Csík Juci, a Roma Média Iskola volt diákja újabb dokumentumfilmjét (Tollas, 2004) különdíjjal jutalmazta a tavalyi Diákfilmszemle és a Menekülés a Rövidfilmbe Fesztivál, valamint szerepelt az idei filmszemle versenyprogramjában is. A filmet Kővári Borz József operatőrrel Orosháza környékén forgatták a rendkívül egészségtelen munkát végző, libatépő cigányok mindennapjairól. A többségében munkanélküli, alkalmi munkát végző családok számára ez a megélhetési forrás is veszélyben van, mivel az Európai Unió jogszabályai többek között a libatépést is tiltják. Csík Juci dokumentumfilmjében igyekezett több oldalról bemutatni a brigád egy nyarát.
A roma média iskola
Hogyan kerültél a Roma Média Iskolába, mit csináltál előtte?
Közvetlenül a felvételi előtt a RádióC-nél dolgoztam mindenesként. A rádió 2001-ben indult, s én a gimnázium mellett jártam be dolgozni.
Előtte tehát nem vettél részt semmilyen szakirányú képzésben?
Nem. A RádióC indított ugyan tanfolyamot, de arra a suli miatt nem tudtam rendszeresen járni. Inkább a kapott feladatokból tanultam, sok mindent „ellestem" a kollégák munkájából.
Mikor kezdett el vonzani a filmkészítés?
Nagyon megörültem a Fekete Doboz felhívásának, mert akkor már leépítések voltak a rádióban, és nagyon boldog voltam akkor, amikor felvettek. A média iskolában rengeteget változott a szemléletem. Fontos az összefüggések feltárása, a problémák sokféle szempontból történő körüljárása. Fontos mindig megmutatni mindenki igazságát, a rosszat és a szépet is.
Melyek a legfontosabb, maradandó élményeid a Roma Média Iskoláról?
Először is én nem nevezném iskolának, mert oda csak beül az ember és tanul. Ez valóban szellemi műhelyként működött, mert legtöbbet a személyiségem változott. Minden azzal kezdődött, hogy magunkról kellett írnunk, és rengeteget beszélgettünk a történeteinkről, tanultunk egymástól. Úgy épültek egymásra a feladatok, hogy folyamatosan fejlődjön a látásmódunk. Nem kifordítottak magunkból, tehát ezen nem agymosást értek, hanem állandó épülést. A legfontosabb talán, hogy magabiztosabbak lettünk, ez a mi munkánkban elengedhetetlen.
A tárgyi tudásnak melyik része vált leginkább hasznodra?
Mindent használok, amit ott tanultunk: újságírást, szociológiát, politológiát. Olyan technikai alapismeretekre tettem szert, ami nélkül a tévénél mozdulni sem bírtam volna, pedig ez a része a dolognak egyáltalán nem érdekelt. Eleinte azt sem értettem, miért beszél annyit Elbert Márti a film felépítéséről... Aztán minden a helyére került, pontosan tudom, minek mi volt az értelme. Azoknál a témáknál, amelyekről mi forgatunk, elengedhetetlen a megfelelő háttértudás. Ehhez gyakran segítség kell, de ezért is működik a mai napig műhelyként az iskola. Ha bármilyen jogi, politikai, szociológiai kérdésben tanácsra van szükségem, tudom, kit hívjak fel, kihez forduljak a volt tanáraink közül. És ez nem a szokásos tanár-diák viszony, inkább barátság; partnerként kezelnek bennünket, mi is ugyanúgy segítünk, ha arról van szó. Persze ez a Magyar Televízió Roma Magazinja tekintetében is érvényes.
Ez érvényes a diáktársakra is, ma is segítetek egymásnak?
Hogyne, hiszen szinte mindenki a médiában maradt. Mármint a cigánymédiában.
Miért választod szét, mit értesz cigánymédián?
Ez a médiában ugyanolyan szegregált terület, mint a cigányság a társadalomban. Máshová nem kerülhetsz be megfelelő kapcsolatok nélkül: fiatalon, kevés tapasztalattal, hát még, ha cigány is vagy. Általában kisebbségi médiumokban dolgozunk.
Televíziózás
Ennek nem inkább az érdeklődéshez, a fogékonysághoz van köze? Maguk a szerkesztők választják ezeket a témákat, műsorokat?
De, valóban, ez nagyon fontos tényező: nyilván mindenki azt a területet igyekszik bemutatni, amelyiket jobban ismeri, ahol otthonosan mozog. Ez már az iskolában is így volt: Elbert Márti soha senkinek nem mondta meg, miről forgasson. Révész Jani és Szirmai Norbi Fradi-drukker, így született a Jobb a Fradi!, Bárányi Tünde megcsinálta a Kafkát, az intézetről, ahol nevelkedett, de nekem a legjobban Kővári Borz ötlete tetszett. Bemutatta, hogyan telik egy vasárnap otthon a falujában, a családjánál. Az utánunk következő évfolyamból már páran más irányba mentek el: szélsőséges témákat választottak, AIDS, transzvesztiták: ez már a háromlábú csirke esete, amiből látunk épp eleget, főleg, ha cigányokról van szó.
De nem ilyen megközelítésben: ezekről a munkákról nem lehet elmondani, hogy szenzációként kezelik a hősök másságát...
Persze, de mégiscsak hozzátesznek valamit a cigányökról alkotott sztereotip tévhitekhez. Szerintem a legfontosabb, bármilyen témáról készítünk filmet, hogy azt megmutassuk több szempontból, egy cigánytelepen például a pusztulás mellett a szépségeket is. Mert ott is lehet találni értékeket, főleg az emberi, családi kapcsolatokban, az életfelfogásban. A Tollasban én tudatosan helyeztem erre is a hangsúlyt. Persze a többiek is törekedtek erre a filmekben, csak szerintem fel kell tenni azt a kérdést, hogy ezek a hasznunkra válnak-e?
Hogyan leltél rá erre a témára? Olyan közvetlen, bensőséges a viszonyod a riportalanyokkal, mintha a szülő- vagy lakóhelyeden forgatnál.
Lakatos Elza kolléganőmnek (RSK) akkor megjelent egy cikke az ÉSben, ami pontosan erről szól. Ez nagyon megtetszett nekem, és Elza első pillanattól kezdve segítőkész volt, mert kiderült, hogy eredetileg ő is libatépő... Elbert Mártinak is nagyon tetszett az ötlet, onnantól rengeteget segített, költségvetést írt, pályázatot keresett – mindig szegény Márti végzi a „piszkos munkát"... A stábot pedig könnyű volt összeállítani: szívesen jöttek velem Borzék, nagyon jó kis csapat lett.
Volt-e olyan élményed, amikor visszautasították a közeledésed a munkád során, nem akarták, hogy forgass róluk?
Igen, szerettem volna ennek a hagyományos mesterségnek, a tollkereskedelemnek a másik ágát, a házalós romákat is bemutatni. Ők azonban nem akarták, mert veszélyesnek ítélték: gyakran elkergetik, főleg ha még kamerával is kísérjük őket.
Milyen munkákban vettél részt az iskola elvégzése óta?
Mindenfélét elvállaltam: kicsit bekapcsolódtam a Tilos Rádióhoz, egész jó műsoridőben kaptam másfél órát: teljesen szabadon alakíthattam, milyen témáról, kivel akarok beszélgetni. Többnyire jól sikerült adások lettek: az egyikben például a népszavazás kapcsán határon túli magyarokkal telefoninterjúkat készítettem. De másfél hónap után elvették a műsort, mert nem tartották elég „forradalminak". Ezt a mai napig nem értem, hiszen semmilyen elvárás nem volt velem szemben.
Sokkal-sokkal többet tanultam azonban a televíziónál. Ide a Roma Média Iskolán át vezetett az út. Joka Daróczi József, a Roma Magazin főszerkesztője, és Klein Judit, a kisebbségi műsorok főszerkesztője volt nálunk egy beszélgetésen. Én szabályosan bekönyörögtem magam a tévéhez. Egy évet töltöttem el a vágószobában, néha kimentem forgatásokra is, néztem, ahogy dolgoznak. Ez nagyon fontos időszak volt számomra. Közben nagyon jó lehetőséget is kaptam, Joka Daróczi ajánlásával elkezdhettem rövid riportokat készíteni a Heti Mozaiknak. Ez egy olyan magazin, ahol szombatonként ötven percben (jó műsorsávban, a híradó előtt) mozaikszerűen rakták össze a hét eseményeit. Nagy sikerélmény volt ez számomra, mert azok az anyagok, amelyeket én vittem (mindig valamilyen cigánytémáról) harmadik, negyedik helyen szerepeltek.
Ennek az volt az oka, hogy a cigánytémákat kiemelten kezelték?
Nem feltétlenül, inkább az anyag minőségén múlott, hogy hová kerül. Aztán a Roma Magazinnak is készítettem önállóan anyagokat, de a pénz borzasztó kevés, ritkán kapok felkérést.
Van-e újabb filmterved, milyen téma foglalkoztat most?
Most a cigánytelepek felszámolásáról akarok filmet készíteni. Szeretném úgy felépíteni, hogy a nézőt bevonjam az eseményekbe: fel akarom tárni, hogyan zajlanak ezek a döntési folyamatok, azt érzékeltetni, milyen az, ha az ember feje felett, megkérdezése nélkül döntenek. Ezt a témát nagyon alaposan körbe kell járni, mert rengeteg minden múlik rajta: a szegregáció az egyik legfontosabb kérdés a cigányság problémái közül.
.jpg)
