Harmadszor is indul a Berlinálén Bucsi Réka Harmadszor is indul a Berlinálén Bucsi Réka

Harmadszor is indul a Berlinálén Bucsi Réka

Közzétették a 2018-as Berlinálé rövidfilmes válogatását: Bucsi Réka Dániában készült Solar Walk című 21 perces animációs filmje is indul az Arany Medvéért.

Bucsi Réka 1988-ban született, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanult, korábban két rövidfilmje is részt vett már a Berlinálé versenyében: a később Oscar-shortlistre is felkerülő Symphony no. 42 2014-ben, a szintén Oscar-esélyes Love pedig 2016-ban.

A Solar Walk a zavarba ejtően hatalmas naprendszerbe vezeti a nézőt. Eredetileg koncertfilmes animációnak készült, a Viborgi Animációs Fesztiválon az Aarhus Jazz Orchestra adta elő Niels Marthinsen zeneszerző és Susi Hyldgaard jazzénekes zenéjét Bucsi Réka filmjére. Ebből a koncertből készült a Berlinéléra benevezett alkotás.

A stábtagok között a rendezőn kívül még egy magyar szakember szerepel: Lukács Péter Benjámin hangmérnök, aki Bucsi Réka Love című produkciójában, illetve az Aranymedve-díjas Testről és lélekről című filmben is dolgozott.

Az Arany- és Ezüst-Medvéért, az Audi rövidfilmes díjáért, és az Európai Filmdíjakra történő nevezésért 18 ország 22 rövidfilmje versenyez. A 68. Berlini Filmfesztivált február 15. és 25. között szervezik meg.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Miroirs No. 3

    Színes filmdráma, 86 perc, 2025

    Rendező: Christian Petzold

  • Arco - Fiú a jövőből

    Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025

    Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux

  • A svéd kapcsolat

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026

    Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson

  • Kész dráma

    Színes filmdráma, romantikus, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Kristoffer Borgli

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad

erdélyi filmtár

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Szavazó

Mit vársz az idei cannes-i fesztiválról?

Friss film és sorozat

  • Miroirs No. 3

    Színes filmdráma, 86 perc, 2025

    Rendező: Christian Petzold

  • Arco - Fiú a jövőből

    Színes animációs film, kalandfilm, 88 perc, 2025

    Rendező: Ugo Bienvenu, Gilles Cazaux

  • A svéd kapcsolat

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 102 perc, 2026

    Rendező: Thérèse Ahlbeck, Marcus Olsson

  • Kész dráma

    Színes filmdráma, romantikus, vígjáték, 98 perc, 2026

    Rendező: Kristoffer Borgli

  • DTF St. Louis

    Színes tévésorozat, vígjáték, 350 perc, 2026

    Rendező: Steve Conrad