Meghalt Benedek Miklós színészművész Meghalt Benedek Miklós színészművész

Meghalt Benedek Miklós színészművész

Méltósággal viselt betegség után, életének 78. évében kedden reggel elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész – tájékoztatta a család az MTI-t.

A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja élete végéig színpadon állt.

Benedek Miklós 1969-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1983-tól húsz évig volt a Katona József Színház, később hat évig ismét a Nemzeti Színház tagja. 1992-től tizenöt évig oktatott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A 90-es években a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. Szabadúszó művészként az ország szinte minden színházában játszott vagy rendezett.

Rendezőként több Heltai- és Molnár-darabot, számos komédiát, zenés játékot vitt színre, valamint számtalan tévé- és játékfilmben is játszott.

1981-ben Jászai Mari-díjjal, 1989-ben érdemes művész címmel jutalmazták. 1998-ban vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést, 2012-ben kiváló művész címmel ismerték el. 2016-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 2020 óta a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?