(BÓNUSZ) Moebius (2013)

Olyannyira megosztó film – még Kim Ki-duk-os mércével is –, hogy a szerkesztőségen belül sem jutottunk dűlőre, mit is írhatnánk róla, ezért kettős kritika született a filmről, egy pró és egy kontra alapállásból. Görög drámákat idéző mélységek vagy öncélú, ízléstelen provokáció? A választ a nézőre/olvasóra bízzuk. Egy film, amely Moebius-szerűen fordul önmagába és – képzavarral élve – önnön levágott farkába harap...

Idő (Time / Shi gan, 2006)

Mitől vagyunk önazonosak, mi adja az identitásunk magját? Ha egy látszólag unalomba fulladó szerelmi viszonyban az egyik fél (ez esetben a lány) úgy dönt, hogy azzal tudna új életet lehelni a kifáradó kapcsolatba, ha plasztikai sebészi beavatkozással megváltoztatná a külsejét, hogy így nyerje el az új izgalmakra szomjazó férfi figyelmét, az még ugyanaz a kapcsolat lenne, ugyanaz a nő és ugyanaz a férfi? Lélek és test, álom és valóság, szerelem és idő kérdéseit járja körbe a koreai direktor filmje.

Az íj (The Bow / Hwal, 2005)

Az életmű lassú, halkszavú, poétikus vonulatába illeszkedő darab, amelynek alaphelyzete hasonló a Tavasz, nyár, ősz, tél.. és tavaszéhoz, csak itt egy plusz szerelmi szállal „megbolondítva”. A helyszín a tenger és egy halászhajó, a szereplők egy öregember és egy fiatal lány, akiknek sajátos, plátói viszonyát egy fiatalember felbukkanása rendezi át. Példázat felnövésről, öregedésről, az „élet rendjéről”, azok számára is fogyasztható, akik idegenkednek Kim Ki-duk szerzői univerzumának bizonyos jegyeitől.

Pietà (2012)

A filmtörténet egyik legbrutálisabb, szinte elképzelhetetlen – bár többnyire nagyon is képzeletünkre bízott, mert tabuszerűen képen kívül maradó – erőszakkal fűszerezett megváltástörténete, középpontban a kései kapitalizmus „halálangyalával”, egy adósságbehajtóval. Akinek bírja a gyomra (akárcsak A szigetéről, ennek a vetítéséről is nézők tucatjai távoztak a TIFF-en), felkavaró és tragikus történetet kap áldozatról, irgalomról, részvétről, bűnről és bűnhődésről – különös, hogy az új évezred egyik leginkább keresztényi szellemiségben fogant filmalkotását egy távol-keleti rendező tette le az asztalra.

Az irgalmas lány (Samaritan Girl / Samaria, 2004)

Szent és profán oldódik eggyé a könnyelmű diáklányok történetében, amelyben a címszereplő a prostituálódás fordított útját járja be: barátnője tragikus halála után, a traumát enyhítendő felkínálkozik az elhunyt korábbi klienseinek, és visszafizeti nekik a szeretkezés árát. Tanmese áldozathozatalról, kiengesztelődésről, megbocsátásról, nagyon keleties és szimbólumokkal telítetten „kimkidukos” hangfekvésben.

Lopakodó lelkek (Bin-jip / 3-Iron, 2004)

Szerelmi dráma, bűnügyi történet és filozofikus parabola: mindez egyszerre a motoros fiatalember sztorija, aki életének nagy részét mások üresen hagyott házaiban tölti, mondhatni mások hiányába költözik bele. Egy film, amely szavak nélkül mesél a létezésnek arról az állapotáról, amikor eltűnik a határ valóság és álom között, és eltűnik maga az ember – így válik angyallá.

Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz (Spring, Summer, Fall, Winter… and Spring / Bom Yeoareum Gaeul Gyeoul Geurigo Bom, 2003)

Mondanánk, hogy az életmű csúcsa, ha nem lenne kissé atipikus alkotás a rendező pályáján. Kétségkívül Kim Ki-duk legköltőibb filmje, amely nélkülözi a néhol már indokolatlanul eszement erőszakosságot. Egy buddhista szerzetes, egy fiú, egy vízen lebegő templom: keleti spiritualitással és poézissel teljes felnövéstörténetet látunk, az évszakok váltakozása, az élet örök körforgása közepette. Csendességében megrendítő, tökéletesre csiszolt remekmű.

A sziget (The Isle / Seom, 2000)

A film, amellyel rendezőnk berobbant a nemzetközi filmes köztudatba. A 2000-es évek elején, a TIFF-en volt szerencsénk látni először, a vetítést csapatostul hagyták el a nézők (nem az egyetlen munkája, amellyel ez előfordult). Brutalitás és spiritualitás, erőszak és poétikus mélabú, víz, köd, természet, ember: minden egy helyen van a „Kim Ki-duk-arzenálból”, vegytiszta formában, legmagasabb művészi színvonalon – később sem nagyon tudta ezt meghaladni. A film, ami után másként nézünk egy egyszerű halászhorogra.