December 2. és 4. között a budapesti Uránia Filmszínház megnyitotta kapuit az animációs filmek rajongói előtt, s a vásznak felett papírfigurák, bábok, szokatlan terek és formák vették át a hatalmat, rajzolt könnyek hullottak, háromdimenziós poénok röpködtek. Kicsik és nagyok, profik és amatőrök egy helyen találták meg a tartalmas szórakozást a SzimplaFilm által ezúttal másodszor megrendezett háromnapos nemzetközi animációs filmfesztiválon, az AniFest 2-n.
Színvonalas versenyprogram
Az új európai animáció fesztiváljaként is emlegetett rendezvény mágnesként vonzotta a nézőket, akik a 37 vetítés során többször is megtöltötték a filmpalota termeit, így több mint 3500 jegy kelt el egyetlen hétvége alatt. Nem is csoda, hiszen a kitűnően összeállított és magas színvonalú programban a versenyfilmek mellett a Special Mention Awards szekció keretében a fesztiválra nevezett összes alkotás megtekinthető volt, továbbá szakmai kerekasztal-beszélgetések, workshop és több, egészestés animációs nagyjátékfilm magyarországi premierje, valamint a világhírű animációs rendező, Priit Pärn retrospektív vetítései csábították a közönséget. A mosolyra kerekedő arcok, elégedettségtől fénylő szemek, jóízű kacajok és a meggyőző vastaps pedig vitathatatlan jelei voltak annak, hogy az AniFest 1 záróestje után azonnal munkába álló, mindössze hét-nyolc fiatalt számláló szervezőgárda lelkesedése és fáradozása nem volt hiábavaló.
A versenyfelhívásra mintegy 140 nevezés érkezett Dublintől Szófiáig; összesen tizenkét európai ország képviseltette magát. A mezőnyt főként diplomafilmek tették ki, ami azt jelenti, hogy a legkiválóbb filmes és képzőművészeti iskolák, mint a német Baden Würtenberg vagy a cseh FAMU hallgatóinak vizsgamunkáit csodálhatta meg a nagyérdemű. Az előzsűrizésen átesett munkák közül végül harminchármat vetítettek a versenyprogramban, amelyek a 2000 eurós fődíjért versengtek külön szekciókban, nem tematikai vagy formai kategóriák szerint ugyan, hanem izgalmas, sokszínű animációs koktélt nyújtva a nézőknek.
Így aztán voltak hasizmot megdolgoztató rövid karcolatok, amelyek némelyike tényleg csak a poén erejéig létezett, vékony fénycsóvákkal titokzatosra világított kísértetsztorik, míg voltak, akik azt akarták bizonyítani, hogy nemcsak nevettetni, de meghatni is lehet az embert öt perc alatt. Mások persze dramaturgiai csavar és agyonbonyolított történet helyett inkább a műfaj által felkínált formai lehetőségeket aknázták ki, technikai bravúrokkal kápráztatva el mind a zsűri, mind a közönség tagjait.
Az utóbbi körébe tartozott például a francia alkotónégyes, Rancoeur, Baercoen, Boyard és Blanchard nyolcpercese, a Loop, amely egy csiga kalandjait mesélte el a geometriai formák, dinamikusan változó síkok között megelevenedő világban. Az egyetlen bolgár alkotásnak, a Badinerie című filmecskének (r. Dragomir Sholev) jobban megfelelt a „Kérem, kapcsolják be a mobiltelefonjaikat" mondat a színházakban hallható felhívással ellentétben, ugyanis az elektromos hívókészülékek vették át a karmesteri pálcát, mobilok zenéltek a zenekar helyett. Egy másik szellemes ötlet a holland Fietsendam című kisfilm (r. Hanneke van der Linden) alapszituációját adta, miszerint mindenki bicikliből van, az emberek láb helyett keréken gurulnak hegyen-völgyön át, s így könnyedén kötnek barátságot akár egy kerékpumpával is. Tragikomikus szösszenet volt egy szintén Hollandiából érkezett alkotás, amely egy világítótorony fényében megjelenő szerelmes pár történetét alkalmazta animációra. Amíg Boris Sima cipőrandevús sztorija (Dnes mám prvé) és a Cold Pursuit (r. Conor Ryan) ügyetlen jegesmedvéje felhőtlenül szórakoztattak, addig néhány elgondolkodtató animáció is lepörgött a blokkokban.
Az egytől egyig színvonalas alkotások közül magasan kiemelkedett a közönség tetszését is elnyerő (a közönségszavazás 2. helyezettje) Overtime című film (r. Atlan, Berlan, Ferrié). A francia háromdimenziós bábfilm szomorú történetet mesélt el bábokról, akik halott bábkészítőjüket próbálják mozgatni, életben tartani. A zenei alapokra mesterien megkomponált kisfilm igazi animációs rekviemként hatott. Hasonlóan mély érzelmeket közvetítő alkotás volt rövidsége ellenére az ökumenikus zsűri díjazottja, Remi Durin Midi et quelques... című animációja. Az elhagyatott vasútállomás kísérteties csendjében, szakadó esőben egy kislány magánya került vászonra, amely nemcsak témájában tűnt ki, de egyedi kameraállások alkalmazásával igazi filmes eszköztárat vonultatott fel. A közönség másik két kedvence, a Brand Spanking és a Kontakt megérdemelten voltak a fesztivál legnépszerűbb alkotásai. A Nagy-Britanniából érkező Harney története egy iróniába hajló kritika a fogyasztói társadalomról, amely egy Coca Cola uralta iskola falai között elevenedik meg. A cseh Martin Duda pedig arra tett kísérletet, hogy hét percben összeismertesse egymással a két- és a háromdimenziós világot és szereplőit. A rajzolt papírfigura és a 3D-s gyurmaember küzdelme sajnos tragikus véget ért, ugyanis a két világ összeérintése kontakthibát idézett elő, s ez a rövidfilm esetében a Vége főcímmel járt.
A Gauder Áron, Varga Balázs és Priit Pärn alkotta zsűri saját elmondása szerint az összkép alapján ítélte meg a filmeket. A választásuk a brit Nicholas Losse munkájára esett, aki a Lloyd in the Corner című alkotásával jelentkezett a fesztiválon. Egy irodai alkalmazott menekvése a kafkai nyomasztó világból, poénos képi hatásokkal és meggyőző zenei aláfestéssel – ez a film vihette haza az antik kamerát és a pénzjutalmat is, annak ellenére, hogy a közönség mintha kicsit megdöbbenve és értetlenül fogadta volna a háromtagú zsűri döntését. Mindenesetre azt még érdemes megjegyezni, hogy a filmek legspeciálisabb érdemei közé tartozott, hogy még a történet hivatalos befejezése után is kínáltak boldog perceket a vásznat bámulóknak, hiszen sokszor a Vége felirattal kezdődő stáblista önálló kis alkotás volt. A filmek utórezgései tovább játszottak a hangulattal, a figurákkal, méltó átvezetést adva a következő filmhez, ami külön jól jött az egyébként is sűrű programban.
A bőség zavara
Talán a fesztivál legmaradandóbb élményét az észt animáció-királlyal, Priit Pärnnel való találkozás és a filmjeiből készült retrospektív válogatás megtekintése jelentette a vérbeli animáció-kedvelőknek. A világhírű rendező több évtized munkáját csokorba gyűjtve érkezett Magyarországra. Bár itt eddig alig vetítették a filmjeit, most a közönségnek személyesen is alkalma nyílt közelebbről megismerni a világ egyik legnagyobb animációs koponyáját. A vetítéseket követő könnyed beszélgetések során gyorsan fény derült Priit Pärn egyedi humorára és anekdotizáló stílusára, mi több, azt is megtudhattuk, hogy a rendezőt más is köti Magyarországhoz régi barátain kívül, méghozzá a fia felesége, aki magyar ajkú.
A versenyfilmek mellett nagy sikerrel szerepeltek a kilencvenperces animációs filmek is. Köztük is kitüntetett figyelmet kapott az egész estét betöltő animációs alkotás, a Nyócker ősbemutatója. Gauder Áron és Novák Erik filmje a budapesti nyolcadik kerület multikulturális dzsungeljének kalandos története, ahol virágzik a gettószerelem, folyik az olaj, dolgoznak az utcalányok... No de mi történik, ha a nyugati nagyhatalmak szagot fognak? El lehet-e őket is úgy intézni, mint a korrupt rendőröket? A nagyrészt magyar színészekről mintázott kétdimenziós figurák aprólékosan kidolgozott karaktereket jelenítettek meg a lenyűgöző 3D-s látványvilággá dolgozott terekben. A nyugati high-tech produkciókat idéző alkotás azonban, ami a technikai stáb ügyességét mindenképpen dicséri, sajnos nem használta ki a remek ötletet és a műfaj adottságait, inkább egy lapos történetet hozott össze túlerőltetett, kemény beszólós párbeszédekkel. Ennek ellenére sikerült egyedi ízt lopnia a mai magyar filmkultúrába, világtrendi és kultfilmes beütésének köszönhetően pedig akár sikeres külföldi forgalmazásra is számíthat.
A 2004-es berlini fesztivál Üvegbéka-díjasa is most érkezett először Magyarországra. Jacques-Rémy Girerd gyerekmeséje, az Özönvíz jól ismert bibliai történet újrafeldolgozása békákkal és teknősökkel. A szintén magyarországi premiert ünneplő Corto Maltese (r. Pascal Moretti) az 1918-as Oroszország világába kalauzol, újszerű módon mutatva be Raszputyint és a többieket. Aki pedig egy kis cyberpunkra vágyott, az biztosan elégedetten távozott a francia sci-fi rendező, Enki Bilal huszonharmadik századba repítő elkápráztató műve után. A Halhatatlanok egy kékhajú lány és a sólyomfejű egyiptomi isten kalandját vitte színre, ahol a várost mutánsok, félemberek, istenek és különböző szintekről származó lények népesítik be. A film látványvilága egyenesen lélegzetelállító, hideg és rozsdás fények, fojtogató atmoszféra, mindez merész és összetett technikai megoldásokkal. A háromdimenziós, számítógép által generált világban együtt mozgattak élő és mátrix-színészeket, ezáltal nem mindennapi hatást keltettek. Habár a két világ összeillesztése nem volt teljesen zavartalan, a vegyes technika mégis díjazandó próbálkozás, amely akár új perspektívákat is nyithat a jövő animációkészítői számára. Az igazi animáció-gourmand-oknak pedig speciális csemegével kedveskedtek az AniFest 2 szervezői: több mint egy órás válogatást láthattak a Wallace és Gromit sorozattal világhírűvé vált, Oscar-díjas Aardman Animations stúdió legújabb munkáiból.
A kísérőrendezvények sora még itt sem ért véget, hiszen még nem is szóltam az animáció és az építészet viszonyát feszegető workshopról. A belga, norvég és francia partnerfesztiválok két-két fiatal rajzfilmest delegáltak Pestre, hogy az Építész Mesteriskola diákjaival együtt megpróbálják kidomborítani e két különálló műfaj hasonlóságait és kapcsolódási pontjait. A zárógálán be is mutatták a többnapos, megfeszített munka eredményét, a fesztiválhíradóval együtt. Akinek pedig már elege lett az animációból, hiszen a bőség zavarában elcsapta a gyomrát, nos, erre az esetre is volt megoldás: ahogy a szervezők mondták, „unanimálódhattak" a Szimplakertben, ahol minden este félhivatalos afterpartikon szórakoztatták a rajzfilmfiguráktól kacsázó szemű fesztivállátogatókat.
(A cikk elkészítésében nyújtott készséges segítségéért szeretnék köszönetet mondani Kubiszyn Viktornak.)
