Meghalt Matolcsy György Meghalt Matolcsy György

Meghalt Matolcsy György

„Tegnap, 91 éves korában elhunyt Matolcsy György, a Pannónia Filmstúdió egyik alapítója, igazgatója, több száz animációs film (János vitéz, Lúdas Matyi, Vuk, Gusztáv sorozat) stúdióvezetője. Nyugodjék békében!” – közölte Facebook-oldalán a Kecskemétfilm Kft.

Matolcsy György 1930. május 9-én született Kecskeméten. 1951-ben többedmagával alapította a Magyar Szinkron- és Diafilmgyártó Vállalatot (később Szinkron Filmgyártó Vállalat), amely 1957-ben vette fel a Pannónia Filmstúdió nevet. Matolcsy 1959-től a Rajz- és bábfilm osztály vezetője lett. 1995-ös nyugdíjba vonulásáig vezette az animációs részleget. Irányítása alatt a stúdió nemzetközi elismertséget szerzett, a világ öt legjelentősebb animációs filmstúdiója közé sorolták a Disney, a Hanna–Barbera, a szovjet Szojuzmultfilm és a japán Toei mellett. 

Matolcsy számos külföldi megbízást hozott a magyar rajzfilmstúdióba, a vidéki leányvállalatok létrehozása mellett pedig az animációs utánpótlásért is sokat tett, ő vezette be az animációs oktatást az Iparművészeti Főiskolán (ma MOME). Itt és a József Attila Tudományegyetemen tanított filmesztétikát. 1991-ben létrehozta a Pannon Animáció Alapítványt. Számos jelentős könyvet publikált az animáció témakörében, melyek egy része itt található. A 70-es, 80-as években az ASIFA főtitkára volt.

(forrás: dotandline.blog.hu)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?