Hat év börtönt kapott Jafar Panahi Hat év börtönt kapott Jafar Panahi

Hat év börtönt kapott Jafar Panahi

Hat év börtönbüntetésre ítélték Jafar Panahi nemzetközileg is elismert iráni filmrendezőt, s emellett megtiltották neki, hogy az elkövetkezendő húsz évben filmet forgasson, forgatókönyvet írjon, vagy elhagyja Iránt. (MTI)

Jafar Panahit kérték fel a februárban tartandó 61. Berlinale zsűrielnökének, és idén Cannes-ban is várták az ítészek közé, de akkor sem mehetett, mert éppen őrizetben volt.

A rendező négy évvel ezelőtt Pályán kívül című filmjével Ezüst Medve-díjat nyert a berlini nemzetközi filmfesztiválon. Az alkotás iráni lányokról szólt, akik fiúnak maszkírozva akarnak beosonni egy futballmeccsre.

Panahin kívül Mohammad Raszulov ellenzéki filmrendező is hat évet kapott. A vád mindkét esetben a rendszer aláásása volt. Raszulov és Panahi az ellenzéket támogatta a 2009. júniusi vitatott iráni elnökválasztások során, és részt vett annak összejövetelein. Egy harmadik ellenzéki filmes is fogságban van: Mohammad Nurizad jelenleg három és fél éves börtönbüntetését tölti kormányellenes propaganda terjesztéséért és az ország vezetőinek megsértéséért.

A hír hallatán először a francia filmszakma és a tágabb értelmiség mozdult meg. Frédéric Mitterrand kulturális miniszter kifejezte felháborodását az „álítélet" miatt. Bernard-Henry Lévy filozófus szerint a rendezőt azon gyanú alapján ítélték el, hogy filmet akart készíteni az úgynevezett zöld mozgalomról, ami a tavalyi iráni elnökválasztáson az ellenzéket jelentette. „Egyetlen bűne az, hogy támogatta Mir Hoszein Muszavi ellenzéki elnökjelöltet" – mondta. Thierry Frémaux, a cannes-i filmfesztivál művészeti igazgatója pedig azt mondta: „gyorsan cselekedni kell", ezért a francia filmszakma, valamint a Bertrand Tavernier vezette drámaírók és zeneszerzők társasága támogatásával szervez egy bizottságot Panahiért.

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold