Ma vetítik az első filmalapos magyar filmet Ma vetítik az első filmalapos magyar filmet

Ma vetítik az első filmalapos magyar filmet

Pontosan két évvel és két nappal a Magyar Nemzeti Filmalap megalapítása után vetítik le Karloy Varyban az első, már az új rendszerben finanszírozott magyar filmet, Szász János A nagy füzet című munkáját.

Javában zajlik a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál (KVIFF) Csehországban, épp ma vetítik a versenyfilmek között Szász János új filmjét, ami Agota Kristof (Kristóf Ágota) Le grand cahier című regényének adaptációja. Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója szerint azért indul a film épp Karlovy Varyban, mert ez a régió vezető filmfesztiválja.

Nem ez ez az egyetlen film, ami Filmalapos támogatásból készül, most már 27 egész estés alkotás (ebből 5 dokfilm) kapott valamilyen szintű támogatást, de ez az első, amit bemutatnak, ráadásul aggasztóan hosszú csend után. Havas szerint Császi Ádám gay tematikájú Viharsarokja is érdekes lesz, s egyesek az új, kutyás Mundruczó-filmet (Fehér isten) egyenesen Cannes-ba remélik meghívásra.

Szász filmje egy új kezdet lehet, nemcsak a rendezőnek, de az egész magyar filmgyártás számára. Az ötmilliárd forintból eddig a legtöbbet Pálfi Györd Toldija kapta. (fne)

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

  • Reménytelenül

    Színes életrajzi, filmdráma, 102 perc, 2025

    Rendező: Rózsa Gábor

  • Novokain

    Színes akciófilm, thriller, vígjáték, 110 perc, 2025

    Rendező: Dan Berk, Robert Olsen

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?