Indul a nevezés a 10. Friss Hús rövidfilmes pitchfórumára Indul a nevezés a 10. Friss Hús rövidfilmes pitchfórumára

Indul a nevezés a 10. Friss Hús rövidfilmes pitchfórumára

A 10. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál pitchfórumára március 31-ig lehet nevezni előkészületi fázisban lévő rövidfilmes projektekkel.

Az idén tizedik évfordulóját ünneplő Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál az évek során a magyar filmes élet megkerülhetetlen eseményévé vált. A legjobb hazai és nemzetközi rövidfilmeket bemutató seregszemlét ezúttal nyáron rendezik meg a Toldi moziban, szabadtéri vetítések, valamint változatos szakmai programok kíséretében. A rendezvény egyik fontos, közkedvelt eleme évek óta a rövidfilmes pitchfórum, melyre a szervezők idén is várják a pályaműveket. A pályázati felhívás egyben a Friss Húsra történő készülődés egyik első lépése, a szervezők hagyományosan ezzel indítják a hazai rövidfilmes fesztiválszezont.

A pályázat határideje máricus 31., részletei elérhetőek itt.

A Friss Hús rendezi az egyetlen hazai rövidfilmes pitchfórumot.  Az esemény célja, hogy lehetőséget teremtsen fiatal filmes alkotóknak előkészületben lévő projektjeik, filmötleteik prezentálására és azok megvitatására. A nyilvános pitchfórumon a beérkezett pályázatok közül várhatóan tíz projektet mutathatnak be az alkotók (rendezők / forgatókönyvírók / producerek). A legjobb filmterv a fiatalon elhunyt producerről elnevezett Lovas Nándor-díjat kapja, amely pénzjutalommal jár. Mindemellett a zsűri és a Friss Hús szervezői szakmai támogatásban részesíthetik a legígéretesebb filmterveket. 

Az elmúlt évek nyertes pályázatai közül az Oscar-díjas Deák Kristóf A legjobb játék című filmje a Friss Hús versenyprogramjában debütált, majd több nemzetközi fesztiválon is sikerrel szerepelt. K. Kovács Ákos a Magyar Média Mecenatúra támogatásával forgatta le a pitchfórumon díjazott tervét, a Brankát, melyet a tavalyi Friss Hús, azóta pedig több külföldi seregszemle versenyprogramjában is vetítettek. Nagy V. Gergő Az ezredes a vörös nőért sír című filmje szintén a Friss Húson, később pedig rangos nemzetközi mustrákon mutatkozott be. A 2019-es nyertes, Turai Balázs Amok című animációs filmterve magyar-román koprodukcióban készül el várhatóan még idén, míg a mostanság a zenei szcénában is aktív Holi, azaz Hegyi Olivér A szív kertje című animációs terve fejlesztés alatt áll, melyet a Friss Hús pitchfóruma óta a CEE Animációs Fórumon is díjaztak. A tavalyi nyertes Horváth Réka Balagán című filmterve is készül, a pitchfórumot követően több szakmai szereplő is jelezte, hogy felkarolná a projektet, azóta pedig már a film treatmentjén dolgoznak az alkotók.

(a szervezők közleménye; borítóképen Danszki Fruzsina és Gyimesi Anna tavalyi pitche, a fotót Chripkó Lili készítette)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes