A szeptember végi szolnoki konferencia a valódi premier előtt álló magyarországi iskolai oktatást hozta közelképbe: a mozgókép és média nevű modultantárgy kötelezővé válásáról, a fiatalok mindennapos médiakultúrájának fejlesztési lehetőségeiről tanácskoztak a résztvevő pedagógusok.
A tanácskozás a II. Nemzetközi Tudományos Filmszemle bevezető és társrendezvényeként közel kétszáz pedagógusnak – általános és középiskolai tanárnak, egyetemi oktatónak – adott lehetőséget a találkozásra, együttgondolkodásra. A különös időszerűséget az adja, hogy idén a középiskolák 11. évfolyamán, a jövő tanévben pedig az általános iskola 8. évfolyamán lesz kötelező tanítani a mozgókép és média nevezetű modultantárgyat. Bár a kötelező óraszámok a résztvevők szerint nagyon kevésnek tűnnek – középiskolában évi 18, általános iskolában évi 37 –, mégiscsak vízválasztóhoz érkeztünk: eljött a film- és médiaoktatás „eltömegesedésének” időszaka. Eddig többnyire kisebb létszámú szakkörökben, fakultációs osztályokban megszállott, hiperaktív tanárok egyéni utakat és módszereket követve tanítottak: a konferencia közönségének nagy részét ők alkották. A tanácskozás egyik legfontosabb kérdése éppen az új helyzetre való átállás, felkészülés megoldása volt: lehet-e és hogyan harmincfős osztályban, egy videokamerával gyakorlati feladatokat kivitelezni? Mindez persze nem jelenti, hogy a kollégák ne éreznék égetően szükségesnek lehetőséget adni a film és média nyelvének, működési mechanizmusainak elsajátítására. Ameddig a gyerekek nagy része négy-öt órát ül a bekapcsolt tévé előtt és mellett egyedül, nem szelektál, hanem fogyaszt, és úgy látja a világot, ahogyan a média utánozza azt, addig a mozgókép- és médiaoktatás morális kérdés is.
A konferencia másik alapkérdése a mit tanítsunk, filmet vagy médiát volt. A tárgy indulásakor a 80%-20% arány a film javára mára 50%-50%-ra változott, nagy valószínűséggel az új Nemzeti Alaptanterv (a NAT 2003) további tartalmi eltolódást hoz a média számára. A kis óraszám kényszerű szelektálásra kötelezi a tantervírót és a tanárt is, arra próbál építeni, ami van, márpedig a gyerekek túlnyomó többségének csak médiás háttérműveltsége, alapanyaga van, filmes nincs. Mint a hozzászólásokból, beszámolókból kiderült, a középiskolás tanítványainkat rettenetesen zavarba lehet hozni olyan kérdésekkel, mint például: „mondj amerikai filmrendezőket, Spielberget kivéve!” Pedig egyébként sem könnyű egy tantárgyat tanítani, amely – a magyar oktatási rendszerben példa nélkül – vállalja a tömegkultúra kérdéseinek, alapműveinek tanítását már általános iskolában is.
A konferencia szervezői a Magyar Mozgókép Közalapítvány, a Tisza Mozi Kft., valamint Buslig Eszter és Tajta Krisztina mindenesetre igyekeztek segíteni a tanítással még csak kacérkodóknak is. A mit? mellett a mivel? (új taneszközök bemutatása), a hogyan? (gyakorló tanárok személyes beszámolói) és a hol? (mozgókép és média a felsőfokú oktatásban) kérdéseire is választ kaphatott a jelenlévő. A sok fiatal kolléga mellett ugyanakkor nagy öröm volt látni a magyar filmoktatás régi, nagy alakjait: Honffy Pál és Lányi András tevékenyen részt vett a tanácskozás munkájában. A konferencia záróakkordja, a Nemzeti Médianevelési Stratégiai Terv ismertetése pedig a társadalmi összefogás lehetőségét és szükségességét mutatta meg a médianeveléssel kapcsolatban. A tanácskozáson többen is azon véleményüknek adtak hangot, hogy a tárgy megkísérelheti a magyar társadalom egyik legfontosabb problémájának, a társadalmi esélyegyenlőtlenségnek a kezelését: ez ugyanis egyre inkább annak a függvénye, hogy képes-e valaki információhoz jutni. Ebben a felfogásban a mozgókép- és médiaoktatás mint a demokratizálás eszköze, a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásának útja működik (valóban vannak például Argentínában kedvező tapasztalatok ebben a kérdésben).
A konferencia egyik legtöbbet idézett felszólalója az volt, aki – félig ironikusan, félig komolyan – megpróbálta körvonalazni a tantervi és egyéb elvárásoknak megfelelni képes ideális médiatanár képét. Az ideális mozgókép- és médiapedagógus ezek szerint egyszerre filmesztéta, filmtörténész, hiperaktív televízió-néző, tud fotózni (lehetőleg digitális technikával), ért a filmkészítéshez, képes filmklubot vezetni és annak gazdasági ügyeit szervezni, jogi kérdésekről nem is szólva, használja az Internetet, vannak ötletei a weblapkészítéshez, képes eligazodni a számítógépes játékok világában, átlátja a média intéz-ményeinek szerkezetét, a gyártási folyamatokat – és a hosszú listából biztosan így is kimaradt valami.
A gyakorló pedagógusok ennek ellenére tanári munkájuk egyik legizgalmasabb kihívásaként lelkesen tanulják, tanítják a filmet és médiát. Befektetett energiáik többszörösét kapják vissza lelkes tanítványaiktól. Elkezdeni pedig nem is olyan nehéz: csupán hallgassuk meg türelemmel, mit láttak a gyerekek az elmúlt este a tévében, és már megtettük az első lépést.
