Utószezon, 1967

„[...] a főszereplőt kivéve mindenki az ellenállási mozgalom részese. Az Utószezon azonban hatalmasat csavar ezen a képleten, és olyan helyzetet teremt, melyben a szereplők mindegyike kollaborál – részese a holocaust és a második világháború katasztrófájának. Fábrinak ez a filmje mutatja be a legbonyolultabban kollaboráció és lelkiismeret-furdalás csapdáit – sem egyértelmű felmentést, sem feloldást, sem tiszta szembesítést nem kínálva [...] Az Utószezon burleszk-elemeket, modernista álomvalóságot és történelmi szembesítés-drámát egyaránt felhasználó stíluseklektikája határpont Fábri életművében.”

Varga Balázs: Régi és új – Rendezőportrék: Fábri Zoltán

Húsz óra, 1965

„A négy egykori cseléd-szegényparaszt élettörténetét, ezen keresztül a magyar falu átalakulásának húsz évét summázó Húsz óra sokszorosan keretezett és kommentált története (hiszen a cselekmény interjúk-nézőpontok-vélemények sokszólamúságából bontakozik ki) drámai erővel mutatja meg egyéni világok és társadalmi igazságok egyenlőtlen küzdelmét. A film időfelbontásos, mozaikos szerkezete egyrészt modernista stílusjegy, másrészt a hatalom és a művészek, a politika és a társadalom között sajátos dialógust modellező párbeszédek, monológok és vallomások sorozata.”

Varga Balázs: Régi és új – Rendezőportrék: Fábri Zoltán

Két félidő a pokolban, 1961

„Éveket kellett várni egy olyan filmre, ahol megint a futballt illette meg a központi szerep, egészen 1961-ig, Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című alkotásáig. Érdekes módon a foci és a diktatúra összefonódását Fábri sem ereszti. Sőt, ő nem is a szatíra-formát választja, hanem nagyon is drámai eszközökkel igyekszik ezt az összefonódást vázolni. Története a második világháborúban játszódik, amikor egy büntetőszázad lerobbant katonái közül igyekeznek egy csapatnyi embert összeverbuválni a Hitler születésnapjára rendezendő ünnepi mérkőzésre. Az ellenfél: a német hadsereg jó erőben lévő játékosai.”

Beretvás Gábor: Cselek és gáncsok – Futball a magyar filmművészetben

Édes Anna, 1958

„Nyúl Bélát és Annát egyaránt sarokba szorítják, mindketten legtisztább érzéseik, véleményük, saját maguk megtagadására kényszerülnek. Nem urai saját történetüknek, feltartóztathatatlanul sodródnak, az ésszerűség helyett az ösztön vezeti a cselekedeteiket. Elbuknak [...] (Annát a csendőrök vezetik el), mert csak ezen az áron képesek megvédeni emberi méltóságukat.”

Varga Balázs: Régi és új – Rendezőportrék: Fábri Zoltán

Isten hozta, őrnagy úr!, 1969

„Míg az eredeti műben, ahogy a címe – Tóték – is mutatja, a család volt a főszerepben, itt áthelyeződik a hangsúly a Mátrába regenerálódni érkező őrnagyra. Latinovits alakítása ötletes, bátor, kicsit zabolátlan, de éppen az ilyen túljátszások teremtik meg az abszurdot kiválóan, amely az örkényi próza esszenciája. Ez az abszurd persze a forgatókönyvből adódik, hiszen Örkény azonnal fogyaszthatóra írta, zseniális módon tesz azonban ehhez hozzá Fábri rendezése is. Apró filmnyelvi momentumok építik a valószínűtlenséget, és emelik fokozatosan olyan szintre a feszültséget, amelyet bizony egy kiadós kacagással kell katartikusan oldania a nézőnek.”

Kriston Attila: Milyen mély a Nyúlbélák ürege? – Fábri Zoltán: Isten hozta, őrnagy úr! (Magyar 120-ak)

Magyarok, 1978

„Apokalipszis-film-e a Magyarok? A tél-tavasz-nyár-ősz-tél dramaturgiai egységű váza 16 fejezetre épül, az idő kérlelhetetlen múlását mutatja e szikár struktúra, amelyben a történelem kereke baljóslatúan, visszafordíthatatlanul pörög. Ezt a teret járják be a szereplők, nem értelmezve a korszakot és következményeit. Fábri lassú, olykor kistotálokkal operáló képeiben sokszor szűkít, majd távolít – kiemelve ezzel olyan epizódokat, amelyekkel a szikár képeket megtöri és a nézőnek üzen: minden a végét járja már, a szereplők számára alig észrevehetően.”

Ritter György: Fábiánék szembesülései – Fábri Zoltán: Magyarok (Magyar 120-ak)

Hannibál tanár úr, 1956

„Érdekesség, hogy a köznyelvben a nyúlbéla a gyávaság szinonimájává vált, pedig Fábri Nyúl Bélája becsületes, egyenes tartású figura. Egy összetett ember, aki a hétköznapokban meghunyászkodik, de a nehéz helyzetekben egyenes marad a gerince. Ha tűz üt ki a szertárban, ő menti ki, amit ki kell, de a dicsőséget már az igazgató aratja le érte. Nyúl a veleszületett szelídségével képtelen kiállni magáért, ezért is alkalmas az áldozatszerepre. Naivan azt hiszi, úgyis győz a józan ész.”

Soós Tamás: Az értelmiség meghal, ha nem mond többé igazat – Fábri Zoltán: Hannibál tanár úr (Magyar 120-ak)

A Pál utcai fiúk, 1969

Talán senkinek sem kell bemutatni sem az irodalmi alapanyagot, sem a belőle készült filmklasszikust – a többi Fábri-filmtől eltérően viszont ez külföldön is kultfilmnek számít. Ez valószínűleg akkor is így lenne, ha nem csupa angol ajkú külföldi színészgyerek alakította volna a legfontosabb szerepeket.

Körhinta, 1955

„Fábri kézjegyének fontos eleme volt Törőcsik karaktere. A Körhinta forgatásakor 19 éves főiskolai hallgató [...] kalandos úton jutott el a Színművészeti Főiskolára. A szerencse mellette állt, ugyanis elsőéves volt, amikor Fábri felfedezte. Ő ajánlotta, hogy eredeti Marianne nevét Marira rövidítse. A Körhinta 1956-ban került a vásznakra, s rögtön Cannes-ig repítette az ifjú színésznőt. Új színt hozott a magyar színészvilágba; a paraszti világból jövő, ártatlan, de az archaikus, igazságtalan értékeket megkérdőjelező nőalak jelképe lett.”

Ritter György: „…és messze túl a szögeken, sebeken” – Törőcsik Mari-portré

Az ötödik pecsét, 1976

„[Latinovits] Zoli mindenkit jól felbosszantott, ahogy szokott. Ott volt vele Bagó, a pulija, és azt akarta, hogy legyen benne a jelenetben. Fábri kézzel-lábbal tiltakozott, hogy a kutya elviszi a figyelmet, különben is odakakál, odapisil, kiszalad. És amikor marhára állt már a bál, azt mondta Fábri, »persze hogy kint marad a kutya, hülyeség az egész«. Majd megkérdezte: »Miért csináltad, Zolikám?« »Hogy helyzetbe hozzam magam.« És utána tökéletesen megcsinálta a jelenetet.”

Soós Tamás: „Nála tanultuk meg, mi az a szabadság” – interjú Cserhalmi Györggyel