Meghalt Dušan Makavejev Meghalt Dušan Makavejev

Meghalt Dušan Makavejev

A szerb botrányfilmes 87 éves korában halt meg.

Pénteken Belgrádban elhunyt Dusan Makavejev, az egyik legkiemelkedőbb szerb (jugoszláv) filmrendező, forgatókönyvíró és producer. Makavejev 1932. október 13-án született Belgrádban, tanulmányait is itt folytatta, pszichológusi diplomát szerzett bölcsészkaron. A filmművészetben az úgynevezett jugoszláv feketehullám egyik megalapítójaként jegyzik nevét, erősen társadalomkritikus filmeket készített, a kommunizmust és a kapitalizmust egyaránt bírálta, ezért aztán lépten-nyomon betiltották a filmjeit.

„Dušan Makavejev filmjei a kollázskompozícióról híresültek el, melyben, Eisenstein modernizált „montázs-attrakció” elmélete nyomán, szabadon követik egymást a játékfilmes és a dokumentáris anyagok, ami meglepő többletjelentéseket eredményez.” (Goran Gocić: A szerb film története 1. – 1911–1971 között)

Abban a mára már legendássá vált belgrádi amatőr filmklubban, a Kino Klub Beogradban kezdte a karrierjét, ahonnan a korszak több tehetséges rendezője (Živojin Pavlović, Mladomir Puriša Đorđević) is elindult. Makavejev 1965-ben jelentkezett először nagyjátékfilmmel, Az ember nem madárral (Čovek nije tica). A film sejteti alkotója tehetségét, de még nem mutatja a későbbi ironikus és provokatív hangvétel és a védjeggyé vált vágástechnika nyomait sem. Makavejev montázsaiban egyaránt megtalálható Eisenstein és Godard. Makavejev szekvenciái akkor a legizgalmasabbak, amikor az archív, álarchív anyagok keverednek össze a film egyéb részeivel. A sűrű, progresszív filmszövet gyakran válik kollázzsá, politikai pamfletté. Utolsó jugoszláv filmjében, a WR – Az organizmus misztériuma (WR – Misterije organizma, 1971) című filmjében érte utol önmagát. Külföldi munkáiban is innen lép tovább. A Sweet Movie-ban (1974) teljesíti ki, fogalmazza meg botrányos és sajátos véleményét történelem, hatalom és művészet viszonyáról, teszi ezt jókor, mivel az efféle kérdéseknek akkor jóval nagyobb relevanciája volt. Mindezt átjárja az obszcén humor és a dokumentumhoz való szkeptikus viszony. (Ügyesen nyúl majd vissza stílusához a keleti blokk összeomlása után: A gorilla délben fürdik, 1993.) Dušan Makavejev a WR után emigrált, először Franciaországban, majd az Amerikai Egyesült Államokban volt kénytelen folytatni pályafutását.” (Söjtöri Andor: Délszláv filmtörténet 2. Az aranykor A jugoszláv film története 1961 és 1972 között)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Jay Kelly

    Színes filmdráma, vígjáték, 132 perc, 2025

    Rendező: Noah Baumbach

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger

  • Szemfényvesztők 3.

    Színes bűnügyi, thriller, 112 perc, 2025

    Rendező: Ruben Fleischer

  • A menekülő ember

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2025

    Rendező: Edgar Wright

  • Task

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Jeremiah Zagar, Salli Richardson-Whitfield

  • Dögölj meg, szerelmem

    Színes thriller, 118 perc, 2025

    Rendező: Lynne Ramsay

  • Mindörökké

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: Osgood Perkins

  • Cravata galbenă

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 145 perc, 2025

    Rendező: Serge Ioan Celebidachi

  • Az álmok vágányán

    Színes filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Clint Bentley

  • Örökké veled?

    Színes fantasy, romantikus, vígjáték, 112 perc, 2025

    Rendező: David Freyne

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Szavazó

Mi a kedvence Scorsese-filmed?

Friss film és sorozat

  • Jay Kelly

    Színes filmdráma, vígjáték, 132 perc, 2025

    Rendező: Noah Baumbach

  • Frankenstein

    Színes filmdráma, horror, sci-fi, 149 perc, 2025

    Rendező: Guillermo del Toro

  • Egy szerencsejátékos vallomása

    Színes bűnügyi, thriller, 101 perc, 2025

    Rendező: Edward Berger

  • Szemfényvesztők 3.

    Színes bűnügyi, thriller, 112 perc, 2025

    Rendező: Ruben Fleischer

  • A menekülő ember

    Színes akciófilm, sci-fi, thriller, 133 perc, 2025

    Rendező: Edgar Wright

  • Task

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Jeremiah Zagar, Salli Richardson-Whitfield

  • Dögölj meg, szerelmem

    Színes thriller, 118 perc, 2025

    Rendező: Lynne Ramsay

  • Mindörökké

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: Osgood Perkins

  • Cravata galbenă

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 145 perc, 2025

    Rendező: Serge Ioan Celebidachi

  • Az álmok vágányán

    Színes filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Clint Bentley

  • Örökké veled?

    Színes fantasy, romantikus, vígjáték, 112 perc, 2025

    Rendező: David Freyne