Vigyázat! Absztrakt ötletek, irónia, cinizmus, formajátékok, mozgásművészet, örvénylő képek, remegő titokzatosság, többé-kevésbé álcázott szexualitás. Féllábú kalózok, fekete pötytyök, idegesítő öreglányok, ritmikusan pusztított kanárik, kinyírt macskák, tangó, a pénz útja, a piteşti-i köztársaság. Ötletek és formák kavalkádja a 12. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon.
Az idei Alter-Native filmfesztivál előzsűrijének kemény dolga volt: 444 pályamunka érkezett Marosvásárhelyre 34 országból. Volt közöttük mondhatni minden a szappanopera stílusú félórás filmtől az izgalmas cselekményű kisjátékfilmig, a gyermekrajzszerű animációtól a perverzió és a pornográfia határát súroló játékfilmecskékig. Hogy mi maradt a vizsgafilmek és önálló próbálkozások ezen minden eddiginél kövérebb gyűjteményéből, az november 3. és 7. között derült ki. A nemzetközi zsűri öt tagja Fischer István németországi filmrendező, operatőr, Groó Diana magyarországi filmrendező, Hatházi András romániai rendező, színész, forgatókönyvíró és egyetemi tanár, Titus Muntean román filmrendező, valamint Alice Ruzicková cseh rendező, operatőr, a prágai Művészeti Akadémia Film és Televízió Karának dékánhelyettese volt. A vetítéssorozatra szokás szerint a marosvásárhelyi Kultúrpalota két termében került sor.
Alattomos tündérkék és reménykedő levelibékák
A háromnapos versenyprogramba ezúttal hatvan film került. Az animációs mezőny különösen erős volt. Közülük a leggyengébb talán Patrovits Tamás Vigyázat, absztrakt!-ja volt, bár a film egyebet nem is vállalt, mint különös, elvont figurák táncának a bemutatását. Nepp József és Ternovszky Béla Hüje Robinsonja alól egyre fogyott a sziget, Riedl Katalin szomszédasszonyai egymás házikedvenceit pusztítva törtek borsot egymás orra alá (Tündérkék). Érdekes és különleges az Egy tangóért (For a Tango, r. Gabriele Zucchelli), amely az amúgy is szenvedélyes tánclépések közvetítésével egy párbaj történetét meséli el, szinte képregényszerűen egyszerű formákkal. Makkai Bence Flöttyije két fekete golyó kalandjáról szól: próbálnak felfújni egy harmadik, kipukkadt valamit, amiről utólag – legnagyobb örömükre – kiderül, hogy léggömb. A Flöttyi a hangzásvilága – a gügyögéssé torzított szavak hangulata – miatt is végtelenül kedves filmecske lett. Hangokkal, Csapok „zenéjével” játszik Matthew Gravelle díjazott animációja: két csap észreveszi, hogy ritmust tud létrehozni a csepegésük összeigazításával, csakhogy a szomszédjuk minduntalan közbeszól…
A legek közé hat rajzfilmet sorolhatunk. Egyik az Apróságok (Little Things, r. Daniel Greaves), amely hét peches nap történetét mondja el. Hét peches emberre rájár a rúd, míg végül egy meteorit mindannyiukat elsöpri – és ez a végkicsengés nem volt elég az alkotóknak, hiszen háromszoros csattanóval lepték meg a nézőket. Hasonló sikert aratott, és ugyanakkora nevetést idézett elő A bolondok királya (King of Fools, r. Olaf Encke). Szegény kis zöld békája mindent megtesz egy csini antilophölgy kedvéért – átváltozik szelíd kiskutyává, erőteljes, izmos tigrissé vagy okoskodó marabuvá –, de semmiképp sem tetszik meg a hölgynek, úgyhogy a béka egyenesen ráteszi a tappancsait – a szó legszorosabb értelmében. És ne feledkezzünk meg Csáki László krétaanimációjáról, a Darazsak, ludak, körtefáról sem: „Életem legkorábbi emléke nagymamám elülső udvarához kötődik. Egy ember, […] amint dühösen a körtefához rohan és kivágja, majd körbelocsolja benzinnel… Aztán meggyújtja, pedig a gyümölcs még egészen zöld az ágon.”
A zsűri kedvence úgy tűnik, A busz volt, Pálfi Szabolcs áldokumentum-animációs filmje, amelynek rajzait eredeti helyszíneken felvett, dokumentumfilmhez illő hanganyag kíséri. A brit Lizzie Oxby animációja (21-es belső / Extn. 21) is díjat nyert: a nyomasztó hangulatú, sötét képi világú, szürrealisztikus animáció egyetlen „élő”, „igazi” részlete a főszereplő filmezett feje. A hőst, Ormant már-már az őrületbe kergeti az, hogy az irodájából nem tud telefonálni, mert hívásai folyton megszakadnak, a világ hirtelen a szó szoros értelmében a feje tetejére áll, és azt is képen láthatjuk végre, milyen, amikor a falaknak is füle van. A harmadik díjazott animációs film, Radu Vasile Igazság Félnapos forradalom (Boborul) című, alig kilenc perces filmje alapos munkáról tanúskodik: a Caragiale-novellát feldolgozó, az író munkáinak az ironikus hangvételét megtartó, képi világában tökéletesen tükröző és kiegészítő film a kicsinyes vidéki város függetlenségi „forradalmának” és fél napig fennmaradt köztársaságának a történetét meséli el.
Ritmuskísérletek
Az előzsűri alig válogatott dokumentumfilmet a versenyprogramba: szerintük játékfilmes fesztiválon ennek a műfajnak nincs helye. A Mindennapi kenyerünket (r. Zsigmond Attila) című filmet az első blokkban vetítették; a film a gabonaőrlés folyamatának a bemutatása, egy vízimalom képének a megörökítése – kár, hogy a nézők közül sokan kimondottan unalmasnak és túlságosan hosszúnak találták a film tizenkét percét.
Érdekes kísérletek születtek a különböző művészetek filmen való megjelenítésére, például Catherine Maximoff Kvintettek (Uzes Quintet) című rendezése. Készítői nyilvánvalóan táncfilmnek szánták, csakhogy az öt, párhuzamosan összevágott koreográfia a vásznon elveszíti a varázsát, csak összegubancolódott és érthetetlen performansz marad belőle. Különleges mégis a benne ábrázolt tánc: a szereplők a természetben mozdulnak, mozgásuk csupa feszültség, indulat, rejtett érzelem. A török Ethem Özgüven filmje, az F is hasonló: a zene és a tánc, valamint a szövegek, feliratok ritmikus, energikus kombinációján alapszik. Szintén eredeti „ritmusgyakorlat” a német Gabriel Pielke filmje (Ritmusgyakorlat 2 / Fall Studies 2) is: játék a lehulló tárgyakkal, azok csattanásával, pattanásával, az esés zajaival és zörejeivel.
Ötletek és történetek
Egyszerű ötleten alapszik a versenyprogramba került filmek egy része. Az Aprópénz (Change, r. Florian Knittel) az elguruló pénzérme útját vázolja, az utánakapó, a pénzszerzésért küzdő emberek gesztusai követik egymást a képsorokon, aztán kiderül, hogy valójában semmi értelme ennek a harcnak. Az Ételöröm (Joy Meal, r. Mathijs Geijskes) bebizonyítja, hogy a gyorsétkezdék világa is érdekes lehet, sőt bizonyos helyzetekben extatikus örömöt szerezhet az itt ebédelőknek – a bajok csak akkor kezdődnek, amikor elfogy a sült krumpli.
A finn Iiris Saaren-Seppälänak talán valamelyik hajmeresztően kinéző ételköltemény vagy roppant érdekesen elrendezett hidegtál láttán támadhatott az a gondolata, hogy kajaemberkét tegyen főszereplője tányérjára (Törzs / Tribe). A tányéron ötletesen rétegzett különböző ételféléket „megközelíteni” nem könnyű feladat – és különösen a szemben ülő asztaltársak találhatják gusztustalannak, amint valaki az „emberke” karjával kimártja a hasát…
A benevezett kisjátékfilmek többségének azonban ennél bonyolultabb a cselekményvezetése. Az Árnyékban (In the Dark, r. Olivier Masset-Depasse) például egy fogyatékos nő drámája, aki beleszeret a szomszédjába, de hiába próbálja maga mellé kényszeríteni: árnyékban él, betegsége és magánya sötétjében. Talán ennél is megrázóbb a hasonlóan hitelesre sikerült Ki a macska? (Mészáros Péter filmje): egy csapat gyerek fekete mágiát próbálgat – döglött macskát szurkál – egy lerobbant, elhagyott csarnokban, valamikor a második világháború idején. Szomorkás, olykor lírai hangvételű, nagyszerűen összeállított és gyönyörű felvételeket tartalmazó film A lépcsőház (The Staircase, r. Hanna Andersson): az öreg Gretát hordágyon cipelik le a lépcsőkön, miközben ő fiatalkori kalandjára, szerelmére emlékezik.
Gretánál kevésbé szimpatikus idős hölgyek szerepelnek a fődíjat megnyert Alice és én (Alice et moi, r. Micha Wald) című belga filmben. Simon tengerpartra viszi a nagynénjét és annak két barátnőjét, és útközben telefonon összeveszik a saját barátnőjével, Alice-szal. Az öreglányok mindenbe belekotyognak, a feszültség egyre nő, amíg Simon ki nem pakolja őket az út szélére. Azt hinnénk, nem lehet már tovább feszíteni a húrt, amikor mégis továbbindul velük, viszont kiderül, hogy a nénikék félreértették a fuvardíj összegét – ekkor aztán „elszabadul a pokol”, és következnek a dühöngés képei: film helyett valójában állóképeket látunk arról, hogy milyen, ha Simont már nem lehet tovább hergelni. Az Alice és én cselekményvezetése, csattanója, feszültségkezelése valóban jól sikerült, a generációs konfliktus és az asszonyok politizálása pedig csupa ellenállhatatlan irónia.
Tiszta, egészséges humor zubog a vászonról, amikor a Falábú Pete visszatér (The Return of Peg Leg Pete, r. David Cairns) című filmet vetítik. A falábú és kampókezű Pete állást keres, csakhogy semmi sem felel meg peches alkatának: a kampó miatt nem pucolhat ablakot, véletlenül lenyisszantja a pincér kezét ahelyett, hogy a tányérra került süteményt vágná fel, és az álarcos szerepébe is került már daliásabb vitéz. Így hát lemond a nagy tervekről, és a munkaelosztó kisasszonyról sem ábrándozik tovább, hanem vásárol magának egy egész kis csónakot. Hasonlóan mulatságos A disznó útja (r. Mészáros Péter), amelybe már egy kis politika is keveredik: egy német és egy magyar ürge próbálja megmenteni a rózsaszín malac életét - egymás nyelvét nem értik ugyan, de azért jól elbeszélgetnek, a közös célért mindketten lelkesednek, ugyanabból a palackból húznak szíverősítőt is.
A nemzetiségek, vagy inkább az egyedi hagyományok kérdéseit érinti két másik versenyfilm is. A Gen(i)us Diabolis – Ördögtérgye (Lakatos Róbert filmje) a népi hiedelemvilág egy mondáját dolgozza fel: éjjel szépasszonyok változtatják lóvá a férfiakat, és nyargalnak a hátukon hajnalig, „kerülik a világot”. A legények nem tudnak védekezni – vagy mégis? A csavaros észjárás győzedelmeskedik, vagy a szépasszonyok-boszorkányok az erősebbek – a film történetének balladai titokzatosságát tökéletesen kiegészítik képi megoldásai és hangzásvilága is. Hangulati rokonságot mutat Lakatos filmjével Az ég gyökerei (The Roots of the Sky, r. Ilgar Safat). Az azerbajdzsáni rendező az alig 2000 fős udegej nép sámánkultuszát mutatja be. A film különlegessége az archív dokumentum-felvételek és az „élőszóban” történő mesemondás képeinek az életfa motívuma köré fűzése.
Egyéb, éspedig…
A háromnapos versenyprogramot a szokáshoz híven filmvetítések és koncertek tarkították. A Kultúrpalota kistermében bemutatkozott a FAMU főiskola, valamint az Inforg Stúdió, és levetítették az idei Filmtett–Duna Műhely alkotótáborban készült tizenöt filmet. A zsűritag Fischer Istvánnal a Legalább Európát… és a Rémálmok nyomában című filmjeiről lehetett beszélgetni, illetve három másik dokumentumfilm is terítékre került.
A nagyjátékfilmek nagy népszerűségnek örvendtek, a nagyteremben az állóhelyek is megteltek. A nap hőse (r. Dan Piţa), a Dealer (r. Fliegauf Benedek), a Kontroll (r. Antal Nimród), a Vizsga (r. Titus Muntean), a Tamara (r. Hajdu Szabolcs) és a Szezon (r. Török Ferenc) után jólesett egy hatalmasat nevetni Herendi Gábornak a Magyar vándorán, illetve Ada Milea és együttese produkcióján. Esténként: buli a várban, ha sikerült még helyet szerezned a harapnivaló füstben – ideje lenne egy tágasabb és több székkel-asztallal felszerelt helyszínt kikiáltani fesztiválkocsmának. A társaság jó volt, a hangulat nagyszerű, a filmek többsége magával ragadó – mi kell ennél több ahhoz, hogy a novembered jól kezdődjön?
Az ALTER-NATIVE 12 Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjai
- A ZSŰRI KÜLÖNDÍJA ÉS A MAGYAR FÜGGETLEN FILM ÉS VIDEO SZÖVETSÉG ÁLTAL FELAJÁNLOTT AJÁNDÉKCSOMAG Florin Piersic Jr.: Advertising (Románia)
- A MAGYAR FILMLABORATÓRIUM DÍJA (500.000 HUF értékű laboratóriumi munkálat) Pálfi Szabolcs: A busz (Sárgabusz) (Magyarország)
- A DUNA MŰHELY DÍJA (500.000 HUF értékű gyártási kapacitás biztosítása egy rövidfilm elkészítéséhez) Radu Vasile Igazsag: Félnapos forradalom (Románia)
- A RADIO ROMÂNIA CULTURAL DÍJA (20 millió lej összértékben) Ovidiu Georgescu: 99% Bucharest (Románia) Nurit Sharett: Személyazonosság (Izrael)
- AZ ILLYÉS KÖZALAPÍTVÁNY DÍJA (200.000 HUF): Lizzie Oxby: 21-es belső (Nagy Britannia) Matthew Gravelle: Csapok (Nagy Britannia)
- SIMÓ SÁNDOR EMLÉKDÍJ A LEGJOBB ELSŐ FILMNEK - felajánló a MAROS MEGYEI MADISZ A ROMÁN NEMZETI FILMINTÉZET támogatásával (20 millió lej) és AÁRY-TAMÁS LAJOS, OKTATÁSI OMBUDSMAN által felajánlott TED LAPIDUS TÖLTŐTOLL Marten Klingbers: Victor és testvérei (Svédország)
- MAROSVÁSÁRHELY VÁROS DÍJA (30 millió lej) Daniel Greaves: Apróságok (Nagy Britannia)
- AZ ALTER-NATIVE 12 NAGYDÍJA - felajánló a ROMÁN NEMZETI FILMINTÉZET (30 millió lej) Micha Wald: Alice és én (Belgium)
