„A mozi neve? Bementem először a Tódorral az Egocentrumba, ő egy kultikus figura volt a budapesti alternatív életben, és ő mondta azt, hogy rossz a Cirko-Gejzír. Mondtam, hogy aha, közben meg nem tudtam, mi az a Cirko-Gejzír. Végül nagyon megtetszett a név.”
Mi volt előbb: te vagy a mozi?
Miközben középiskolába jártam, dolgoztam mozikban, például a Toldiban, mint programfelelős. Azt követően a Lányi András szervezte esztergomi filmfőiskolára jártunk, ahol megismerkedtem két barátommal. A főiskolát nem végeztük mindannyian el, de mi hárman azt gondoltuk, hogy kellene egy hely, ahol filmeket vetítünk. Az volt a szerencse, hogy akkor Magyarországon valamilyen szinten még káosz volt a jogi, tulajdoni helyzet terén. A Lőrinc pap téren található Egocentrum nevű nagyon jó szórakozóhelyet épp akkortájt zárták be, én meg elmentem az önkormányzathoz, kiharcoltuk tőlük a helységet és megkaptuk a kulcsokat. Életem egyik legszebb éve volt az, amikor a barátokkal együtt felépítettük a mozit.
Mit jelent az, hogy felépítettétek? Például gépházat kellett építeni?
Gépházat, széket, vásznat, mindent meg kellett csinálni, és a két kezünkkel, mert szinte semmi pénzünk nem volt. Egy hihetetlenül lerobbant helyiséget szereztünk, de az nagyon tetszett és megbeszéltük, hogy mi hol legyen. Volt még két nagyon jó barátom: egy belga lány, aki most kint él Brüsszelben, és egy fiú, aki játszótereket tervez, ő is részt vett a Zöld Péter játszótér tervezésében, ott a Millenáris Park mellett, egyébként szobrásznak készült. Ők ketten hozták létre az egészet, ők csinálták az asztalosmunkát meg a famunkát, persze segítettem nekik. El Kazovszkijnak, a magyarországi képzőművésznek az installációját tettük végül a moziba. Minden barátom ott volt, festegettek, pakolásztak, az volt a hőskor. Gépeket is kellett valahonnan szerezni, de ebben is szerencsénk volt, mert 1990 és 1993 között az addig működő mozik nyolcvan százaléka bezárt és rossz gépeket könnyű volt beszerezni. Így lett egy vetítőgépünk valahonnan Pest megyéből, egy ismerős hozta el.
Hogyan kezdett el működni a mozi?
Úgy, hogy hárman létrehoztunk egy alapítványt. Az első két év alatt volt a legtöbb fesztivál, majdnem minden második héten volt valamilyen rendezvény. Sok helyről szereztünk filmeket, sokat külföldről hozattunk be, izgalmas filmsorozatok voltak, s ugyanolyan arányban tudtunk külföldi filmeket vetíteni, mint magyarországiakat. Nagyon aktívak voltunk, rengeteg energiával, valamelyikünk mindig kitalált valamit és szinte mindig meg tudtuk valósítani. Ez az időszak úgy két évig tartott, aztán az energiáink elfogytak, hisz fenntartani és üzemeltetni egy létesítményt nem könnyű. Papírmunka, hivatalok... Ez minket is felőrölt két-három év alatt. Később már nem tartottunk olyan sűrűn rendezvényeket, most évente olyan nyolcra van kapacitásunk. Jó volt a korai káosz, könnyebben el lehetett intézni mindent. Most már sokkal kisebb a mozgástér. Nem baj, hogy ez van, csak más lett.
És hogy jutott el a mozi a Lőrinc pap térről a Balassi utcába?
Az eredeti helyszínről 1997-ben kitett minket a nyolcadik kerületi polgármester. Az is „szép” történet, mert ez a mozi arra épül, hogy a liberális értékeket képviselje, hogy bármiféle kisebbséget, a hátrányos helyzetű embereket, a menekültektől a romákig, bárkit, aki nem a többséghez tartozik és egy szubkultúrát vagy alternatív kultúrát képvisel, azt felkarolja. Ily módon nagyon sok mindent meg tudtunk jeleníteni a Cirkóban. Amikor a polgármester kirakott, akkor viszont a fővárosnál pályáztunk és szerencsére elnyertük ezt a helyiséget, amiben jelenleg található a mozi és ahol korábban a főváros receptraktára működött. Kezdetben egyetlen hatalmas tér volt, hegyekben álltak a receptek, a hetvenes évek közepétől itt voltak letéve. Azokat elvitték, lett egy nagy üres helység, és akkor nekiláttunk. De már több pénzből, mint először. Már volt valamennyire nevünk és a Soros Alapítvány támogatott minket.
Ha több pénzetek volt, akkor miért csináltatok mégis egy ilyen „fapados” mozit? Hűségből az előző Cirko-Gejzírhez?
Igen, ez a fapadosság valamennyire vállalt, de én is érzem, hogy ez már nem korszerű. Szeretném valamivel komfortosabbá tenni ezt a helyet, de valószínűleg csak jövőre tudunk fejleszteni. Belőlünk, vagy belőlem fakad, hogy ennek ilyen az arca, valamennyire én formáltam ilyenné, és imádom, hogy ilyen, csak tényleg nem komfortos itt filmeket nézni. De aki ide beül egy filmre, az már tudja, hogy hova jön, és egyre többen jönnek. Tavaly majdnem harmincezer ember volt itt, egyre többen ismerik meg ezt a mozit.
Miért döntöttél úgy, hogy egy kis terem helyett inkább csinálsz két nagyon kicsi termet?
Mindenképpen az volt a tervem, hogy minél több filmet vetítsünk, sőt van még egy újabb, egy harmadik termünk is, amiben nem lesz már mozi, de oda is azt terveztem. Mert ha több film van, több ember jön. Szerintem az a fontosabb, hogy több filmet látnak az emberek, és nem az, hogy egyszerre hányan nézik ugyanazt. Így lehet választani. Legtöbbször egy időben indulnak a vetítések és előtte még tanácstalanok az emberek, vagy rossz helyre ülnek be, és ott maradnak, egy jót röhögnek, hogy nem is ide akartam. Az is gyakorta utolsó percben dől el, hogy melyik teremben melyik filmet vetítjük. Attól függ, hogy mennyien jönnek valamelyik filmre, és ha valamelyikre többen jönnek, akkor megcseréljük a termeket.
Honnan szereztétek be a filmeket?
Kezdetben a Moképtől, akkoriban főleg magyar és szovjet filmeket játszottunk, de elég korán elkezdtük az önálló filmforgalmazást is. Első filmünk a Latcho Drom volt (r. Tony Gatlif), a második pedig Lars von Trier első nagyjátékfilmje, A bűn lélektana (Element of Crime). Ezzel a két filmmel indítottuk el a filmforgalmazást is 1996-ban, ugyanis rájöttünk, hogy a kölcsöndíj elviszi a bevétel felét és alig marad pénz a moziban. Akkor találtuk ki, hogy forgalmazzunk is, és akkor itt marad az egész pénz.
Amikor forgalmazol, akkor tulajdonképpen mit csinálsz?
Mivel kicsik vagyunk és nincs pénzünk fesztiválokra járni, megnézem az Interneten, hogy a különféle fesztiválokon milyen típusú filmek indulnak. Azután tájékozódom Magyarországon, hogy valaki más megvásárolt-e adott filmet, és ha nem, akkor bekérünk egy videokazettát, megnézzük a filmet, hogy tetszik-e, szerintünk lehet-e ezt Magyarországon nézni, hogy ez egy fontos film-e, vagy nem fontos. Szóval bizonyos szempontok alapján eldöntjük, hogy kell-e nekünk, s amikor ez megtörténik, kérünk egy árajánlatot és elkezdődik az alkudozás. Megegyezünk egy összegben, majd megérkezik a kópia és egyéb dolgokat igényelünk, amelyek együtt járnak a filmmel: dialóglista, fotók, plakát, ezekért szintén fizetni kell. Ezek után el kell vámoltatni a filmet, majd feliratoztatni, ami laboratóriumi munka. Végül meg kell állapodni, hogy ha több kópia van hozzá, akkor Budapesten hány moziban és hol induljon, és ezt meg kell beszélni a mozisokkal.
Ez azt jelenti, hogy az általatok forgalmazott filmeket nemcsak itt vetítik?
Egy–három kópiát szoktunk vásárolni, a filmtől függően, s akkor nemcsak itt vetítjük, hanem kölcsönadjuk más moziknak is és a kölcsöndíjakból is származik bevételünk. Így vidéken is több helyen indulnak az általunk forgalmazott filmek, Budapesten meg legtöbbször két kópiával indítanak.
A forgalmazás, gondolom, sokkal nagyobb terhet jelent, mint a mozi-üzemeltetés.
Igen, de a forgalmazásban több a pénz, mint a mozi-üzemeltetésben. Így beletanultam a forgalmazásba is, persze volt egy-két bukás az elején, sőt ilyen a mai napig akad, a három iráni filmmel is nagyot buktunk (szerk. megj. Jafar Panahi filmjei, A kör, A tükör, és A fehér léggömb), de nem baj, ezek vállalt bukások. Mi egy közhasznú alapítvány vagyunk, tehát nem az a célunk, hogy profitot termeljünk, hanem hogy jól érezzük magunkat, azokkal az emberekkel együtt, akik ide eljönnek.
Nagyságrendben körülbelül mennyibe kerül egy külföldi film forgalmazása?
Ezek az adatok titoknak számítanak... Körülbelül négymillió forintba kerül az, hogy egy filmet a moziban vetítsenek. Ahhoz, hogy csak az ára visszajöjjön, nyolcmillió forintnyi bevételt kell produkálni. Egy átlagos mozijegy ezer forint, de persze nem annyi, mert ezek művészmozik. Akkor a nyolcmillió osztva ezerrel, az nyolcvanezer néző. Egy átlagos művészfilmet pedig maximum tízezren látnak, és az már egy kiemelkedő Almodóvar-szerű sikertörténet (szerk. megj. Pedro Almodóvar: Beszélj hozzá!). Tehát, ha úgy vesszük, ez egy mega-bukás, szerencsére különféle források akadnak külföldön is, meg itthon is. Pályázni kell állandóan, így van, amit ki tudunk hozni nullára, és van, amit meg nem.
Tíz éve kezdted el a mozit, azóta úgy érzem, változott a csapat szerkezete, mert egy idő után már csak egyes számban beszéltél.
Igen, akikkel elkezdtem, ők már nincsenek itt, mindenféle viták miatt, sajnos. De most úgy érzem, hogy sokkal erősebb az alapítvány és a kuratórium. Én vagyok a kuratóriumnak az elnöke, és én üzemeltetem a mozit, de a hátterem sokkal biztosabb, mint bármikor.
Hogyan lehet egy működő mozihoz kuratóriumot szerezni?
Jó ismerősöket kell szerezni, nem feltétlenül barátokat. Olyan embereket, akiknek be tudsz számolni, akik elfogadják a gazdasági jelentésedet, a következő évi terveket. Akikkel meg lehet beszélni a döntéseimet, hogy megerősítsék, vagy pedig megkérdőjelezzék, hogy mit miért csinálok, vagy akarok csinálni. És nagyon izgalmas embereket sikerült találnom. Például a felügyelő bizottságban van egy elméleti fizikus, a tibeti emigráns kormány egy magyarországi képviselője és egy hölgy, aki a Közép-Európai Egyetem nyári egyetemét vezeti. A kuratóriumban pedig van egy újságíró lány, egy levéltáros barátom, meg egy úriember, aki bankár volt Londonban és most már itthon él Magyarországon. Ők sokat tudnak segíteni nekem abban, hogy a mozi jól működjön, hogy ne szabaduljak el, és ne vegyek meg mondjuk negyven darab thaiföldi filmet. Rajtuk kívül még hárman dolgoznak a moziban.
Minden nap itt vagy a moziban, reggeltől estig?
Igen, bejövök reggel kilenckor, akkor intézem a fesztiválokat meg a forgalmazást, és bent vagyok estig. Három-négy napot töltök a pénztárban is, mert az a legfontosabb, hogy az emberek eljönnek és velük találkozni lehet, ennek alapján tudom, hogy kik jönnek ide, én kivel beszélgetek, és innen megy híre a Cirkónak, hogy ez most jó-e vagy nem. Mindig is arra törekedtem, hogy ne legyen személytelen a történet, hanem mindenképpen személyessé tegyem az egészet. Nem olyan, hogy bemész a moziba és jegyet veszel, és onnantól kezdve vége, hanem újságok vannak, beszélgetni lehet. Lesz megint tea meg kávé, mint a régi Cirkóban, tehát visszaálltunk az otthonos hangulatra.
Mikor kiválasztod a filmeket, milyen szempontokat tartasz szem előtt?
Nem csak azt, hogy nekem tetszik-e vagy nem. Van, amit szeretek, látom, hogy jó, mégsem forgalmazom, és van amire azt mondom, hogy nem annyira jó, de tudok jól pályázni vele, vagy úgy gondolom, hogy annak a hátán egy másik filmet el tudok vinni. De mindenképp értékes és igényes filmet választunk ki. Sokszor megmutatom a barátaimnak, ismerőseimnek, lássuk mit szólnak hozzá.
Van-e valami preferenciád: ország, földrész, rendező, téma?
Nincs.
Egy időben úgy tűnt, hogy több cigányos film volt műsoron...
Igen, Tony Gatlif filmjei, a Latcho drom és a Gadjo dilo. De volt két Özpetek film is, a Törökfürdő meg a Tudatlan tündérek. Mindenképpen azokat a filmeket szeretném behozni, amelyeket más forgalmazók valami miatt nem, valószínűleg azért, mert nem éri meg. Párizsi vagy berlini filmek azért eljutnak ide, de más nemigen. Panahinak is meg akartam venni az új filmjét, de megvették hál’ Istennek, meglátjuk, bukik-e.
Arra nem gondoltál, hogy környező országok filmjeit bemutasd? Cseh, román, szlovák, szlovén, horvát filmeket? Mintha ezzel nem foglalkozna a magyar filmforgalmazás.
Valószínűleg azért nem foglalkoznak, mert a filmjeiket fesztiválokon vagy nagyobb forgalmazók révén szerzik be. Ahogy megfigyeltem, maguk a magyarországi fesztiválok is maximum 25-30 forgalmazóval állnak kapcsolatban, s ha oda nem kerül be a film, akkor nem lehet tudni róla. Többnyire egy-két nagyobb nevet ismerünk Kelet-Európából, például ott van a szlovák Martin Sulik, aki már bekerült ebbe a körbe. Emellett errefelé sokszor nagyon nehéz felfedezni a jogtulajdonost, netán a film világforgalmazóját. Hatalmas munkát, energiát kellene belefektetni. Például volt most Velencében egy zseniális orosz film, és nem találja senki a forgalmazóját.
Hogy lehet nem találni egy forgalmazót? A rendező nem ismeri a gyártót, a gyártó nem tudja, hogy kinek adta el a forgalmazási jogot?
Igen, így. Oroszországban eléggé izgalmas dolgok vannak…
Mesélj egy kicsit a rendezvényeitekről, fesztiválokról, amikre készültök.
Most egy magyar dokumentumfilm-sorozatot indítottunk el, 1945-től kezdődően. Lesz történelmi blokk, bemutatunk rendezői sorozatokat, Schiffer Pállal kezdjük, ő annak idején sokat segített nekünk, de vannak olyan dokumentumfilmesek is, akik teljesen elvesztek és meg kell mutatni őket. Lesz egy nőtörténelem is, nők a dokumentumfilmben tematikájú meg egy Budapestről szóló dokumentumfilm-sorozatunk. Legalább májusig el fog tartani, hetente egyszer, szerdánként van a vetítés, hattól kilencig. Szeretnék egy kiadványt erről, hogy valamilyen nyoma is maradjon. Ezen kívül elindult a szórakoztató magyar filmek sorozatunk, ami volt már tavaly is, most a második rész fut, a vígjátékok.
Voltak-e érdekesebb esetek, furcsa helyzetek, amikkel meg kellett birkóznod a mozi története alatt?
Régebben történt, hogy beszart a gép és mondta a gépész, hogy meg tudja javítani, de szüksége van egy fél órára. Így került sor arra, hogy kirohantunk a boltba, a nézők megvárták, kapott mindenki Balaton-szeletet, valami szódát, én közben meg mesét olvastam fel az embereknek. Jó hangulat volt.
