Nagykorúvá vált a Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia Nagykorúvá vált a Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia

Nagykorúvá vált a Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia

18 évvel ezelőtt a pécsi Apolló Moziban találkozott először a „vászon és a dívány”. Néhány évnyi szünet után idén november 29–30-án lehet ismét részt venni az előadásokon.

18 éve szervezték meg a Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferencia legelső kiadását, hogy a filmművészet és a pszichoanalízis iránt érdeklődő elméleti és gyakorlati szakemberek, a filmkészítők, terapeuták, a társadalomtudományok képviselői, a diákok ebben a kreatív, inspiráló térben vizsgálhassák a filmalkotás és -befogadás folyamatát.

„A konferencia három alapítója, Székács Judit, Erős Ferenc és Stark András közül ketten váratlanul meghaltak az elmúlt években, a közös moziélményt és beszélgetéseket elgáncsolta a pandémia, de meghallva az egyre erőteljesebben érdeklődő hangokat, úgy döntöttük, feltámasztjuk a hat éve mély álomba zuhant rendezvényt” – közölték a szervezők.

A hagyományoknak megfelelően idén is filmvetítések, plenáris és szekcióelőadások, kerekasztal beszélgetések, műhelymunkák szerepelnek a konferencia tervezett programjában, amelynek keretcíme Liminális terek. A helyszín változatlanul a pécsi Apolló mozi.

A néhány napja meghirdetett 7. Magyar Pszichoanalitikus Filmkonferenciára itt lehet jelentkezni, az absztraktokat június 15-éig várják a pszifilmkonf2024@gmail.com címen.

A részvételi díj szeptember 30-ig 35 000 forint, és később, november 10-éig 40 000 forint. A nyugdíjasok és a diákok számára kedvezményes beugrót biztosítanak (25 000 forint szeptember 30. előtt, és utána, november 10-éig 30 000 forint). Napijegyet a helyszínen lehet majd vásárolni 22 000 forintért.

A rendezvény akkreditációja folyamatban van.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?