Sokak fülének ismerősen csenghet a mondat: „Szinkronrendező: Tomasevics Zorka.” Neki köszönhetjük többek között olyan filmek magyarítását, mint A nyolcadik utas: a Halál (1979), a Roger nyúl a pácban (1988) vagy a Nikita (1990). A hazai szinkrongyártás kiemelkedő alakja beszélt nekünk életéről, szakmai tapasztalatairól, a „magyar hang” mai helyzetéről és jövőjéről.
Kezdjük a kályhánál. Mikor döntötte el, hogy szinkronrendező lesz, illetve mi volt az ehhez vezető út?
A mostani szakmámig kemény út vezetett, számos más téren is kipróbáltam magam előtte. 1970-ben kerültem a Pannónia Filmstúdióhoz, ahol végigjártam a szamárlétrát. Itt először adminisztrátorként dolgoztam; majd színészegyeztetőként; felvételvezetőként; kipróbáltam a betűszedést a feliratos filmek készítésénél; de volt, hogy én gépírtam a filmek szövegkönyvét is. Ezekből a munkákból fontos tapasztalatokat gyűjtöttem, amiket a későbbiekben is tudtam hasznosítani, de a legtanulságosabb időszak az volt, amikor végre gyártásvezető lettem. Ehhez elvégeztem egy felsőfokú képzést is, de mikor már aktívan dolgoztam gyártásvezetőként, rájöttem, hogy ez nem nekem való. Szerencsére ekkor nyílt lehetőség arra, hogy felvételizzek a Színház- és Filmművészeti Főiskolára (mert akkor még így hívták) – itt adásrendező szakon végeztem, Horváth Ádám osztályában.
Rajta kívül kik voltak még a mentorai és példaképei, akik segítették a pályáján?
A főnökeimre mindenképpen mentorként tekintek – segítőkészségük, lojalitásuk nem csak a munkában mutatkozott meg, hanem a személyes viszonyunkban is. Nagyon sokat tanultam Moldoványi Józseftől, akinek a gyártásvezetője voltam a szinkronstábjában: Bursi Katalin dolgozott asszisztensként, Bélai István hangmérnökként és Pozsonyi Aloma vágóként. Így voltunk mi egy csapat. Itt tanultam meg többek között a jó szereposztás fortélyait, hogy hogyan kell csereberélni a színészeket és egyáltalán azt, hogy kivel hogyan kell bánni egy stábban.
Mit szeret leginkább a munkájában?
Nagyon szeretem magát a filmet, mint művészetet. Azt hiszem, ez elengedhetetlen ehhez a szakmához. Szeretem a színészeket, szeretek emberekkel dolgozni, még akkor is, ha ez néha tagadhatatlanul nehéz.
Miről lehet felismerni a jó szinkronszínészt?
Egy szinkronszínésznek muszáj, hogy jó ritmusérzéke legyen. Szeretem, ha kreatívak, ők is magukénak érzik a produkciót, azaz javítani akarják a szöveget és ezáltal az egész filmet is. Jó, ha gondolkodnak a szövegen, feltesznek kérdéseket, amiket aztán meg tudunk vitatni. Az ilyen jellegű felvetéseket mindig örömmel látom. Meg persze fontos, hogy azonosuljanak az eredeti karakterrel, de ez persze nagyban rajtam, a szinkronrendezőn múlik. Ehhez pedig elengedhetetlen a jó szereposztás.
És milyen a jó szereposztás? Van erre valami szabály?
Erre annyit tudnék mondani, hogy csak az adott szinkronrendező szabálya létezik. Ő osztja a szerepet. Nyilván számítanak a fizikai tulajdonságok, mint mondjuk a testalkat, de nagyon fontos a belső jellem is egy színésznél. Egy drámai szerepre például olyan valakit kell találni, akinek nagy lelke van – függetlenül attól, hogy hogyan néz ki.
Ha már beszéltünk a jó szinkronszínész tulajdonságairól, akkor mik a jó szinkronrendező ismérvei?
Mérhetetlen türelem kell ehhez a szakmához. Nekem például ezzel mindig is sok gondom volt, sokat kellett fejlesztenem magam. Ezen kívül elengedhetetlen a felkészültség, naprakészség és persze a széleskörű műveltség. Ismerni kell a világirodalmat, a filmtörténetet, a filmirodalmat. Ez azért szükséges, mert így tudjuk igazán megérteni a filmeket. A filmek alapvetően okosak akarnak lenni, ezért rajtunk is múlik, ha néha nem értjük őket. Persze van olyan, hogy egy film félresiklik és nem úgy sikerül, ahogy azt az alkotó tervezte. Gyakran hozom fel példaként Spielberget, aki szerintem zseniális. Nincs annál szomorúbb, mint amikor csinál egy jó filmet az okos nézőnek és a kettő közé befurakszik egy buta szinkronstáb, ami adott esetben nem érti, ellaposítja és így elrontja a filmet. Pontosan ezért a szinkronszakmának – mint a műfordítóknak – hatalmas felelőssége van.
Hol lehet szinkronrendezőnek tanulni? Van ilyen képzés Magyarországon?
Én a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jártam adásrendező szakra. Ez alapvetően egy technikai képzés volt: azokat a műveket kell leközvetítenünk a képernyőre, amiket mások megrendeztek. Viszont ez nem egy szinkronos képzés. Ugyanis Magyarországon nincs szinkronoktatás, ami enyhén szólva is furcsa. Szerintem mindenképpen szükség lenne minőségi, állami képzésre, addig legalábbis biztosan, amíg ennyi filmet szinkronizálunk.
A hangosfilmkorszak kezdetén készült filmektől kezdve (pl. Kacsaleves, 1933) napjaink alkotásainak szinkronizálásában is részt vett. Van esetleg olyan filmes korszak, alkotói életmű vagy műfaj, amit különösen szeret magyarítani?
Vígjátékot például borzasztóan nehéz jól szinkronizálni, talán ez a legnehezebb műfaj a szakmában. Pontosan ki kell dekázni, hogy mi marad mulatságos a fordítás után és figyelni kell a jó időzítésre is. Külön nehézség, ha a színészek a saját poénjaik felé szeretnék elvinni a filmet, ami nem mindig szerencsés. A tragédiát ma már röhejes zsánernek láthatjuk, hiszen mindig van választási lehetőségünk. Az én kedvencem a dráma, mert abban minden megtalálható. Életszerű, mély, komoly, de mégis lehet magunkon nevetni. Ez ugyan nem könnyíti meg a sorsunkat, de elviselhetővé teszi. A legtöbb színe a drámának van, a színészek is általában ezért a műfajért rajonganak.
Élőszereplős filmek mellett animációs filmek (Macskafogó 2.: A sátán macskája) hangján is dolgozott. Van különbség a kettő elkészítésében?
A Macskafogóhoz – mint általában a rajzfilmekhez – előhangfelvételt készítettünk. Ez a projekt egyrészt azért volt különleges és izgalmas, mert igazi nagyágyúkkal dolgozhattam együtt, mint Darvas Iván és Ternovszky Béla, a rendező. Másrészt nagyon nagy munka azt létrehozni hangban, ami képben még nincs meg. De e nehézség ellenére számomra az előhangfelvétel egy igazi csemege, jobban kiélhető benne a kreativitás. Kicsit talán hasonlít a rádiójátékok készítéséhez. Egyébként most is épp dolgozunk egy rajzfilmen, ami Luther életéről szól és Richly Zsolt rendezi.
A szinkronrendezés mellett szinkronszínészeket, szövegíró-dramaturgokat oktat, korábban oktatófilmekhez írt forgatókönyveket, rádiójátékokat, hangoskönyveket rendezett. Mely tevékenységet élvezi a legjobban és miért?
A tanítás egy nagyszerű dolog, legjobban dramaturgokat szeretek oktatni. Én magam is írtam korábban szinkronszövegeket, és mivel gyártásvezetőként és rendezőként is dolgoztam, illetve dolgozom, elég széles rálátásom van a szakmára. Ráadásul már 45 éve a pályán vagyok. Büszkeséggel tölt el, hogy a mai napig keresik a tanítványaimat, akik tehetségesek és lehet őket lelkesíteni.
És most jön a feketeleves. Sok támadás éri a kortárs magyar szinkront mind a laikusok, mind a szakmabeliek részéről. Mi lehet ennek az oka? Tényleg rosszabb a helyzet, mint régen volt?
Igen, rosszabb a helyzet. Az egyik legfontosabb ok – és ez szinte mindig a minőség rovására megy –, hogy nincs elég pénz. 20 éve kapjuk ugyanazokat a gázsikat. Ezen kívül a munkára szánt idő is rohamosan csökken. Persze a technika sok mindenben kárpótol minket, mert digitálisan jóval gyorsabban tudunk dolgozni, de nem is ez a baj. Hanem, hogy eszeveszett hajtás van, előrelátás nélkül. A megrendelők sokszor nem tervezik meg az időbeosztásukat. Van, hogy december 22-én kapok meg egy karácsonyi filmet… De miért? Nem tudták, hogy lesz karácsony? Hirtelenjében meg nagyon nehéz jó szereposztást csinálni.
Meg ma már – és részben ezért is a pénzhiány tehető felelőssé – egy ember többek munkáját kénytelen végezni. Régen például volt lektorunk. Ma már mindennek nekem kell utánanézni: nevek kiejtése, történelmi tények, magyartalanságok kijavítása. Régen volt kontrollvetítés, együtt ismertük meg a filmet: a dramaturg beolvasta a szövegkönyvet miközben a vásznon ment az eredeti film. Ez mindig hihetetlen élmény volt nekem, máig nagyon hiányzik. Ahogy az is, hogy közösen dolgozzunk – ma már inkább magányosan, egyenként folyik a munkavégzés. Csak megkapjuk a szövegkönyvet és a filmet – nem nagyon találkozunk egymással.
További fontos probléma, hogy a szakmán belül sincs összetartás, így az éppen felálló szervezetek [pl. Színházi Dolgozók Szakszervezete szinkron alapszervezet, Magyar Szinkron Egyesület – P. A.] nem tudnak érdemi eredményt elérni, mert nem áll mögöttük egy egységes akarat. Ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy most már – a minőségi oktatás hiányában – jóval képzetlenebb emberek foglalkoznak szinkronnal. Ellesték a trükköket, vagy csak odakerültek rokonsági alapon. Felhígul a szakma.
A magyar filmszakma rendszerváltáskori átalakulása hogyan hatott ki a magyar szinkronra?
Ekkor kezdődött a felhígulás is. Sokan váltak munkanélkülivé és akkor rátelepedtek erre a szakmára. Ám hozzá kell tenni: idővel meg is tanulták. Illetve ekkortól kezdve stagnálnak a bérek. Ha vissza talán nem is vettek a fizetésekből, de hát az nyilvánvaló, hogy ma már nem annyit ér ugyanaz a gázsi, mint 20 évvel ezelőtt.
Milyennek látja magyar szinkron jövőjét? Min kellene változtatni, milyen értékeket érdemes átmenteni a régi hagyományból?
Ma már szerintem nincs annyi kimagaslóan jó film, bár régen sem volt mindegyik szuper. Mi is gyártottunk rengeteg rossz filmet, de azokba is rengeteg munkát kellett ölni. Ma is az lenne a jó, ha a minőségi műfordítás lenne a cél a szinkron készítésénél. Főleg ha a magyar műfordító-hagyományra gondolunk, ahol olyan nagyok mellett, mint Arany János, vagy Radnóti, még ezren vésték bele a nevüket a szakmába.
Ezen kívül képzett, profi színészeket, Kossuth-díjasokat kellene meghívni egy-egy munkához, hogy erősödjön a minőség. Meg természetesen meg kellene fizetni rendesen a szakembereket.
A jövője? Erről mindig az örök vita jut eszembe, ami a szinkron és a felirat között feszül. Sokan azzal vádolják a magyar szinkront, hogy emiatt nem tudnak a mai fiatalok rendesen angolul beszélni. De néha magyarul sem tudnak, ez pedig a romló nyelvoktatásnak köszönhető. Szerintem az emberek ragaszkodnak a magyar szinkronhoz és igénylik is. Már csak ezért is lenne jó, ha emelkednének a bérek, jó képzésekről profi emberek áramlanának a szakmába és nagyobb lenne az összetartás a szinkronosok közt. Így javulhatna a magyar szinkron helyzete.
