Címke: elte

Gumicsont és autonómia

2015. május 4. – írta

Sajnos az ELTE filmtanszékén nem készülnek pontos adatok végzős diákjaink elhelyezkedéséről. Ugyanakkor általános tapasztalatok alapján elmondható, hogy a szórakoztató- illetve a médiaipar, valamint az immár 25%-os adókedvezmény miatt Magyarországon forgató nagyszámú szervízprodukció hatására erős konjunktúrát mutató hazai filmes szakma felszívja nemcsak a végzett, de a még tanulmányaikat folytató diákjainkat is.

RövidZárlat – ELTE-s vizsgafilmeket mutatnak be november utolsó napján

2013. november 11. – írta

Tejben úszó héja-nász az avaron, tükörképe eltűnésétől szenvedő idősödő nő, bringás baleset és roma vidéki disznóölés megspékelve egy vasárnapi ebéddel az álmatlanságban szenvedő építésznővel. Egy magányos leszbikus taxisofőr éjszakai kalandja, egy szeretett személy elvesztésétől szenvedő fodrásznő, valamint egy hajléktalan és egy deszkás srác burleszkbe illő párbaja, amelyet még egy félresiklott lánybúcsú sem ment meg a kárhozattól. – November 30-án mutatják be az ELTE filmszakos hallgatóinak vizsgafilmjei. A belépés díjtalan.

ELTE-filmnap ötödször

2013. január 21. – írta

Az ezúttal műsorra tűzött filmek markáns férfi és női karakterei az erőszak változatos világába nyújtanak betekintést. Idén a szokásosnál szélesebb műfaji spektrummal, egy premier előtti vetítéssel, és a 24 órás filmvetítések utánozhatatlan hangulatával várnak minden érdeklődőt január 26-án 12 órától január 27-én 12 óráig a budapesti Toldi moziban.

Vírusvideó-pályázatot hirdet a Budapest Film Academy

2012. szeptember 21. – írta

A Budapest Film Academy/ELTE és a Marquard Media közösen olyan kreatív reklám ötleteket vár a Men’s Health férfi magazin népszerűsítésének céljából, amelyek hatékonyan képesek vírusvideóként is terjedni az interneten.

Negyedszer szervez nemzetközi dokumentumfilm-fesztivált az ELTE

2012. február 21. – írta

16 magyarországi premier, köztük 2 magyar dokumentumfilm ősbemutatója szerepel a 24 film között, amelyet március 2–4. között mutatnak be a budapesti Toldi Moziban. Az ELTE Társadalomtudományi Kar Ha érteni akarod a világot... címmel idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi dokumentumfilm-fesztiválján a társadalmi érzékenységgel bíró filmeké a főszerep.

Új filmes képzés az ELTE BTK-n – Andy Vajna bábáskodásával

2011. szeptember 1. – írta

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán működő mozgóképes, filmes képzések új fejezetét nyitja meg az az együttműködési megállapodás, melyet augusztus 29-én a Kar nevében Dr. Dezső Tamás dékán és Dr. Brenner Koloman dékánhelyettes, valamint a CinePartners Entertainment Inc. elnöke és tulajdonosa, Hódi Jenő írta alá.

NECS – The Budapest Conference – 2008. június 19–22.

2008. július 9. – írta

A NECS szervezete folyamatos fejlődésben van: mára több mint 450 regisztrált tagja közül 170-en előadóként vettek részt a budapesti konferencián. Az idelátogatók összesen 32 országból érkeztek; a szervezet és a konferencia iránti széleskörű érdeklődést jól jelzi, hogy filmtudománnyal foglakozó kollégák még Brazíliából, a Fülöp-szigetekről és Hongkongból is ideutaztak az eseményre.

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu