A rendszerváltás utáni Erdélyben nem alakult ki a magyarországihoz hasonló filmklubmozgalom, sem magyar, sem román vagy vegyes nyelvű tevékenységként. Megpróbáltuk számba venni a többnyire egymástól elszigetelten működő, hosszabb vagy rövidebb életű, kis filmlubokat, elsősorban a magyar többségű nagyvárosokban jelenleg is aktívakat. Legyen ez az írás inkább gondolatindító, mintsem teljességre törekvő, lexikoni szócikkely: a kommentek nyitottak a kiegészítések, olvasói emlékek számára.
Németországtól Erdélyig
A filmklubok abban különböznek a moziktól, hogy nem kereskedelmi szándékkal vetítenek filmeket, hanem értékközvetítés a céljuk, olyan filmes alkotásokat szeretnének megismertetni, amelyek nehezen vagy egyáltalán nem jutnak el a nagyközönséghez, mert nem tömegtermékek illetve nem képviselnek populáris műfajt. Ilyen értelemben a filmklub kivételes szerepet tölt be, hiszen hozzáférést biztosít a filmtörténet számos jelentős alkotásához, amelyek már régen nem fellelhetőek a mozi programjában, ugyanis a mozi újdonság- és hatásvadász – és jó esetben a filmklubtagok, a filmklublátogatók filmelméleti ismereteket is kapnak, a filmértés, filmelemzés eszköztárát is megszerezhetik, ha akad olyan lelkes szervező, aki beavatja ebbe a tudásba, illetve ha alkalom adódik alkotókat vagy elméleti szakembereket meghívni. A filmklubok meghitt hangulata legtöbb esetben alkalmat biztosít tartalmas beszélgetésekre, vitákra, amelynek során számos hermeneutikai kapu nyílhat meg sokak számára, illetve a szubjektív értelmezés hangsúlyossága is előtérbe kerülhet.
A filmklub majdnem egyidős a film megjelenésével. A legelső 1910-ben Berlinben alakult, híres rendezők, filmesek nevéhez kapcsolódik, Franciaországban Jean Cocteau volt az egyik lelkes szervező, Spanyolországban pedig Louis Buñel hozta létre az első filmklubot. A filmklub mozgalomjellege valójában a II. világháború után alakult ki, hiszen 1947-ben hozták létre Cannes-ban a Nemzetközi Filmklubszövetséget (International Federation of Film Societies, IFFS),és ettől kezdve a filmklubok gombamód szaporodtak, főként Nyugat-Európában és Amerikában, majd az 50-es, 60-as években Kelet-Európában, főként nagyvárosokban is megjelentek. Amerikában Deren Maya volt az első, aki vetítéseket tartott ismerőseinek, barátainak – ha nem is filmklub néven. Magyarországon a 60-as évek végén alakultak filmklubok, elsőként Budapesten, majd számuk a 80-as években gyarapodott lényegesen.
Az erdélyi filmklubok hivatalosan a 90-es évek elején, a rendszerváltás után jelentek meg, de korábban is számos, különféle próbálkozás volt erre a magyarlakta városokban. A 70-es évek végétől kezdődően például létezett a nem kifejezetten klubjellegű „videózás” is: azoknál a családoknál, ahol volt tévé és videólejátszó, 20–30–40 ember is összegyűlt egy-egy filmet megnézni. Természetesen akkor még működtek a mozik, azonban a cenzúra ellenében volt egy sajátos varázsa ezeknek a közös házivideózásoknak.
Úgy tűnik, Erdélyben aligha maradt fenn hosszútávon filmklub, de mindig újabb és újabb próbálkozások jelennek meg, és még mindig léteznek és működnek filmklubok, annak ellenére, hogy a fogalom egyre kevésbé vonzó, illetve egyre nehezebben szólít meg fiatalokat – ezért van az, hogy sok esetben átkeresztelték a filmklubokat.
Csíkszereda, Brassó, Nagyvárad
A filmklubok többnyire lelkes önkéntesek munkájának köszönhetően léteznek, ritkább-jobb esetben egyesületek tartják fenn, illetve van valamennyi anyagi keret is, hogy zökkenőmentesen működhessenek.
Ma Erdélyben létezik még néhány, rendszeresen működő filmklub – ezek tevékenységéről, működéséről számolnak be a következőkben azok, akik a háttérmunkát végzik.
Beszélgetéseinkből, levélváltásainkból kiderült, hogy a legtöbb erdélyi városban igen nehéz sorban tengődnek a filmklubok, sok lelkes kezdeményezés szűnik meg források vagy közönség hiányában. Csíkszeredában például az utóbbi történt: a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem helyi karán, Részeg Imola és Tamás Dénes szervezésében működő Alternatív Filmklub érdeklődés hiányában, 2015-ben megszűnt.
A brassói filmklubok nem sokkal rózsásabb sorsáról Gál Andreától kaptunk rövid összegzést: „Az Áprily Lajos Főgimnáziumban egy évig működtettem filmklubot, a 2005–2006-os tanévben. Több éves szünet után, 2011 és 2015 között az iskola diákszervezete, a Nebulónia tartott rendszeres vetítéseket. A George Barițiu Megyei Könyvtár magyar részlege is működtetett filmklubot, Kiss Enikő Szende szervezésében, 2007 és 2014 között. 2009–2010-ben működött a FilMklub, amit Bálint Ferenc szervezett a ferences templomnak a Grimasz diákszínjátszócsoport rendelkezésére bocsátott termében, és kizárólag magyar filmeket vetített – innen a nagy M a klub nevében.”
A régió túlsó szögletében, Nagyváradon szintén van hagyománya a filmkluboknak, bár jelenleg egy sem működik – számolt be a helyi törekvésekről Balázs Zoltán: „[A clorofilmes] Jakabffy Samu a Szabadság Moziban vetített anno művészfilmeket, ahol voltak rendezvények is. Sokáig működött a Posticumban magyar filmklub, azonban ma már nincs. Volt egy időszak, amikor a tanszéken működött belső filmklub, a »Kedd esti filmklub« – többnyire egyetemistáknak szólt.”
A kis fesztiválok vagy filmnapok tűnnek életképesebbnek Váradon: „A Partiumi Keresztény Egyetem keretei közt évente több alkalommal sor kerül filmes rendezvények megszervezésére, többek a Filmtettfeszt és a Busho filmjeivel is találkozhatnak az érdeklődők. A helyi RMDSZ is részt vesz bizonyos értelemben filmes programok szervezésében, hiszen évente megszervezi a Varadinum Magyar Filmnapokat, illetve a Balassi Intézettel közösen a 120 éves magyar film ünnepét is megtartják” – sorolja Balázs Zoltán, aki a hagyományos filmklubformát is tervezi újjáéleszteni: „Újra szeretnénk indítani egy filmklubot a tanszéken, de talán egy partiumi mozi létrehozása lenne igazán fontos, ahol heti rendszerességgel vetíthetnénk minőségi filmeket.”
Udvarhelyi mindenevők
Székelyudvarhelyen a filmklubok sora elég messzire nyúlik vissza – meséli Szabó Károly: „a 80-as években (1984–1986) tagja voltam egy filmklubnak, amit a középiskolai magyar szakos tanárom, Fazakas István vezetett. A moziban vetített filmeket néztük meg, majd ezeket beszélgetések követték. Aztán a dolog kikopott, a mozi is…”
A szervező figyelme 1993-ban újra a mozgókép felé fordult: „részt vettem egy videószerkesztői tanfolyamon Budapesten, a MOVI-ban, majd hazatérve nagy izgalommal vetettem bele magam a kötelező filmekbe. Aztán úgy gondoltam, hogy ezt meg kell osztanom másokkal is, így meghirdettem a filmklubot.” A filmrajongók heti rendszerességgel találkoztak, és megnéztek mindent, amihez a szervező hozzájutott. Szerencséjük volt: Szabó Károly ekkor a helyi kábeltévénél dolgozott, ezért sok ritkasághoz – köztük Huszárik Zoltán-, Bódy Gábor-, Bacsó Péter-, Szabó István-, de Tarkovszkij- és Bergman-filmekhez is – hozzáfért.
A székelyudvarhelyi Civitas Alapítvány 1994-ben kapott egy „nagy filmcsomagot”, válogatást a „magyar filmgyártás színe-javából”, és a csomag „szakmai koordonátora” szintén Szabó Károly lett. A filmeket egymásnak küldözgették a környékbeli kábeltévék, ő maga pedig Filmszemle címen indított egy filmkultúrával foglalkozó műsort, amelyben – rövid felvezető után – szintén levetítettek egyet-egyet ezekből a klasszikusokból.
A filmklub közönsége ennek ellenére sem pártolt át a tévéképernyőhöz: „Ment tovább a filmklub is egy lelkes közönségmaggal – meséli Szabó Károly. – Aztán ‘95-ben felkerültem Budapestre, s akkor átadtam a filmklubot Bencédi Gabriellának úgy, hogy Pestről küldözgettem a filmeket. Aztán valami miatt elsorvadt a dolog, majd jött Szabó Attila és az UFF (Udvarhelyi Fiatal Fórum) szárnyai alatt újraindította a filmklubot. Azt a filmklubot Budapestről követtem, segítettem pályázatok megírásában, az Odeontól sikerült egy nagyobb filmcsomagot megpályázni – csupa jó filmeket válogattunk össze, az éltette egy jóideig a klubot. Aztán 2000-ben hazakerültem, s a könyvtárban kezdtem dolgozni. Ott első lépésként létrehoztam a látvány- és hangzóanyag részleget, ami eleve az audiovizuális gyűjteményre volt kiélezve. Elég gyorsan sikerült projektort is pályáznom, s így már 2001-elején újraindítottam a filmklubot. Ez rövid ideig még párhuzamosan futott az UFF-fal, aztán az szép lassan elkopott, s maradt a könyvtári, ami azóta is heti rendszerességgel zajlik.”
A filmtörténet gyöngyszemeire összpontosító programot ciklikusan szervezi: „Megkezdjük a némafilm korával, kronologikusan haladunk a hangosfilm felé, majd a posztmodernig meg sem állunk, így minden fontosabb irányzatról beszélünk és nézünk filmeket hozzá. Ha a végére érünk, indítok rendezői pályákat – egy-egy rendező munkásságát járjuk körbe –, s közben vannak olyan ciklusok, amikor az éppen aktuális filmeket nézzük végig, pl. Oscar-gála után. A filmklub megnevezés nem volt ragadós, aztán később Filmkalauz nevet kapta, de van egy filmajánló Facebook-oldalam is, amely majdnem 500 embert szólít meg.”
Cabiria éjszakái Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön már a 80-as évek második felétől létezett egy iskolai filmklub a Matematika-Fizika Líceumban (ma Székely Mikó Kollégium). A Kiss Béla, az iskola akkori rajztanára vezette filmklub nyitott volt, hiszen más iskolákból is eljöttek és nemcsak diákok jelentették a hallgatóságot, hanem tanárok, felnőtt értelmiségiek is eljártak ide. A részvevők találkozhattak a filmművészet nagy alkotásaival, és filmelemzéseket hallgathattak. Egy életre meghatározó értékrendet, filmes és esztétikai kapaszkodót jelentett számukra ez a tapasztalat.
A város első, hivatalos filmklubját 1992-ben, a strand épületében működő ifjúsági klubban kezdte el Kovács Vajda István. Tőle vette át az első vetítés után és működtette 1993-ig Lázár Zsuzsánna – vezet be a sepsiszentgyörgyi filmklubok történetébe Lázár-Prezsmer Endre. A vetítések csütörtökönként 19 órakor kezdődtek. Rövid szünet után, 1993 őszén a filmklubot újraindították, de februárban – igen gyakorlati okok miatt – be is bezárták: „nem volt a teremben fűtés és az emberek nem jártak”.
A Cabiria Filmklubot Melkuhn Andrea indította újra 1994 áprilisában. A filmeket „Kovásznáról, Kézdivásáhelyről és Csíkszeredából szerezték be, ahová az Odeon adományozott videólejátszót és videókazettán filmeket (ezek olyan helyek voltak, ahol már nem működött mozi). Én a Cabiria tevékenységébe 1998 januárjában kapcsolódtam be, akkor költözött a Tamási Áron Színház stúdiójába, a mai bábszínház termébe. A színház vett erre a célra egy nagy méretű tévét, és azt cipeltük mindig az igazgatói irodából a stúdióba” – emlékszik vissza Lázár-Prezsmer Endre. A vetítéseket rendezői sorozatokba szervezték, és tanárokat hívtak meg, hogy beszéljenek a filmekről – ekkor Melkuhn Andrea, Erdő László és Kucza Alpár vezette a filmklubot, amely aztán átköltözött a színház klubhelyiségébe, 2003 körül pedig a Míves Házba.
Lázár-Prezsmer tíz év után kilépett a filmklubból, és 2005 novemberében elindította a Huszárik Filmklubot az akkori Városi Művelődési Ház Pinceklubjában. Azóta is működik hétfőnként este 7 órától, heti rendszerességgel, a nyári időszakokat leszámítva. „Sokáig vagy rendezői sorozatok voltak – Pasolini, Antonioni, Angelopulosz, Marco Ferreri stb. –, vagy téma szerintiek – Halálos vég, Úton, Titkok és hazugságok, Férjek és feleségek. De volt az Ajánlok egy filmet sorozat is, amelyben felkért közéleti személyiségek, egyetemi tanárok stb. ajánlottak egy-egy filmet, amit közösen megnéztünk, előtte felvezető, utána meg beszélgetés volt a filmről.”
A filmklubból kis fesztiválok is kinőtték magukat: „A rendszeres vetítések mellett szerveztünk Kortárs Magyar Filmnapokat, meg Kortárs Európai Filmnapokat, jó párat a mozi épületében és volt, hogy teltház volt! Voltak mindig meghívottak – rendezők, producerek, operatőrök, színészek. Kísérő rendezvényként voltak plakát- és díszletterv-kiállítások, koncertek. A Kortárs Magyar Filmnapokra mindig az utolsó pár év alkotásaiból válogattunk – ez a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet, valamint a kolozsvári filmforgalmazó Clorofilm partnerségével, támogatásával valósulhatott meg. Pár éve szabadtéri vetítéseket is tartunk nyaranta az Erzsébet park pavilonjánál vagy a Székely Nemzeti Múzeum kertjében, de vetítettünk filmeket az Európai Nap és Japán Nap keretében is – meséli a szervező. – Néhány éve szervezői vagyunk a Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle nevű regionális rendezvénysorozatnak, melynek keretében Székelyföld tematikájú, vonatkozású filmeket vetítünk Kovászna és Hargita megyei városokban, falvakban és csatlakoztunk a KineDok nemzetközi dokumentumfilmes vetítéssorozathoz is, mely Románia sok településén illetve Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban, Lengyelországban, vagyis a Közép-Kelet európai régióban zajlik.”
Az új hangot – avagy a hagyományos klubformához való visszatérést – a szentgyörgyi filmklubok esetében egy kis, iskolai klub jelenti. A 2015–2016-os tanévben önszerveződő diákfilmklub indult a Székely Mikó Kollégiumban Veres-Vitályos Álmos és Kovács-Vajda Bence irányításával, valamint a Mikó Rádió segítségével. Itt kéthetente gyűl össze 30–40 diák, igyekeznek minőségi filmeket vetíteni, és alkalomadtán, a vetítés végén meghívott szakemberek vezetésével beszélgetésre is sor kerül.
Vásárhelyi cineklubok
A rendszerváltás előtt nem működött magyar filmklub Marosvásárhelyen. A kulturális rendezvényeknek is otthont adó Pionírok Házában néha vetítettek filmeket is, a Szakszervezetek Házában pedig 1958-ban létrejött a Cineclub Mures. Alapítója Schnedarek Ervin amatőr fotóművész és filmes volt, a klubban azonban „inkább készítették a filmet, mintsem nézték volna” – fogalmaz Blos-Jáni Melinda, a téma kutatója.
A forradalom után sokáig az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm-fesztivál jelentette a vásárhelyi filmnézőket ellátó egyetlen mozialternatívát. 1998-ban aztán a Philothea Ifjúsági Klub keretében filmklub is indult. „Működésének célja volt minőségi alternatívát kínálni a játékfilmek kedvelőinek egy olyan városban, ahol a sorra bezáró mozik szerzői filmeket alig vetítettek – emlékszik vissza a szervező, György Andrea. – A kortárs művek mellett fontosnak tartotta bemutatni a filmtörténet megkerülhetetlen alkotásait, tehát egyfajta filmmúzeumként is funkcionált. Voltak klasszikusokat bemutató sorozatok – Tarkovszkij, Bergman, Fellini –, de tematikus sorozatok is: film és irodalom kölcsönhatásának kérdéseit vetette fel például a a Film és irodalom sorozat, amely a Bohumil Hrabal műveiből készült J. Menzel-adaptációkat mutatta be. A filmvetítéseket közös beszélgetés követte, tea és süti társaságában. Nemcsak arra törekedtünk, hogy újra közösségi élménnyé tegyük a filmnézést, hanem szerettük volna átadni a mozgóképről való beszéd hogyanját is. Fogalmakat, szakkifejezéseket kínáltunk fel, amelyek megkönnyítették a filmekkel való találkozások élményeinek verbális kifejezését.”
A filmklub heti rendszerességgel indult, majd kéthetente vetítették a filmeket. „A résztvevők létszáma változó volt: 30–40 résztvevőtől a három-négy főig terjedt. A középiskolásoktól a nyugdíjas értelmiségiig minden korosztály jelen volt” – fogalmaz György Andrea.
A „jövőt” ezen a területen Németh Szabolcs Előd és Szabó R. Ádám kezdeményezése képviseli. A két fiatal filmkritikus a 2017-es évtől kocsmai filmklubot tervez indítani Az édentől keletre névvel. A terv szerint a heti rendszerességgel tartandó vetítések egy-egy havonta változó téma köré vagy egy-egy vendég – filmes, színész, táncos, író – szubjektív filmajánlójára épülnének, de a célok közt van a helyi alkotók munkáinak a bemutatása is. A tervek egyre konkrétabbak, már csak a helyszínt és az időpontot kell véglegesíteniük, és készül az arculat is.
Obskúrus filmklubok Kolozsváron
Kolozsváron már a 90-es évek közepén létrehozta két lelkes egyetemista, Margitházi Beja és Kelemen Attila az Oedipus Quartett nevű filmklubot. A filmrajongó társaság néhány év után túllépett a közös baráti filmnézésen: a 90-es évek végén már működött a klub Tekercskalóz című lapja, amely 2000 közepén eldöntötte, hogy megkomolyodik, és Filmtett címmel szakfolyóirattá alakult. A filmklub a 2000-es évek derekán bezárt, de a lap, és a belőle kinőtt rendezvények ma is aktívan működnek.
A nagyon kevés dokumentumfilmes kezdeményezés legfrissebbike 2015-ben, szintén Kolozsváron, a Tranzit Házban indult, ahol az Oedipus Quartett kialudt. A ValóságSávnak elnevezett „nyílt szeminárium” szervezője a BBTE Néprajz és Antropológia Intézete, valamint a Tranzit Alapítvány volt. Szakmai irányító Beretvás Gábor és Könczei Csilla. Az első évad témája a „kelet- és közép-európai rendszerváltások társadalmi leképeződése a dokumentumfilmekben” volt, olyan filmeket vetítettek, mint Az igazi Mao, a K-filmek, vagy Monory Mész András Bebukottak című dokumentumfilmje.
Szintén tavaly óta szervez kocsmai filmklubot az Erdélyi Magyar Filmszövetség is: az estek főképp egy-egy vendég, itt élő vagy munkásságukkal Erdélyhez kötődő filmesek alkotásaira összpontosítanak – meghívták már többek közt Buglya Sándor rendező, producer, Bálint Arthur rendező, operatőr, a fiatalabb generáció képviselői közül pedig László József, Oláh-Badi Levente és sokan mások.
Néhány további, hosszabb-rövidebb életű, egyetemi szerveződésen kívül az utóbbi években a Lugosi Béla Filmklub működött a városban, néhány szünet ellenére is kitartóan. A filmklub 2010-ben alakult Bréda Ferenc irodalomtörténész javaslatára: hogy legyen az akkor még működő Spritz kávézónak is egy filmklubja. „Mindenképpen erdélyi származású, de filmtörténeti jelentőségű alkotót akartunk névadónak. Elég kevés ilyen van, Lugosi figurája meg transzcedál időt-teret-nemzeteket, s van egyfajta poros, de kinyírhatatlan aurája, meg titokzatossága – vallja Jakab-Benke Nándor, aki a filmklub vezetését felvállalta. – A nyitófilm stílszerűen a vele készült 1931-es Drakula volt, de ez kivételnek számított, hiszen elejétől fogva az »obskúrus filmek klubja« alcímet viselte a kezdeményezés, és a lényege az volt, hogy kevéssé ismert, újrafelfedezésre érdemes, furcsa, szubverzív, határsértő, ugyanakkor bizonyos szempontból remekműnek számító, a köztudatból kikopott műveket mutassunk be. Kezdetben Oláh-Badi Leventével vezettük, és kizárólag magyar nyelven zajlottak a filmeket követő beszélgetések, sőt, ha lehetett, magyar feliratot is kerestünk a filmekhez (szinkront nem, nem, soha)” – emlékezik a klub alapembere.
A kávézó megszűnése után a kezdeményezés is szünetelt, majd 2012-ben az Insomnia kocsmában éledt újjá: „Megtudtuk, hogy van egy nagyszerű, keskeny, artmozira hasonlító terme, ahol időszakos képzőművészeti kiállítások vannak – egy darabig itt volt a filmklub, amit immár egyedül vezettem, de egy adott ponton túl sok Ken Russell-filmet tűztem műsorra, így megcsappant a nézősereg.”
Az esték téma és műfaj szempontjából egyaránt tartalmasak voltak: „Ebben az első két inkarnációban rövidfilmek is megelőzték a nagyjátékfilmet, egyrészt a későn érkezők miatti időhúzásból, másrészt meg – evidens módon – a rövidfilmes forma népszerűsítéséért. Próbáltam ugyanattól a rendezőtől, vagy legalább mozgalomból, hullámból választani passzoló rövidet, de erről az úzusról lemondtam az insomniás korszak vége felé, nagyon elnyúltak az estek.”
Nagyjából három év múlva, 2015 őszén indulhatott újra a filmklub, „ezúttal végre nem egy zajos, füstös kocsmában, hanem egy sokkal találóbb helyen, a ZUG-ban, ami amellett, hogy a Váróterem Projekt alternatív színházi otthona, mindenféle más összművészeti projektnek is helyet ad, és a rendes hangerő mellett a Filmtett jóvoltából végre egy megfelelő méretű és minőségű vásznon lehet filmet nézni”. Az új élet új koncepciót is hozott magával, meséli a szervező: „A tavaly őszi újraindulás a multikulturalitásra helyezte a hangsúlyt: bár a filmek ugyanabból a regiszterből kerülnek ki, az egész projektet igyekszem többnyelvűen, illetve angolul folytatni – ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy néha csak magyarul, ritkábban csak románul, néha meg tényleg angolul folynak a filmeket követő beszélgetések.”
„Semmi sem regél jobban egy filmklub szellemiségéről, mint a vetített filmek listája” – vallja Jakab-Benke Nándor. Az évek folyamán Ken Russelltől Bunuelig és Dino Risitől Wendersig sok minden került terítékre, az idei őszi, immár második ZUG-os évad például egy önreflexív amerikai thrillerrel, Bogdanovich Targets című filmjével indult. A teljes lista egyébként ide kattintva érhető el.
