kiválasztásukkor fontos szempont volt, hogy legalább kettejük az európai filmtudományt képviselje, és lehetőleg legyen közöttük a régióból (Kelet-Közép Európából) érkező szakember is. Ennek szellemében egy cseh, egy francia és egy, jelenleg Európában tanító, amerikai előadó kapott felkérést.
Az első nap nyitóelőadását William Uricchio, a Massachusetts Institute of Technology (Cambridge, USA) munkatársa tartotta, aki az új technikai körülmények között átalakuló új mozgóképes médiumok történetét az állandó átmenetiség, a régi és az új folyamatos kölcsönhatásának viszonyrendszerében vizsgálta – a konferencia címével összhangban. A második napot záró nagyelőadást Ivan Klimes, a Prágai Nemzeti Filmarchívum munkatársa, a prágai Károly Egyetem tanára tartotta. Előadásában azt járta körül, hogyan lehet segítségünkre a korai film terjesztési és forgalmazási eljárásainak, a kópiák kezelésének és bemutatásának egykori gyakorlatait vizsgáló archívumi kutatómunka a filmforma, az elbeszélésmódok változásának megértésében.
A konferenciát záró utolsó nagyelőadást a francia filmtudomány egyik doyenje, Pierre Sorlin, a párizsi Sorbonne tanára tartotta. A filmművészetet és a vizuális percepció filmre jellemző formáit nagyívű kultúrtörténeti gondolatmenetbe ágyazva vizsgálta. Előadásában tulajdonképpen óvva intett attól a csábító és a korunk gondolkodására olyannyira jellemző elképzeléstől, hogy az új tartalmak megjelenítéséhez feltétlenül új és radikális formákra van szükség. Érzékletes példákkal szemléltette, hogy a filmművészet, más művészetekhez hasonlóan, nem mindig ragaszkodnak ehhez az eljáráshoz. Az új, radikális formák automatikus nagyra értékelésével, csakúgy mint a bevett megoldások elhamarkodott elítélésével egyaránt óvatosnak kell lennie a művészetek tudományos kutatójának.
E bölcs tanács, és Pierre Sorlin egész személyisége méltó lezárását jelentette az idei konferencia tudományos munkájának. Némiképpen szimbolikus jelentősége is volt ez, hiszen a NECS egyik célkitűzése éppen az, hogy fiatal kutatókat, doktorjelölteket és a tudomány iránt érdeklődő egyetemi hallgatókat szólítson meg és vonjon be a nemzetközi együttműködésbe, ugyanakkor fenntartsa a kapcsolatot az európai filmtudomány jelentős tradíciójával is, aminek nyilvánvalóan „a francia kapcsolat” az egyik sarokköve. A NECS média-archívumok iránti kiemelt érdeklődését az a három workshop is jelezte, mely a mozgóképes archívumok oktatásban betöltött szerepével, az online archívumok sajátosságaival, és a filmtudományi kutatások lokális/globális kereteit felülíró gyűjtemények kihívásaival foglalkozott. A három nap során 36 szekcióban, négy párhuzamos helyszínen zajló előadások témái rendkívül sokszínűek voltak, így nehéz lenne átfogó képet adni a konferenciának erről – a legfontosabb – összetevőjéről, úgyhogy a teljesség igénye nélkül villantanék csak fel néhányat.
A NECS nem csak a szűken vett filmművészet kutatása iránti érdeklődését a vizuális, mozgóképi kultúra legszélesebb területével foglalkozó előadások is jelezték. Hallhattunk előadást a mobiltelefonos dokumentarizmus (mobilementary) jelenségéről, az amerikai sitcom műfaji evolúciójáról, különböző televíziós sorozatok hatásmechanizmusairól és azokról a gigantikus globális televíziós biznisz hátterében megbúvó szürke eminenciásokról, akiknek a neve a magyar televíziók képernyőin hetente több százszor is felvillanhat egy-egy töredék másodpercre, anélkül, hogy tudnánk kik és hogyan tartják uralmuk alatt a nappalinkat.
Természetesen a hagyományosabbnak mondható témák (európai művészfilm, a propaganda és a film kapcsolata, az avantgárd és az újhullámok kérdése, a történelem és mozgóképes médiumok viszonya) is sok előadásban előkerültek, és a korszellemet híven kifejező kortárs kutatási irányok (a globalizáció hatása a filmművészetre, a magas és a népszerű formák keveredése a kortárs filmben, a digitális technikák hatása a filmkészítésre) ugyancsak több szekciónyi anyagot vonultattak fel.
A konferencia végig remek hangulatban zajlott, amihez hozzájárult a résztvevők lelkesedése és aktivitása, mely az előadások utáni beszélgetésekben, vitákban öltött testet. Csakúgy mint tavaly Bécsben, idén is nyilvánvaló volt, hogy a NECS-re fokozott igény van az európai filmes kutatók között és ezek az éves konferenciák a filmtudományi közélet rendkívüli fontosságú fórumaiként funkcionálnak.
Jövőre Svédországban, a Lund Egyetemen gyűlnek össze a NECS-esek. Az idei szervezők nevében szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy nem lesz könnyű feladatuk a svédeknek, ha olyan remek és gazdag tartalmú konferenciát szeretnének összehozni, mint amilyen a budapesti volt!
További fényképek a konferenciáról
