Magyar nyertes a Locarnói Filmfesztiválon Magyar nyertes a Locarnói Filmfesztiválon

Magyar nyertes a Locarnói Filmfesztiválon

Esztergályos Krisztina Variációk című diplomafilmjét Ezüst Leopárd-díjjal méltatta a Locarnói Filmfesztivál zsűrije. A tekintélyes svájci seregszemle augusztus 15-én ért véget.

Esztergályos Krisztina 28 perces rendezői diplomamunkája variációkat mutat be „kapcsolatokra szilveszteri hangulatban egy hatalmas, kissé lerobbant, a 80-as években épült, s azóta úgy maradt, lebontás előtt álló panel-hotelben a Balatonon”. A mozgókép Bálint András, Takács Kati, Kovács Patrícia, Balla Eszter, Elek Ferenc, Haumann Máté, Szabó Kimmel Tamás és Boros Bálint szereplésével készült a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Cinema Film koprodukciójában, producerei Bosnyák Miklós és Garami Gábor.

Esztergályos Krisztina és operatőre, Kiss Rudolf Péter

Céline Bolomey svájci színésznő, Denis Delcampe belga producer, Maike Mia Höne, a Berlinale rövidfilm válogatásának kurátora, Najwa Najjar, palesztin rendező-forgatókönyvíró és az egyik legígéretesebbnek tartott fiatal román rendező, Adrian Sitaru alkotta a zsűrit, mely a rövidfilm díjak sorsáról döntött. A mezőnyben idén 24 alkotás indult.

A nagy múltú locarnói fesztivál „A holnap leopárdjainak” keresztelt rövidfilm versenyében többek között olyan filmművészek tűntek fel első műveikkel, mint Fatih Akin, Paul Thomas Anderson, Laurent Cantet vagy François Ozon.

Bővebb információ a filmről a Filmunió honlapján található.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?