Volt már bühnés, ügyelő és másodasszisztens is, de Szekeres Károly elsősorban elsőasszisztensként vállal munkát magyar és külföldi produkciókban. Arról kérdeztük, milyen az ő szemszögéből a filmgyártás folyamata.

Elsősorban hosszú. Az előkészítés, mire eljutunk a forgatásig, általában 1,5–2 hónap. Ezalatt elolvassuk a forgatókönyvet, leülünk a rendezővel, az operatőrrel, a gyártásvezetővel, és másokkal, és elkezdjük feldolgozni, hogy mik is az igények. Hogy mire a forgatáshoz érünk, minden témában ki legyenek választva a kellékek, a helyszínek, a ruhák, a statisztéria, és minden ott legyen, amikor éppen kell, ahol éppen kell. Ezekről mindig hosszas megbeszéléseket tartunk.

Nagy viták vannak?

Nem jellemző – ha vannak is „vitáink”, ezeket leginkább a pénz generálja. Hogy osszuk be a legjobban a pénzt, mire mennyit szánhatunk? Egy kosztümös filmnél például gyakran abszolút szükséglet, hogy külföldről hozzunk ruhákat, mert Magyarországon nincs elég, vagy nincs olyan minőségű, fajtájú ruha, amilyen kellene, és akkor kevesebb jut másra. De lehet fontos és drága a statisztéria, vagy a helyszínek, itt is meg kell nézni, mi mennyibe kerül, mi az előnye, mi a hátránya, mert esetleg drága a bérleti díj, de a berendezés meg olcsó, mert mondjuk vannak olyan bútorok ott, amiket használhatunk, nem kell őket külön odahordani stb. Ez mind csiki-csuki, számolgatás, egyeztetés… Van, ahol az álom győz, máshol meg a realitás, lemondunk valamiről, hogy máshol ne kelljen… megvannak a prioritások, a rendező tudja, mikor melyiket kell érvényesíteni. Például van egy nagyon jó helyszín, és azon az áron is ragaszkodik hozzá, hogy egy másik helyszín ezért elúszik.

És mi ebben az első asszisztens feladata?

Ennek az egésznek az összefogása. Mindenkivel külön-külön meg kell vitatni a koncepciókat. Az asszisztens tulajdonképpen a rendező jobb vagy bal keze, szerencsés esetben inkább jobb, és igyekszik minden olyan terhet levenni róla, amit le lehet… Van a diszpozíciós könyv – ez olyan forgatókönyv, amelyikben szerepelnie kell mindennek, a felvétel dátumának, napszakának, helyének… a forgatókönyvet ezek alapján szét kell bontani, és csinálni egy listát, amiben benne van minden: egy-egy jelenethez, képhez milyen színész kell, milyen ruha, statisztéria, berendezés, kellék, különleges igények lesznek. És ez az egész folyamatosan alakul, módosul. A részlegek majd ennek alapján írják meg a végleges költségvetésüket; megváltozik az előzetes, ún. limitköltségvetés. Az egésznek a nem-pénzügyi szervezője és felelőse vagyok én. Azt tudom mondani, hogy ha ez kell, akkor mi másról lehet lemondani, hogy jusson rá. A mi feladatunk ezt az egészet megtervezni, megszervezni a ruhapróbákat, a kellékátvételeket, a díszletátvételeket, de csak tervek és opciók szintjén. A teljes összefésülés már a gyártás feladata, ők intézik, hogy aki-ami szerepel a mi listánkon, csakugyan ott legyen a megadott helyen.

Van ugye első asszisztens, meg van második is… mi a különbség a feladatokban?

Az első az egésznek a vezetője, ő mozog a rendezővel, operatőrrel, díszlet-jelmeztervezővel meg a gyártásvezetővel egy szinten, ő az aki az egész folyamat formáját kialakítja. És vannak ügyelők, produkciós asszisztensek, másodasszisztensek, sőt, esetleg másod-másodasszisztens is van, attól függően, hogy milyen nagy a munka, milyen feladatok vannak, és ehhez hány emberre van szükség… Én az egészet koordinálom, ők pedig az általam kiosztott részfeladatokat végzik el. A másodasszisztens feladata lehet a különböző részlegek ellenőrzése, a feladatok átbeszélése velük napról napra. Egyikük az építészettel és a berendezéssel, a másik a maszkkal, vagy a ruhákkal, kosztümökkel foglalkozik. De megesik, hogy én vállalok valamilyen részfeladatot. A színészekkel való kapcsolattartás is a másodasszisztensek feladata: át kell beszélni velük a szöveget, ha változás van a dialógusban… De minden mindig attól függ, mekkora a stáb. A Hídembernél például volt két másodasszisztens, két harmadasszisztens, három ügyelő… de hát volt 60 színészünk, 400 statisztánk, szóval sok ember kellett a koordinációhoz is. Persze nem mindig volt ott mindenki, hanem akkor jöttek csak hetekre-kéthetekre, amikor a nagyobb munkák voltak. Folyamatosan csak egy kisebb stáb dolgozott ott is.

Külföldi filmeknél is ez az első asszisztens feladata?

Igen, csak ott általában később lépnek be a folyamatba, olyan 2–3 héttel a forgatás kezdete előtt. Ott az előkészítés többi részét a produkciós asszisztensek végzik. Nálunk ők mindent csinálnak. Régen úgy hívták őket, hogy a szódások, mert ők hurcolták a szódásballonokat is a forgatásra.

Szóval megvan az előkészítés partitúrája, azt levezénylitek… és amikor elkezdődik a forgatás?

Hát akkor meg főleg… Akkor csináljuk a napi diszpót, általában minden napra kell ilyen, és előző nap délig, kora délutánig kell kész lennie. Ebben tervezzük el, hogy másnap pontosan mit és hol veszünk föl, mikorra kell érkeznie a színésznek, mi a helyszín, milyen berendezéssel, milyen kellékek, ruhák, esetleg milyen különleges igények vannak, vagy vannak-e ilyenek egyáltalán.

Nem lehetne egy anekdotát?

Nem tudok, csak mások történeteit… Hát volt valamikor egy film, a hatvanas évek elején, mindegy is, hogy melyik, s egy nagyon kedves barátom volt az első asszisztens. Volt abban a filmben egy csatajelenet, amelyben az egyik seregnek le kellett rohannia a hegyről. Akkor a walkie-talkie-k még nem működtek olyan megbízhatóan, mint most, szóval úgy döntöttek, hogy zászlóval fognak jelezni, és akkor a szovjet déli hadseregcsoport lezúdul a hegyről, mint egy gőzhenger. Meg volt adva, hogy kétszer a fehér zászló, utána a piros, és indul is a támadás… És akkor jött egy méh, a barátom elkezdte legyezni magát, és a szovjet déli hadseregcsoport, tankokkal együtt, lejött a hegyről… Ki is maradt az egész jelenet: egyetlen ember sem volt a kameránál, sem sehol; ismétlésre meg nem volt idő…

Katasztrófa sújtotta területnek látszik…

Kívülről talán… de belül mindenki tudja a feladatát. Külső szem annyit lát, hogy egyesek ülnek, mások rohangálnak, de mindenki tudja, hogy éppen mi a dolga. Mindenki a tudatában van, hogy ő éppen miért fontos, miért kell mindenképpen teljesíteni a feladatát. Persze azért adódnak vicces helyzetek, ezekkel általában oldódik is a stressz… mert akárhogy is, egy forgatás folyamatos stressz, napi 12–14 óra folyamatos munka, és ez 60 napon keresztül, heti 5–6 napon át, hol éjszaka, hol nappal, és ráadásul nagy anyagi tétje is van…

Az első asszisztens nagyon közeli kapcsolatban van a rendezővel. Számos, nagyon különböző karakterű rendezővel dolgoztál már, biztos mindegyiknek más volt a munkamódszere is. Ilyenkor mennyire az alkalmazkodás és menynyire a szabvány határozza meg a munkát?

Mindkettő fontos. Persze, van szabvány arra, hogy mit kell az embernek csinálni a forgatókönyv átbeszélésétől a színészek kiválogatásáig, a forgatásig. Vannak rendezők, akik többször, mélyebben szeretnek beszélni a dolgokról, vannak akik abszolút megbíznak bennem, és csak nagyvonalakban beszéljük át, és aztán működik a dolog; persze, akik részletesebb utasításokat adnak, nem a szabadságomat akarják korlátozni, inkább arról van szó, hogy azon a ponton sokkal körvonalasabbak az elképzelései.

És az asszisztenseidet te hozod-viszed rendezőtől rendezőig?

Igen. Ez stáb a stábon belül. Az első másodasszisztens mindig jön, a mostanival úgy 3 éve dolgozom együtt, az előtte lévővel is 3 évig dolgoztam, az elődjével is, valahogy 3 évente váltják egymást… Persze ez is változó, mert van, aki kinőtte magát, és első asszisztens lett, és van, aki abbahagyta…

Lehet, hogy erre a kérdésre nem fogsz válaszolni, de melyik rendezővel szerettél legjobban dolgozni?

Nagyon sokkal. Nagyon szerettem Szász Janival, Bereményi Gézával, Szabó Ildikóval, Makk Karcsival, mindenkivel. Tudom, hogy milyen iszonyatos teher van rajtuk, és az a dolgom, hogy megkönnyítsem a munkájukat, hogy levegyem a terhek egy részét, vagy egy fajtáját. És azért egy eset kivételével mindig megköszönték a munkámat.

Kevés munkánál kap az ember közvetlen visszajelzést…

Hát itt azért van. Magas szinten megmaradt az emberekben a munka iránti alázat, az, hogy a vászonra dolgozunk, és nem én, nem a másik a fontos, hanem ami a vászonra kerül. A produceren, a rendezőn, asszisztenseken kezdve a kellékeseken, a világosítón át mindenki ennek tudatában dolgozik. Általában a forgatás kezdete után pár napon belül összecsiszolódik a stáb. Amikor nem, akkor vannak kis problémák, de akkor is az a fontos, hogy történjen meg a csoda, legyen film. A problémákat meg, ha akarjuk, megbeszéljük, ha nem, nem beszéljük meg, és a következő munkáknál lehet, hogy más lesz a felállás. Bárhogyan is, az a fontos, hogy a vászonra az abszolút tökéletes kerüljön… Inkább megelőzni szeretem ezeket a dolgokat. Persze nem mindig sikerül. Van akit karon fogok, arrébb viszek; van, akit le kell üvölteni; van, akit el kell zavarni, másnak meg kell simogatni a haját… Általában sikerrel járok: ez kicsi szakma, ismerjük egymást, tudjuk, kinek mi a kritikus pontja.

Neked mi a kritikus pontod?

Ha valaki hanyag, és nem oda figyel, ahova kéne. Mostanában egyre kevesebbet, de régebb elég sokat üvöltöztem. De a visszajelzések akkor is olyanok voltak, hogy igen, egy kicsit hangos voltál, de igazad volt. Utána mindig oda szoktam menni az adott emberhez, elnézést kérek, hogy hangosabb voltam, de nem vonom vissza a kritikai élt. Sőt, hogy úgy mondjam, régebben a filmek elején nagyon csúnya módon, de provokációkat is tettem, hogy kiboruljon a bili, és ha van már valami balhé, akkor lehessen megemelni a hangot, és akkor mást is el lehet intézni.

Hogy hangosabb átlag jöjjön ki?

Igen, de ez nagyon régen volt, a pályám kezdetén valamikor… Akkor még úgy gondoltam, hogy ha az elején kezdem rendbe vágni a stábot, akkor később nem lesz gond. Utólagosan elnézést kérek mindenkitől, aki ebbe beleesett, és esetleg megbántottam, meg azoktól is, akiket esetleg most… de most már csak jogosan, vagy fogalmazzunk inkább úgy, nem előre megfontoltan szoktam üvölteni. Az a legrosszabb, ha rosszkedvű, megbántott emberek dolgoznak körülötted. Kínkeservvel végzik a munkájukat, fogcsikorgatva és nem fognak hibázni, de az nagyon nem jó. A vásznon nem látszik, de nehéz napi 10–14 órát úgy lehúzni, hogy az ember folyton vizslatja magát, nehogy hibázzon, és ha mégis, akkor ki mit fog kihasználni. Vannak olyan rendezők, akik csak így tudnak dolgozni, én nem szeretem ezt.

Van arra lehetőség, hogy egy első asszisztens rendezzen?

Hát, van, ha az ember akarja. Volt két kisfilmem nekem is.

És melyiket szeretted jobban? Rendezés vagy asszisztencia?

Ezek annyira különböznek, hogy nem lehet összehasonlítani őket. Ami a forgatás hangulatát illeti, Mészáros Mártával, Bereményivel vagy Szabó Ildikóval például nagyon hasonló a habitusunk, ezért minden nagyon rendben van. Persze, másokkal is rendben megy minden, csak másképp. De nem is annyira az a fontos, hogy ki határozza meg a hangulatot, hanem inkább az, hogy rendezőként más a felelősség. Amikor asszisztens vagyok, akkor azért van gyomorgörcsöm, hogy reggel ott legyen minden, hogy a paletta teljes legyen. Amikor az ember rendez, egész más dolgok lesznek fontosak, akkor onnan indít, hogy már minden megvan, és csak használni kell az eszközöket. A színészekkel, a képpel, ilyesmivel kell foglalkozni, a gerinccel meg az ívekkel, s nem azzal, hogy mi történt, mi nem történt reggel.

Mi a filozófiád a forgatásról? Milyen a tökéletes forgatás a te szempontodból?

Minden klappol, minden és mindenki ott van időre, ahol lennie kell, mindenki tudja a szövegét, mindenki tudja a feladatát… Nekem az a feladatom, hogy ez mind megtörténjen. Ha a bemutatón nézve a végeredmény jó, ha a film csinos darab, akkor örül az ember lelke. De alapvetően a forgatás menjen. És ha az ember belecsempészhet egy kis saját privát lelket, akkor az még jobb.

És mi az a privát lélek, amit te szeretsz a filmbe csempészni?

Ha elfogadnak egy ötletet, akár színészt, vagy bármit… Például Gryllus Dorkát én ajánlottam Szabó Ildikónak, meg lehetne még neveket mondani… És akkor az ember jól érzi magát. De ha ez neadjisten nincs meg, mégis működik az egész kóceráj, akkor nekem már jó.