„Az Animafilm lassacskán az ismeretlenségbe süllyedt, majd megszűnt. Ma, tizenhat évvel később tudjuk, hogy az új kezdetet teljesen máshol kell keresnünk, azonban még kilátásban sincs a megoldás lehetősége.”
Hogyan került kapcsolatba a képzőművészettel, majd az animációval?
A képzőművészettel való kapcsolatom korán kezdődött, és két szakasza volt: egyrészt az „alsóbb” művészeti rétegekkel hétköznapi másolatok, reprodukciók révén ismerkedtem meg még kisgyerekként, Diószeg községben, Bihar megyében. Megragadtak az egyszerű, naiv „festmények” a falakon otthon, a nagyszülőknél, a rokonoknál, a romantikus tájképek, melyek tavakat, hattyúkat ábrázoltak, és főképp a nagyszülők falain az ikonok, kromolitográfiák, amelyek görög-katolikus szenteket ábrázoltak. Ez utóbbiakat nagy tisztelet övezte, hisz hasonlítottak azokra, amelyek az általunk látogatott két templomban voltak – itt a falakat nem freskók, hanem berámázott képek borították, az oltárt pedig gazdagon díszítették Jézus életének, szenvedésének és feltámadásának ábrázolásai, köztük egy gyönyörű Mária Magdolnával, aki szerintem hasonlított egy lányhoz az utcánkból. Ezután következtek azok a reprodukciók, amelyeket könyvekből másoltam.
Az első konkrét kapcsolatom a jelentősebb művészeti alkotásokkal 1966-ban történt, amikor tizenhárom éves koromban a szüleim elküldtek egy országos autóbuszos kirándulásra. Ekkor láttam először a valóságban műemlékeket, múzeumokat, festményeket, melyek nagy hatással voltak rám, Nagy Imre narratív képei például.
Középiskolás éveim alatt (1968–72-ben a nagyváradi Zene- és Képzőművészeti Líceumba jártam) a legsikeresebb tévésorozat A Flinstone család volt, a moziban egészestés animációs filmeket vetítettek, melyeket rövidfilmek előztek meg vagy követtek. Könyvekből olvastam el még akkor, hogy hogyan jöttek létre ezek a csodák.
Mi késztette arra, hogy a kolozsvári Képzőművészeti Főiskola elvégzése után animációs filmeket rendezzen?
1975–1980 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem hallgatója voltam, és itt kezdődött el, még ha nem is tudatosan az animációs pályafutásom. Megnéztem és újranéztem minden különlegesebb filmet, amit vetítettek. Volt egy kis mozi, ahol hétfőnként művészfilmeket lehetett látni, valamint a Diákművelődési Házban a bukaresti főiskolások vizsgafilmjeit mutatták be. Kolozsváron ismerkedtem meg a képzőművészet egyéb formáival is, leginkább a fotográfia és a diapozitív nyújtotta lehetőségekkel kísérleteztem. Rajzoltam, festettem az általam készített diákra, fotókra. A fotólabor vegyszereit használtam trükkök létrehozására. Ez idő alatt a lelkes és tehetséges Mircea Albu mérnök úr által vezetett Egyetemi Fotóklub tagja voltam. Az egyetem után természetesen folytattam a rajzolást, festést és metszetek készítését, de egyre inkább a fényképészet érdekelt, fekete-fehér fotókat és diapozitívokat készítettem. Ezek sorozatokat voltak, de nemcsak variációk egy témára, hanem egymásra fotózással, a képmező megosztásával kísérleteztem különböző technikákat alkalmazva. Vakokat kezdtem el fotózni még Kolozsváron, de csak később, 1988-ban állították ki Bukarestben a teljes sorozatot.
1981-ben szerencsét próbáltam az Animafilm által kiírt pályázaton, hogy elkészíthessem első animációs filmemet, bár még a kolozsvári diákéveim alatt készítettem egy kétperces animációt 16 mm-es fekete-fehér filmre, egy nagyváradi barátom segítségével, aki az ottani Pionír Film és Fotóklub vezetője volt. Rajzolt animáció lett, melyben a folyamatos mozgással kísérleteztem, egy tollal rajzolt sorozatban. Modelul imaginar (A képzeletbeli modell) volt a címe.
Hogyan kapcsolódik egymáshoz az animáció és a fotózás?
Lehet, vagy inkább szinte biztos, hogy a fotográfia keltette fel bennem az érdeklődést az animáció iránt. Kolozsváron elsősorban diapozitív-sorozatokat készítettem, melyek arra kényszerítettek, hogy úgy kössem egymás után a képeket, hogy létrejöjjön egy minimális történet. A fotográfia megtanított arra, hogy tiszteljem a kamera és az anyag minősége által meghatározott fegyelmet és technikai szigort.
Melyik filmjét érzi a legnagyobb sikernek?
Az első szerzői filmemet, a Fotografii de familiét (Családi fényképek, 1983). Ez különleges film, mert a szüleimhez, édesapám halálához kapcsolódik; a film sok nézőt megérintett. Egy olyan világhoz való kötődésről szól, amely lassan-lassan megszűnik létezni, ugyanakkor egy hídról, amelyen az embereket lehet megközelíteni. Amikor megismertem a hirosimai fesztivál igazgatónőjét, abban a meglepetésben volt részem, hogy tizennyolc év után emlékezett a filmemre, amelyet az akkori fesztiválon látott…
A tavalyi Alter-Native filmfesztiválon a Boborul (Félnapos forradalom) című alkotása aratott babérokat. Miért ezt a különös, félig rajzolt, félig fényképezett technikát választotta?
Egy 1896-os nyilvántartásból indultam ki, amikor Caragiale önéletrajza íródott, és a mozi megszületett. Tehát Caragialét már láthatnánk akár filmen is. Egy napon visszaemlékszik a ploieşti-i forradalomban való részvételére, de 1870. augusztus 8-át csak megrajzolni lehetett – olyan lett, mint egy animációs film, egy elképzelés, egy visszaemlékezés. Úgy akartuk megmozdítani Caragialét, mint a némafilmekben, fekete-fehéren, de kézzel színezve, miközben az emlékeit animáljuk.
Mennyi munkába kerül egy ilyen animációs film megalkotása?
Ez nagyon nehéz kérdés, mert ennek a filmnek 1984-ben már megvolt a terve, azután többször próbáltam megvalósítani, folyamatosan dolgoztam a terven, és vártam 2003 nyaráig. Majd hat hónap múlva, 2004-ben kész volt a film. Mint Dumas regényében, húsz év múlva lett meg!
Mi a legújabb terve?
Már nemcsak tervről van szó, mert éppen most kezdtünk el a Vizuális Művészeti Alapítványnál egy új, a román animáció történetét feldolgozó animációs filmet készíteni. De van még jó néhány tervem a várakozólistán.
Doktori dolgozatát a romániai animáció történetéből írja. Ezek szerint eddig még senki sem dolgozta fel az adatbázist?
Természetesen nem én vagyok az úttörő, ezen a téren már voltak kutatások, csak általános megközelítésben, vagy szintézisdolgozatok kisebb fejezeteiben tértek ki rá. Létezik néhány monográfia vagy személyes megközelítés, de teljes összegzése a romániai animációs film történetének – amely elemezzen, következtetéseket vonjon le az elmúlt 85 év tevékenységeiről, alkotásairól – még sajnos nincs. Szerintem nem is az én feladatom, hogy azt megírjam. A doktori dolgozatomban egy személyes megközelítést választottam: belülről közelíthetem meg ezt a történeti folyamatot, mivel részese voltam, és remélem még leszek a jövőben is ennek a szakmának. Viszont ez a személyes kötődés hátrányt is jelent, mivel nagyfokú szubjektivitásra ad okot. Számomra a mozgás fázisainak megalkotása, animálása az, amiben megvalósul magának az alkotásnak az aktusa és a műfaj kifejezőereje. Az animáció képről képre jön létre, és a kifejezőereje is így érvényesül. A leggyakoribb jelenség a hazai alkotók körében, hogy az alkotó, magamat is beleértve, egy személyben a rendezője, animátora és a grafikai koncepció kitalálója is a saját filmjének.
Melyek voltak az első próbálkozások az animáció terén Romániában?
Két nevet említenék: az első, közönség előtt bemutatott film alkotója Aurel Petrescu (1897–1948) volt – Păcală în lună (Păcală a holdon) című munkáját 1920-ban mutatták be –, a legrégebbi, fennmaradt hazai animációs film, a Haplea (1928) alkotója pedig Marin Iorda (1901– 1972). A romániai animáció történetének valódi kezdetét a Popescu család fellépése jelentette, az apa, Constantin (1895–1965), de még inkább a fia, Ion (1923–1989), művésznevén Gopo munkássága, de ők is csak 1951-ben kezdtek el dolgozni.
Milyen irányzatokat követtek a Romániában készült filmek?
Romániában is, mint a világ bármely más pontján az animáció az újságillusztrációkból, karikatúrákból fejlődött ki. Az állami gyártás kezdetét (1951) az ideológia, a túltengő tanító célzat és a szerény technikai körülmények határozták meg. A román animátorok elsősorban a moszkvai animációs iskolától tanultak. Az igazi szakmai modellt azonban a Disney stúdióban készült rajzfilmek jelentették sok hazai animátornak. Ezzel szemben kialakult egy teljesen más irányzat, és ez bizonyult sikeresebbnek. Ezt Popescu Gopo képviselte, aki az Omuleţ (Emberke) című alkotásában új tematikát, dramaturgiát, emberi figurákat, eredeti grafikai ábrázolást dolgozott ki, amelyet egyszerűség és kifejezőerő jellemzett. Az elismerés hamar megérkezett. Scurtă istorie (Rövid történelem) című filmjével 1957-ben megnyerte a cannes-i filmfesztivál Arany Pálmáját. Kivívta a világ elismerését, és a nevét együtt emlegették az elismert jugoszláv, lengyel és cseh iskolák alkotóival. A Bukarest stúdióban, Gopo körül összeverődött egy változatos és dinamikus alkotócsapat: Matty Aslan, Olimp Vărăşteanu, George Sibianu, Nell Cobar, Bob Călinescu.
Milyen változások következtek be az Animafilm megalakulásával, 1964-ben?
1964-ben technikai berendezéssel jól felszerelt animációs stúdióként indult az Animafilm, amely vonzotta az alkotókat, és ezáltal hirtelen megemelte az évente elkészült rajzfilmek számát. A mamaiai, eleinte országos fesztivál három évre (1966-ban, 1968-ban, 1970-ben) nemzetközi fesztivállá vált. Ekkor közvetlen lehetett a kapcsolat nemzetközi csúcsteljesítményekkel, és a fesztiválra készülő itthoni filmesek nagyobb alkotói szabadságot élvezhettek. Sok képzőművészt, kulturális személyiséget vonzott az Animafilm stúdió. Ekkor kezdődött el a rajzfilmsorozatok készítése, amelyek e terület világsikerének valódi forrásai.
Milyen új technikák jelentkeztek?
A rajzolt animáció maradt a domináns technikai megoldás, viszont megjelent a báb- és a tárgyanimáció, valamint a kartonkivágásos technika. Bob Călinescu és George Sibianu a bábanimáció terén ért el sikereket. Olimp Vărăşteanu, Gheorghe Sibianu, Laurenţiu Sârbu, Luminiţa Cazacu művészete a kartonkivágásos technikában teljesül ki. Sabin Bălaşa a kamera előtti élő festéssel készített animációkat. A képzőművészek próbálkozásaival párhuzamosan a rajzolt animáció is tovább fejlődött Ion Truica, Laurenţiu Sârbu, Tatiana Apahidean, Liana Petruţiu személyében. Mihai Bădica gyurmaanimációkat készített.
Az 1970-es évek végén, a nyolcvanas évek elején új, frissen végzett animátorok jöttek az Animafilm stúdióhoz a képzőművészeti és a műépítészeti egyetemről. Ők képviselték a román animáció posztmodern vonulatát az 1980-as években: Szilágyi Zoltán, Ştefan Anastasiu, Nagy Lajos, Zeno Bogdănescu, Olimpiu Bandalac, Dinu Petrescu és jómagam. Ennek a generációnak csupán tíz-tizenöt éve volt, hogy az Animafilm stúdió keretein belül dolgozhasson, amíg az 1993-ban megszűnt.
Kiket tart a román animációs film nagyjainak, és miért?
Azokat az alkotókat, akiknek igen gazdag és jelentős a filmográfiájuk, valamint a nagyon eredeti és egyéni filmek alkotóit. Ők a román animáció mesterei. A rövid időszak alatt több karrier tört ketté, és kevés teljesedett ki, de vannak olyan alkotók is, akiket egyetlen jelentős alkotással tartunk számon.
A már említett Ion Popescu Gopóval és az Emberkéjével azonosítható a román animációs film kezdete. Gopo a történelmet néhány percbe sűrítette, egyedi váratlan fordulatokkal, vizuális meglepetésekkel tarkította, egyszerűsítette a képi dekorációt, csak a lényegre, a hangok és a zene kifejezőerejére alapozott. Gopo a nemzetközi és hazai művészetben a disney-i állatanimációval az emberi alakokat ábrázoló animációt helyezte szembe. Az „emberke” gondolkodó, alkotó, győzedelmes, ugyanakkor érzékeny és kíváncsi lény. Felnőtt és gyermek egyszerre. Első és egyben utolsó, az evolúció képviselője, önérzetes és önfeláldozó, hódító, vidám, ugyanakkor fájdalommal teli. Gopo grafikai szempontból a vonalnak, a sziluetteknek tulajdonított fontos szerepet, elhagyva az összes redundáns elemet az ábrázolásmódból, a lényegre törekedve. Az első nagyon rövid, ún. pirula animációs filmek készítése is Gopo nevéhez fűződik (Scurtă istorie / Rövid történelem; Şapte arte / Hét művészet; Homo sapiens; Ucenicul vrăjitor / A varázsló inasa; Sărutări / Csókok; Tu / Te).
Mind a grafikai megformálás, mind a dramaturgiai felépítés tekintetében a román animációs film talán legeredetibb alkotója Constantin Mustetea (1927). Gopo Emberkéje után a román rajzfilmtörténet második nagy újítását Mustetea narratív szála jelentette. A minimalista kifejezőeszközök alkalmazása a zágrábi iskola hatására került Romániába. Ennek a fajta megközelítésnek a csúcspontját a Pe fir (A szálon, 1967) című animáció jelentette: egy gombolyagból és egy cérnaszálból egész szerelmi történet áll össze. Az animált vonal a vizuális látványosság tökéletes alapanyaga: bármilyen formát ölthet, bármilyen cselekményt sugallhat. A vonal megalkotja és tartalmazza a szereplőket, a hátteret, a dekorációt (utat, erdőt, kastélyt, labirintust). Eközben maximálisan hatékonyan kommunikáló, egységes formai és tartalmi koncepció jön létre.
Gheorghe Sibianu Mimetism (1966) című filmje különleges eset. Az 1966-os mamaiai fesztiválon való sikeres szereplése után a következő nyilvános vetítésére csak 1989 nyarán került sor. Politikai szatíra lett, amelyet nem kedvelt az akkori rendszer. Ennek ellenére valódi siker lett a film, amely a szociális és politikai mimetizmust, uniformizálást ábrázolja grafikai és mozgóképes formában. Szereplői egyetemesek, névtelenek, üresek. A film művészi, erkölcsi és politikai tanulságokat sugall. Sajnos eredeti kísérleti filmként csak egyszeri próbálkozás maradt a román animáció eddigi történetében. Sabin Bălaşa (1932) a kamera előtt készülő festett animáció atyja a román animációs filmtörténetben. Az élő festés, az alkotás csodája általi metamorfózis erejét hangsúlyozta. Filmjeinek háttere mindig a természet, az ég, a tenger, a föld. Központi témája az emberi sors, az örökös körforgás, az élet állandósága.
Szilágyi Zoltán (1951) A gordiuszi csomó című alkotásával látványosan lépett az animátorok körébe. Filmjeiben a mítoszba vetett hit elvesztése a központi elem. Monológ című filmje az 1980-as évek legsikeresebb hazai animációja. A képmező szinte végig két részre oszlik: az egyik ablakszemben a valóság, a külvilág, egy fotósorozat jelenik meg, a másik képrészlet üres fal, amelyen a főszereplő látomásai elevenednek meg. Ez a rajzolt világ eredeti teljesítmény domború rajzokkal, melyek folyamatosan változnak a kamera előtt. Mihai Badica (1941) a gyurma-animáció szinte egyedüli hazai képviselője. A Galileo Galilei ars poetica és ugyanakkor az emberi sors és felelősségtudat megkérdőjelezése. A film a szereplő belső vívódásai és a világ közömbösségének kettősségét mutatja be. Egyedül Galilei készült gyurmából, a többi szereplő baba és makett.
Az Animafilm stúdió a kilencvenes évek elejéig jól működött, ezután az animációs filmgyártás mégis ellehetetlenült. Mi történt?
1989 decembere után, az alkotói szabadság megjelenésével rövid, robbanásszerű fellendülés következett az animáció-gyártásban. Ez azonban erős törést is jelentett. Előkerült néhány, addig a cenzúra miatt elzárt projekt, egy új tematikus irányzatot ígérve. Sajnos jelentős, előkészületben levő tervek szakadtak félbe az 1990-es évek közepe táján, elhanyagolódtak, nem minden esetben anyagi okok miatt. Ekkor volt a nyolcvanas generáció utolsó fellendülése az Animafilmnél. Új generációnak azonban már nem volt lehetősége betörni, mert az Animafilm lassacskán az ismeretlenségbe süllyedt, majd megszűnt. Ma, tizenhat évvel később tudjuk, hogy az új kezdetet teljesen máshol kell keresnünk, azonban még kilátásban sincs a megoldás lehetősége. A független alkotások és a művészi egyetemek munkái között akadnak kiemelkedő darabok immár tíz éve, de egyelőre csak a biztató jelek maradnak. Természetesen a megoldást egy egységesített stúdió jelentené, mint ahogy ezt a világ nagy animációs stúdiói is mutatják. El is kezdte néhány profi stúdió a működését Bukarestben és Brassóban, de leginkább külföldre készítenek produkciókat.
Milyen lehetőségeket lát arra, hogy az új generációk és a technika fejlődése újabb fellendülést hozzon?
A jelenlegi helyzet, a digitális technika lehetőségei eleve reménykeltők. Körülbelül tíz éve látunk a fesztiválokon igazi szerzői filmeket, amelyek otthoni körülmények között készülnek, személyi számítógépeken. A legtöbb ilyen filmet az animációt tanuló egyetemisták készítik. Így tehát már nemcsak az alkotó a film mindenese, hanem a technikai megvalósítás is teljes mértékben egyszemélyessé vált.
Mit jósol a romániai animáció jövőjének?
Ne hanyagoljuk el most, amikor a kerék újra forogni kezdett! És ha lehet, akkor néhány egészestés, igazi animációs filmet szeretnék látni a következő években!
