Soha nem látott Latinovits-film az m1-en Soha nem látott Latinovits-film az m1-en

Soha nem látott Latinovits-film az m1-en

Korábban soha nem látott alkotással gazdagodik Latinovits Zoltán filmográfiája. A főszereplésével készült Mélyrétegben című mozit, Dömölky János első játékfilmjét máig ismeretlen okokból tiltották be a cenzorok. A filmet 43 év után, október 24-én mutatja be az m1.

Negyvenhárom év elteltével egy véletlennek köszönhetően került elő az 1967-ben forgatott film. Latinovits Zoltán, Domján Edit, Őze Lajos és Csomós Mari filmográfiája tehát egy újabb, soha nem látott alkotással gazdagodik. Latinovits féltestvére, Frenreisz Károly zenész pedig most, 43 év elteltével debütál filmszínészként. A főszereplésükkel készült, Mélyrétegben című film egy zalai olajvállalat főmérnökének drámája. A történet szerint az elismert szakember egy új mezőt akar feltárni, de a minisztérium előbb ellenzi, végül megadja az engedélyt. A fúró azonban kőzetet ér, az él eltörik… Hogy a munkások között játszódó történet mivel vívta ki a cenzorok érdeklődését, máig nem tisztázott. A filmről azonban hosszú évtizedekre megfeledkeztek maguk az alkotók is.

A létezésére egy ismert Latinovits-kutató, Kelecsényi László filmtörténész hívta fel a figyelmet, aki a Latinovits Zoltán – 50 vers című, a Magyar Televízió archív felvételeiből válogatott DVD szerkesztése közben akadt a film nyomára. Leírása alapján Czigány Zoltán, az MTV Művészeti Műsorok Szerkesztőségének vezetője bukkant rá az alkotásra a köztévé archívumában. Az adatok alapján úgy tűnik, egyszer levetítették hajnalban a mozit, jóval a műsorzárás után, hogy legyen róla bizonyíték, nincs is betiltva.

Kelecsényi László a 60-as évek végén érzékenynek számító olaj-témában látja a tiltás okát, szerinte nem véletlen, hogy az író nevét a film főcíméből is „kifelejtették”. Dömölky János soha nem látott filmjét 43 évvel leforgatása után, 2010. október 24-én, vasárnap, 23 órakor mutatja be az m1.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?