Kurtizánok Buñuel módra – Viridiana, Céléstine, Belle és Tristana

2013. augusztus 2.

A buñueli filmfolyam 1960-as évtizede a meg-megtorpanó, nem lineáris – azaz nem csúcsra avagy nem örvénybe vezető – pályát bejáró nők felől is leírható. Bár anakronisztikus és képzavaros is ilyet írni, de ezek a nők akár egy szárnyasoltár tábláinak a főszereplői is lehetnének, avagy egy szeriális (s épp ezért végnélküli) képfolyam labirintusában bolyongva is találkozhatnának egymással.

A hős, a lányok és a nők – James Bond és a szebbik nem

2012. október 30.

James Bond, aki 1962-ben debütált mozialakként és idén betöltötte az ötvenet, egy munkamániás kém, aki halovány személyes indíttatásait (koktél, női szépség) is kizárólag munkavégzés közben engedheti érvényesülni. Ha lazít, parancsra és kényszerből lazít, ha vicces, az épp aktuális akció gördülékenységén dolgozik. Köti őt a munkahelyi hierarchia és a titoktartás, amely vonatkozások a főnökében, a betűjelölte M-ben testesülnek meg a képernyőn, de amelyeket Bond oly tökéletesen internalizált, hogy nélkülük szétesne, akár egy lépcsőn lerúgott cserépedény.

Eliza, Alice, Dorothy, Marilyn: la donna e mobile? – George Cukor: My Fair Lady, 1964

2011. november 25.

Az Oscar-díjak 1964-es kiadása a túlnyomórészt irodalomból származó, némiképp mesei karakterek harcát hozta a legjobb filmet illető jelölésekben: Mary Poppins, Zorbász, a görög, Becket Tamás, Dr. Strangelove és Galatea határozták meg az alaphangulatot. Kubrick szatíráját kivéve mindegyik jelölt film kapott bár egy díjat, az igazi vetélytársak (s az egyértelmű győztesek) azonban a hölgyek voltak: szerepként és az őket alakító színésznők formájában egyaránt. Mary Poppins az angol gyerekirodalom kedvelt karaktere, a fantáziadús és varázserőkkel bíró dadus, míg Galatea Ovidius, majd Bernard Shaw hősnője, a szépséges szobor (nimfa), akit Pygmalion szerelme és imája életre kelt.

A koktél neve: Sex on the Beach – Fred Zinnemann: From Here to Eternity / Most és mindörökké, 1953

2011. április 21.

Fred Zinnemann 1952-ben bemutatott hátországi háborús melodrámájá(nak egészé)t illetően rosszul „hangsúlyoz” a közismert plakát, amelyen Deborah Kerr és Burt Lancaster szenvedélyes csókban forrnak össze egy napsütötte, hullámmosta tengerparton. Távolról sem a film legemlékezetesebb, avagy dramaturgiailag, netán képileg csúcspontot képező jelenetéről van szó.

Húsz év múlva egy thriller – Jonathan Demme: The Silence of the Lambs / A bárányok hallgatnak, 1991

2010. október 1.

Újranézve ezt a 1991 elején bemutatott, „crime, thriller, chiller” címkék alatt fellelhető filmet, az a benyomásom, hogy nagyon alaposan ki van gondolva, meg van tervezve és be van lakva. Az oly sokszor emlegetett vágás lassúsága (az egyes beállítások hossza) e jellemző fontos építőkockájának tűnik. A megmutatni kívánt, s így képpé váló valóságdarabok határozottan választódnak ki, majd erőteljesen fénylenek fel, és (relatíve) sokáig szemlélhetőek.

Jack Kevorkian története Al Pacinóval – Barry Levinson: You Don’t Know Jack / Dr. Halál

2010. június 22.

A You Don't Know Jack című, 2010-es HBO-produkciónak nincs valódi hírverése (hisz alapvetően tévére kalibrált), egyelőre nincs (elő)története sem (túl kevés idő telt el az áprilisi bemutató óta), ám van benne s körülötte néhány olyan húzónév (a rendező, Barry Levinson, s a színészek közül Al Pacino, Susan Sarandon, John Goodman), akik érdekessé tehetik a produkciót.

Közhelyek közül kiragyogó (színész)nő – Wong Kar-Wai: My Blueberry Nights / A távolság íze

2008. július 25.

Jelenthetnek-e valamit a kínai/angol, a hongkongi/amerikai, a Tony Leung/Jude Law, avagy a Maggie Cheung/Norah Jones megfeleltetések? Születhet-e ugyanolyan Kar-wai-film a nyelvtől és a kulturális környezettől, a színészi játéktól és a színészi testektől függetlenül, attól függetlenedve? 2007-es filmjével Wong Kar-wai átlépte a „Keletet” a „Nyugattól” elválasztó határt.

A halál megszólalt Szamarában* – Brian De Palma: Redacted / Cenzúrázatlanul - Háború másképp

2008. július 1.

Szamarában vagyunk, és egy olyan USA katonai különítmény mindennapjait figyelhetjük, akik a 2006-ban különböző ellenőrző pontokon teljesítenek szolgálatot s így mindennapos kontaktusba kerülnek Irak civil lakosságával. Brian de Palma új filmjének formai és morális megoldásai különös súllyal nyomatékosítják a fentebb összefoglalt körülmények mindegyikét.

A tettes gördeszkát cserél – Gus van Sant: Paranoid Park

2008. május 12.

Egy legalább két méter átmérőjű betongyűrűben néhány gördeszkás köröz, jobbára félhomályban, egyre közelebb gördülve a gyűrűt lezáró csillag alakú rácshoz. A kép videósan tompa, az arc nem kivehetőek, háttérben az urbán mocsár, sivatag, dzsungel. A történet – akárcsak a fenti képsor – túl lírai, hogy durván belédtaposson. Ahhoz viszont túl pőre, hogy elandalodj.

A rózsa az rózsa az rózsa – Francis Ford Coppola: Youth without Youth / Csalóka ifjúság

2008. május 6.

Francis Ford Coppolát, a kedves disznószemű filmtörténeti kolosszust a Keresztapa-trilógiát és az Apokalipszis mostot követően az utóbbi két-három évtizedben inkább producerként ismertük. Most, a hetedik ikszen túl egy olyan, román vonatkozásokban bővelkedő filmet rendezett, mely sajnos több szempontból is problematikus.