60. évfordulóját ünnepelte idén augusztusban az Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztivál, amely a brit filmek elsőszámú bemutatóhelye, és egyben rangos nemzetközi filmes szemle is.
Évforduló ide vagy oda Edinburgh idén is inkább a felkavaró és vitaindító filmek mellett döntött, amelyek közül hiányoztak az igazán nagynevű rendezők alkotásai, de volt helyette például tiltakozás és kisebb felfordulás, amely az izraeli rendező Yoav Shamir 5 Days (Chasima Yamim) filmjét kísérte. Ráadásul a nyitó film miatt is, amely Douglas Mackinnon tévés rendező első nagyjátékfilmje, a The Flying Scotsman volt, megkapta a magáét a fesztivál. A film a skót bicikliversenyző Graeme Obree emberfeletti sportteljesítményéről és depresszióval való hősies küzdelméről szól. A kritikusok az 1981-es Tűzszekerek méltó követőjét várták és nem csoda, ha csalódottságukat fejezték ki, amikor egy erősen közepes minőségű tévéjátékot kaptak. Szerencsére azonban ez nem szegte kedvét a fesztiválozóknak, akikre a továbbiakban sokkal kellemesebb élmények vártak. Szintén sporttémájú, ám jóval érettebb és kidolgozottabb alkotás Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmje, amelynek bemutatója után a közönség egy kis csapata nem érte be a szokásos vetítés utáni kérdésekkel, hanem csatlakozva a rendezőhöz éjszakába nyúlóan faggatta őt a filmmel kapcsolatban. A Zidane: A 21st Century Portrait (Zidane, Un Portrait Du XXIe Siècle) Douglas Gordon és Philippe Parreno rendezésében, amely egy meccs során követi végig a híres focista minden mozdulatát, a fesztivál egyik igazi befutója volt.
Válaszul a közönség és a sajtó neheztelésére a hírességek távolmaradása miatt, művészeti irányításának utolsó évében, Shane Danielsen gondoskodott arról, hogy ne érhesse szó a ház elejét, és olyan sztárokat hozott ide, mint Charlize Theron, aki produceri minőségében kísérte el az East of Havanna című dokumentumfilmet, Sigourney Weaver, aki a Berlini nyitófilmet a Snow Cake-et jött bemutatni filmbeli partnerével Alan Rickmannel, Gabriel Byrne, aki ismét egy összetett és sokrétű morális dráma, a Ray Lawrence rendezte Jindabyne főszereplője volt. A Michael Powell zsűrielnöki tisztjét a neves angol színész John Hurt töltötte be, aki a Reel Life interjú sorozat résztvevőjeként a fesztivál legemlékezetesebb és legszórakoztatóbb interjúját adta. Nagy rendezőkben sem volt hiány, bár filmet csak Kevin Smith hozott. A Clerks II-t hatalmas rajongótábor fogadta, Steven Soderbergh pedig jelenlétével próbálta kárpótolni a fesztivált, amiért produkciós cégének tavaly vissza kellett vonnia a Kean című filmet a programból. Vendég volt a Bonnie és Clyde rendezője Arthur Penn is, aki gyengülő egészségi állapota ellenére vállalta a nyilvános szereplést. Brian De Palma szintén a Reel Life interjúra érkezett, de a vetítéseket is szorgalmasan látogatta csakúgy, mint a fesztivál fő patrónusa, az Edinburgh-i születésű Sir Sean Connery is.
Osztatlan sikert aratott a Brian W. Cook által rendezett Colour Me Kubrick, amelyben John Malkovich brillírozik, a Keith Fulton és Louis Pepe rendezte áldokumentumfilm a rocksztárrá vált, törzsüknél összenőtt sziámi ikrekről a Brothers of the Head, a Kim Chapiron rendezte Sheitan, amely egyszerre hátborzongató és mulatságosan groteszk, vagy a The Ring Finger (L’Annulaire) Diane Bertrand rendezésében.
