Elkezdődött Adrian Sitaru legújabb nagyjátékfilmje, a Legjobb szándék című román-magyar koprodukció forgatása, ami négy héten keresztül fog tartani. A rendezővel Csíkszeredában beszélgettünk.
A Sporthorgászat után a Legjobb szándék is a szubjektív nézőpontot használja. A két film megközelítési módja viszont egész más.
Először is tisztáznám, hogy ez a megoldás nem egy filmstílus. Nem is ez az első így fényképezett film, már a Sporthorgászatnál is minden beállításnál használtam, inkább egy módszer, ami sokkal jobban bevon engem a történetbe, és azt gondolom, hogy egyre gyakrabban fogják használni a jövőben is. A Legjobb szándékot is a szereplők szubjektív nézőpontjaiból vesszük fel, ezúttal viszont sokkal stilizáltabb lesz a kép, statikusabb beállításokkal, mely inkább a Hullámok képi világával rokonítható. A főszereplő Alexszel kapcsolatban álló szereplők nézőpontjából filmezünk, tehát mindig valaki szemszögéből látjuk a történteket, és nem föltétlenül az Alex számára fontos szereplők nézőpontjából, inkább a kevésbé fontos személyek, mellékszereplők, vagy akár a jelenetben résztvevő statiszták szemszögéből. Ez nem egy agresszív nézőpont.
Miért ezt a szubjektív szemszöget választotta ezúttal is?
Tetszik ez a fajta technika és szeretem, ha a néző a szereplők szemszögéből látja a történteket, ugyanakkor dramaturgiai ereje is van ennek a fajta látásmódnak, mert a film szubjektív nézőpontokkal kezdődik, és fejeződik be, nem szeretnék többet elárulni, de valahogy a Sporthorgászathoz hasonlóan működik itt is, ez a szubjektív nézőpont fejezi ki az életfilozófiámat. Történetként is többet jelent ez számomra, képileg is jobban kifejezhetem magam ezáltal, illetve a történetről alkotott misztikus nézőpontomat is jobban megvilágítja, de többet tényleg nem árulnék el.
Mi volt a film alapötlete? Ha jól tudom, személyes élményre épül.
Igen, elég sok az önéletrajzi elem benne. Egy olyan tapasztalaton alapul, amit édesanyám szélütésekor éltem át, a legkönnyebb formája volt ennek a betegségnek, de számomra sokkoló élmény volt, hogy egy számomra közeli személy meghalhat. A főszereplő Alex, négy-öt nap leforgása alatt esik át ezen az egészen, és az események sodrában döntéseket kell hoznia, uralkodnia kell magán. Barátaival találkozik, akik „szívből jövő szeretetből”, legjobb szándékból akarnak neki segíteni, de a tanácsok sokszor egymásnak ellentmondóak, és az az ember, aki korábban azt hitte, hogy mindent irányíthat, egyre rosszabb döntéseket hoz. Ez ijesztett meg, milyen hamar tévedhetünk tudatlanságból, és jóakarat által vezérelve sokszor több kárt okozunk, mint hasznot.
Mióta dolgozik a forgatókönyvön?
2007 óta dolgozom rajta, amikor édesanyám megbetegedett, akkor egy rövid változatban vetettem papírra a történetet, amit egy akkor nyert ösztöndíjjal a Cinéfondation-nál kezdtem el fejleszteni. A Bingernél (Binger Institute) is voltam, amely szintén egy forgatókönyv-fejlesztő program Amszterdamban, szóval úgy három éve dolgozom rajta.
2009 nyarára tervezte a forgatást.
Igen, ez így van. Már tavaly készen álltam a forgatásra, de jobb, ha az ember nem sieti el a dolgokat. Ez nem egy alacsony költségvetésű film, mint például a Sporthorgászat, többek között ezért sem akartunk hirtelen dönteni a forgatásról.
A Sporthorgászat független film, a Legjobb szándék viszont koprodukcióban készülő alkotás.
Igen, az én produkciós cégem is csak egy egészen kis része az együttműködésnek. A nagy partnerek a HiFilm, az Országos Filmművészeti Intézet (CNC), a Román Televízió (TVR), illetve a magyarországi Cor Leonis Films Kft.
Melyek a koprodukció előnyei és/vagy hátrányai?
Csak előnyünk kellene ebből származzon. Csak két-három európai ország koprodukciójában lehet az Eurimages-hoz pályázni, ahol nyertünk is 110 000 eurót a filmhez. A koprodukció másik előnye, ha több producer dolgozik a filmen, mert nem könnyű pénzt szerezni, és belekezdeni egy projektbe, amiben ha nem hiszel, szinte lehetetlen megvalósítani, és önbizalmat is ad számomra, hogy tényleg jó az, amin dolgozom, energiákat szabadít fel…
Milyen egy ekkora stábbal dolgozni?
Nem nagyobb ez a stáb a televíziós munkáimnál megszokottnál. Számomra elég nyugtató hatású, hogy messze nem a tévénél megkövetelt ritmusban folyik itt a munka. Profi szakemberek, akik komoly filmes tapasztalattal rendelkeznek, ezért biztonságban érzem magam, és nyugodt vagyok, nem kell aggódnom.
Hogyan történt a színészek kiválasztása?
Számomra a casting ennek a folyamatnak a legnehezebb fejezete. Nagyon sokáig nem tudtam dönteni, az utolsó száz méteren választottam ki a főszereplő Alexet (Bogdan Dumitrache) is. A mellékszereplők esetében egy kicsit könnyebb volt… De elég sokáig elhúzódott a színészek kiválasztása. A magyarországi színészeket illetően pedig az Eurimages koprodukciós filmgyártási támogatásának feltétele lépett érvénybe, mely szerint a gyártásban résztvevő minden országnak kreatív elemekkel kell beszállnia, így nekünk is szükségünk volt legalább egy magyar színészre. Végül három magyarországi színésszel dolgozunk, mert mindhárman nagyon tetszettek, és nagyon jól illenek a film világába. Ezek kisebb, de fontos szerepek. Könnyű volt a választás, ketten közülük beszélnek románul is, de a nyelvtudásra nem is volt szükség, mert a történet valahol Románia nyugati részén játszódik, de nem kerül ki pontosan, hol.
Akkor nem is fontos a történet lokalizálása…
Nem, sőt, örülök is annak, hogy egyesek akcentussal beszélik a románt. Ettől egyértelmű, hogy valahol Erdélyben vagyunk… miközben nem köthető konkrét helyhez a történet.
Filmjeiben gyakori az ellentétes minőségek ütköztetése.
Kedvelem ezt az eljárást. A történet alapja itt valójában az Alex által megélt dráma. Azokban a percekben nem igazán volt kedvem nevetni, mert nagyon aggódtam, csak néhány nap múlva fogtam fel a helyzetekben rejlő humort és komikumot. A figurák, akikkel találkoztam, a viselkedésem, illetve, ahogyan Alex reagál a filmben, bizonyos helyzetekben, nevetséges. Szeretném azoknak a napoknak a humorát érzékeltetni, mely azzal a drámával elegyedik, amelyre sor kerülhetett volna. Szeretem így ütköztetni a különböző stílusokat és műfajokat, tudod, amikor nevetsz és sírsz is egyszerre, vagy inkább nevetve sírsz.
Hogyan definiálná a film műfaját?
Dramedy-ként határoznám meg. A dráma és komédia keveréke, nem komédiát akartam, de tudunk nevetni a valós helyzeteken, a szereplőkön, az emberi viselkedésen, amely ezekben a feszült helyzetekben furcsa dolgokat produkálhat.
Miért Csíkszeredát választotta forgatási helyszínként?
Először Dévára mentünk (az eredeti eset Déván történt szerk. megj.), aztán a magyarországi producer, Vágási Emőke, aki csíkszeredai, keresett meg, és eljöttünk helyszínelni. A külső helyszínek, az állomás, a városközpont, illetve a belsők, a kórház (főleg a folyosók) is egyből megragadtak. Az operatőr Adrian Silişteanunak is rögtön megtetszett a város. Jobb volt, mint amire számítottunk.
Mikorra várható a bemutató?
Egy kicsit korai ezt megjósolni, a produceri stratégiától, a fesztiválszereplésektől és az utómunkáktól is függ.
(Az interjú eredeti, román nyelvű változata itt olvasható, míg a részletes forgatási beszámolót itt lehet megtekinteni.)
