Javában zajlik Nagyszebenben az Astra Filmfesztivál filmjeinek vetítése hét különböző helyszínen és a főtér közepén egy hatalmas „dómban”, egyedülálló premierként az országban. Ma délután Frederick Wisemannel találkozhatunk, este Gianfranco Rosi Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Fire at Sea (Tűz a tengeren) című, az európai migránsválság frontvonaláról szóló filmjének vetítésére kerül sor. A nagy nevek mellett a legégetőbb kérdésekre keresik a választ a versenyprogramban vagy a tematikus programokban vetített filmek szerzői is. Az alább említett filmek nagy részét, illetve a díjazott filmeket szombaton és vasárnap lehet megnézni.
Létezik-e magánélethez való jog és/vagy biztonság az online világban? 1984 a Facebook korában, avagy önként állítjuk-e össze saját „szekusdossziénkat” a fals szabadságérzet, szólásszabadság ernyője alatt? Kik cenzúrázzák a Facebookra feltöltött tartalmakat? Miként válik az anonimitás utolsó menedékvárává az internet sötét oldala, hogyan vélekedik erről egy cryptoanarchista, és a radikális iszlám szervezetek valóban a Darknet leple alatt szervezik-e a terrorcselekményeket? A Citizens of the Online World tematikus közönségcsalogató filmblokk néhány kérdése ez csupán, melyeket a Facebookistan (r. Jakob Gottschau) és a Down the Deep, Dark Web (r. Duki Dror, Tzachi Schiff) című filmek járják körül. Ez utóbbi a cryptoanarchisták és cypherpunkok szemszögéből mutatja be az internet „fekete piacát”, ahol fegyverek, drogok, illegális tartalmak és szolgáltatások végeláthatatlan tárházából lehet válogatni a TOR biztosította anonimitással. De egy-egy gyógyszer elkészítéséhez szükséges alapanyagokat, vagy fegyver 3D-s nyomtatásához szükséges modelleket is be lehet szerezni, melyekkel aztán teljesen funkcionális eszköz készíthető „házilag”. Az ezek hordozta veszélyekről nem esik szó, ehelyett a darknet hívei szerint ez maradt az egyetlen „biztonságos” hely azok számára, akik meg szeretnék őrizni a magánélethez való jogukat az online szférában, és újkeletű forradalomhoz vezethet ebben az „elektronikus rendőrállamban, szubtilis totalitárius világrendben”. Úgy gondolják, sokan nem is akarnak igazi szabadságot, csak épp annyit, amennyivel kényelemben érezhetik magukat, a fejlődés kulcsa azonban a változatosság, ez ad stabilitást a valóságnak.
A Facebookistan rendezője és alanyai hadat üzentek a legnagyobb közösségi média biztonságpolitikája, átláthatatlansága ellen, az orwelli nagytestvér mechanizmusához hasonlítva azt. Szerintük önkényes módon cenzúrázzák a feltöltött anyagokat, például egyből törlik a kurd függetlenségi mozgalomhoz köthető tartalmakat, vagy kettős mércével járnak el a meztelenséget ábrázoló képek esetében is. Eközben a tartalom-moderátorjaiknak 0,9 másodpercük van fölülbírálni egy-egy kép vagy videó „szalonképességét”, 4 dolláros órabér fejében. A vállalat felelősségre nem vonható, holott a szólásszabadságot, kapcsolatteremtést hirdető reklámfilmekkel ellentétben egyszerűen kereskedelmi tevékenységet folytat, ahol személyes adatokat pénzre váltja. Ugyanakkor különböző algoritmusok segítségével, sokkal többet „tudnak” egy-egy felhasználóról, mint amit ő magáról megoszt, hiszen akár ismerősei osztják meg helyette, akár megfigyelik a „like-olási” szokásait, ebből szexuális orientációra, politikai nézetekre, vagy vásárlási tendenciákra vonatkozó következtetéseket vonnak le. Hogy a megszerzett adatokkal mi lesz végül, kiknek a kezébe kerül(het), vagy évek múltán milyen új helyzetekben lesznek felhasználhatók valakik ellen, vagy valami érdekében, még nem látható előre.
Más kontextusban, más módszerekkel, és egyértelműbb céllal történő megfigyelés a közelmúltban emberi életeket követelt, erre emlékeznek a Ține, Doamne, partizanii, până vin americanii! (Isten őrizd a partizánokat, míg jönnek az amerikaiak!, r. Dragoș Zamosteanu) című román film szereplői is. A máramarosi görög-katolikusok II. világháború utáni ellenállási mozgalmát Aristina Pop-Săileanu történetén keresztül tárja fel a szerző. Aristina édesapját és bátyját a kommunisták végezték ki, ő maga is évekig bujdosott a hegyekben, erdőkben, környékbeli falvak padlásán. Amikor elkapták a Szekuritáté emberei, több ízben is megpróbálták beszervezni a lányt, míg mások megfogalmazzák, ha tudják, hogy az amerikaiak nem jönnek, csak majd néhány évtizednyi késéssel szabadulnak meg a diktatúrától, talán az emberek kezükbe veszik a sorsukat, nem tűrték volna annyi időn keresztül az elnyomást.
Az Alisa in Warland (Alisa a háború országában, r. Alisa Kovalenko, Liubov Durakova) című doku-vlog társrendező-főszereplője egészen közeli térben, és egy most is zajló háború frontvonalára, Ukrajnába vezet, egyik kezében gépfegyverrel, a másikban kamerával. Az egyetemista lány a 2014-es maidani forradalom kitörésével, amikor a rendfenntartók a tüntető tömegbe lőttek, úgy érezte tennie kell valamit Ukrajnáért, ezért beállt az ellenzéki erők mellé harcolni és dokumentálni az eseményeket. Alisa francia újságíró barátja, a film egyik szereplője, jelen volt a vetítésen, majd a film után beszélt a kihívásokról, a lány vívódásairól: választania kellett, hogy filmet készít vagy harcol – hiszen az első esetben életben kell maradnia, a második esetben pedig minden nap számolnia kell azzal, hogy meghalhat.
A radikális iszlám világát belülről próbálják megmutatni az Inside Radical Islam nevű, tematikus filmblokk alkotásai. Meddig terjed egy szülő felelőssége a gyermeke élete és döntései fölött? Mit tehetnek azok a Belgiumban élő muszlim anyák, akiknek kamasz gyermekeit szélsőséges csoportok szervezték be, hogy majd önként menjenek Szíriába harcolni az Iszlám Állam oldalán? Ki finanszírozza ezeket a szélsőséges csoportokat? Hogyan kezelik a helyzetet a belga hatóságok, miként reagálnak, amikor a szülő előre jelzi: a gyermeke el fogja hagyni az országot és valószínűleg terrorcselekményeket fog elkövetni? Milyen lelkülettel éli meg az anya azt, hogy közlik vele: a fia „feltételezhetően meghalt”? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az Empty Room (Üres szoba, r. Jasna Krajinovic) című film készítője megrázóan közel kerülve alanyaihoz.
Az Among the Believers (A hívők között, r. Hemal Trivedi, Mohammed Ali Naqvi) erőssége is abban rejlik, hogy alanyai teljesen megnyílnak a kamera előtt. A szerző hosszú éveken át dokumentálja az iszlámábádi Vörös mecset mollájának, diákjainak, a város lakóinak, tanároknak az álláspontját, végigköveti egy kislány történetét, miközben számos ok-okozati összefüggésre fényt derít. Például egyik oka annak, hogy meghétszereződött a korán-iskolák (medreszek) száma az elmúlt években Pakisztánban az, hogy sok szülő azért küldi ezekbe a vallásos intézményekbe gyermekeit (gyakran mind a négy-ötöt), mert nincs pénzük iskolába járatni őket, itt pedig ingyenes az oktatás. A szülők gyakran nem tudják, mit tanulnak gyermekeik, hiszen a vallási vezetők szerint csak a koránt tanulják meg szóról szóra, mégis ezek a gyermekek lesznek a kormány beavatkozásának megtorlói, a dzsihadista terrorcselekmények első számú elkövetői.
A No Place Like Dis-Place szekció filmjei az otthontalanság, a migráció avagy a kényszer-kitelepítés kérdésköreit feszegetik. A Trapped by Law (A törvény csapdájában) című film egy testvérpárról szól, akiknek családja a 80-as közepén Koszovóból Németországba menekült, a kisebbik fiú pedig már ott született. 30 évvel később megjelentek a hatóságok és két fiút mindenféle magyarázat nélkül visszaküldték Koszovóba (sok más családdal együtt), egy számukra teljesen idegen és lehetőségek nélküli világba. A rendező 2010 óta követi a fiúk küzdelmét, hogy vízumot, majd szerb útlevelet szerezve visszajuthassanak otthonukba, hogy aztán csak másfél év múltán derüljön ki: mindkettejüket öt évre kitiltották Németországból. A személyes történetek kibontakozása közben a rendező megpróbál fényt deríteni a kitiltás okára: kiderül, egyiküknek volt már dolga a rendfenntartókkal drogkereskedés miatt, és a hazaküldésüket megelőzően egy hónapig nem volt munkájuk. Harmadik, legnagyobb fivérüket nem küldték vissza Koszovóba, talán azért, mert éppen volt munkája Németországban.
Nagyszeben belvárosában az élet ismét a „valami történik” megfoghatatlan izgalmával, és ezt a kiváltságot a fesztiválozók mellett minden városlakó érzi, hiszen részese lehet ennek a pezsgésnek. Mert nem csupán filmfesztivál az Astra: olyan kis ablakokat nyit a világra, amelyek sehol máshol vagy máskor nem elérhetők ilyen formában. Nemcsak egy-egy kiemelkedő filmről van szó, hanem egy-egy időszerű, mindannyiunkat érintő gondolatról, amelyet minden egyes film sajátos módon taglal, árnyal, vitat vagy továbbgondol.
Ott, ahol ezek a kis nyitott ablakok egymással kommunikálni kezdenek, ott születik a fölöttes, az alkotásokon túlmutató tartalom, és kezd derengeni a valóság egy-egy árnyaltabb szeletkéje.
