Majdnem korcs szerelmek – Cesc Gay: Una pistola en cada mano / Péntek Barcelonában

Viszonylag kényelmes a szkeccsfilm műfaja. Ha az egymástól független epizódokból gyenge is némelyik, az erősebbek jócskán képesek feljavítani az összképet. Cesc Gay filmjében az az örömteli, hogy nagyjából azonos szintűek az önálló sztorik. És az a szomorú, hogy ez a szint nem valami magas.

Továbbra sincs magyar horror – Hatvani Balázs: Gingerclown

Sokadik fellendülését éli az utóbbi másfél évtizedben a horrorfilm. Ebbe az árba próbál belesodródni egy magyar rendező bemutatkozó munkája is, mely ráadásul mellőz mindenféle posztmodern fogást, és igazi régi vágású műfajfilmként lép a nemzetközi közönség elé.

Jóleső patina – Nikolaj Arcel: En kongelig affære / Egy veszedelmes viszony

Nagy népszerűségnek örvendenek mostanság a kosztümös drámák, a kortárs skandináv filmművészetet mégsem ez az irányvonal határozta meg az elmúlt tizenöt évben. Főleg a dán darabokat nem, melyek a hétköznapi tragédiák elszenvedőinek váltak egyik legfőbb szószólóivá. Jó látni, hogy más műfajban is példaértékű műveket készítenek.

Nyomokban családot tartalmaz – Susanne Bier: Den skaldede frisør / Csak a szerelem számít

Föld, kaland, ilyesmi – Wes Anderson: Moonrise Kingdom / Holdfény királyság

A vaskos karikatúrák és a szárnyaló fantázia legadekvátabb közege a gyerekfilm. Azt hihetnénk, hogy az egyébként is merész ötletekkel dolgozó Wes Anderson első gyerekközpontú művében kő kövön nem marad – és bár ez tényleg igaz, még így is az egyik legjózanabb munkája ez a 43 éves függetlenfilmesnek.

Még egy nap a paradicsomban – Joachim Trier: Oslo, 31. august / Oslo, augusztus

Joachim Trier főhőse ismét a néző empátiájára szomjazik. Ezúttal meg is kapja: a 2006-os debütfilm önjelölt, de szerethető (és gátlástalanul kinevethető) művészpalántáival ellentétben itt egy igazi vesztest követünk. És drukkolunk ugyan, hogy sikerüljön talpraállnia, a norvég főváros és lakóinak ridegsége mégis minden reményt kiöl Andersből. Ezt az egynapos folyamatot mutatja be a film.

Apás gyerek apátlanul – Stephen Daldry: Extremely Loud and Incredibly Close / Rém hangosan és irtó közel

Stephen Daldry ismét egy érzelemdús regényből forgatott szép-szomorú filmet, főhőse ezúttal ráadásul egy gyerek, aki elvesztette az apját a 9/11-ben. Gyorsabban telik tehát a könnyzacskó, azt hinnénk, szinte ki is durran, de a játékidő felénél észrevesszük: néhol már-már jólesik ez a telítettség.

Clooney hawaii-ingben sír – Alexander Payne: The Descendants / Utódok

Alexander Payne eddig mindig „kicsiben” gondolkodott: kisemberekről mesélt kis történeteket. Az Utódokkal is próbálja ugyanezt a képletet követni, de akarva-akaratlanul is kisodródik a kényszerű komolykodás és a nagy erkölcsi tanulságok langyos és kétségtelenül sekély partvizére.

Most tél van és csend és hó és halál – Marius Holst: Kongen av Bastøy / Ördögsziget

A szabadságától megfosztott embernek nyert ügye van a nézőnél. Gyakorlatilag nem is kell semmit csinálnia, hiszen az, hogy meg van kötve a keze, rögtön ingerelni kezd minket, és legyen az illető akár súlyos bűntett elkövetője, mi ösztönösen szurkolni fogunk a bezártságban esendővé váló egyén felszabadulásának.

Fiút gyúr magából – Céline Sciamma: Tomboy

Céline Sciamma ismét olyan kamaszokról mesél, akik kezdenek belekóstolni a nemi identitás kialakulásának zűrzavaros időszakába. Második nagyjátékfilmje már dicséretre méltó, érett munka: a kényelmetlen témát józan hidegvérrel ecsetelgeti.