Szerelmes focidrukkerről szóló filmet forgat Nagy Viktor Oszkár Szerelmes focidrukkerről szóló filmet forgat Nagy Viktor Oszkár

Szerelmes focidrukkerről szóló filmet forgat Nagy Viktor Oszkár

Július elsején kezdődik Más liga címmel, Nagy Viktor Oszkár új mozifilmjének forgatása Budapesten.

A komédia főszerepeiben Ötvös András (Isteni műszak, Nyitva, A Tanár) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, Gombó Viola Lotti lesz látható - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A közlemény szerint a Más liga „egy illegális örökbefogadásból induló különleges szerelem felvállalásának küzdelmes és humoros története, melyhez a hátteret egy ellentmondásos világ, a futballszurkolói szubkultúra adja”. „Egy közeg, amit egyszerre sző át az erőszak, a drukkerek érzelmektől fűtött rajongása, a gyakran feltűnő rasszizmus és a morális értékekhez rendületlenül ragaszkodó családias szolidaritás” - írják.

A közlemény szerint a Más liga című komédia ebből a szubkultúrából táplálkozva egyszerre érzékeny és megkapó történet lesz az elfogadásról és a valahová tartozás égető vágyáról.

A filmben szerepel többek között Thuróczy Szabolcs, Stefanovics Angéla, Piller Ádám, Orosz Ákos, Hajdu Szabolcs, Rajkai Zoltán, Pelsőczy Réka és Urbanovits Krisztina.

Nagy Viktor Oszkár 2008-ban Apaföld című játékfilmjével debütált, mely sok elismerésben részesült, köztük a Gene Moskowitz-díjban. Az azóta eltelt tíz év során számos díjnyertes dokumentum- és TV-filmet rendezett, köztük a Magyar Filmkritikusok által 2011 legjobb dokumentumfilmjének választott Két világ köztöt és a 2016-ban a franciaországi FIPA fesztiválon legjobb TV-film forgatókönyv díját elnyerő Hivatalt.

A Más liga Nagy Viktor Oszkár második játékfilmje lesz, a forgatókönyv a rendező és Bárány Márton közös munkája, az operatőr Kürti István, a vágó Sass Péter.

Nagy Viktor Oszkár filmje a filmalap 394,3 millió forintos gyártási támogatásával a Campfilmben, a Sparks koprodukciójában készül, producere László Sára és Gerő Marcell. A Más liga 2020-ban érkezik a mozikba.

(MTI)

 

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Szavazó

Melyik filmet várod az idén ősszel-télen?

Friss film és sorozat

  • Beszélj hozzám

    Színes horror, thriller, 94 perc, 2022

    Rendező: Danny Philippou, Michael Philippou

  • Előző életek

    Színes filmdráma, romantikus, 105 perc, 2023

    Rendező: Celine Song

  • Szeánsz Velencében

    Színes bűnügyi, horror, thriller, 103 perc, 2023

    Rendező: Kenneth Branagh

  • Expend4bles (Feláldozh4tók)

    Színes akciófilm, 103 perc, 2023

    Rendező: Scott Waugh

  • Mammalia

    Színes filmdráma, kísérleti, 88 perc, 2023

    Rendező: Sebastian Mihăilescu

  • Az Alkotó

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2023

    Rendező: Gareth Edwards