Filmterveket és filmeket vár a Friss Hús Rövidfilmfesztivál Filmterveket és filmeket vár a Friss Hús Rövidfilmfesztivál

Filmterveket és filmeket vár a Friss Hús Rövidfilmfesztivál

A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál szakmai programjai között 2018-ban is megrendezik a rövidfilmtervek pitchfórumát, de kész filmekkel is lehet még jelentkezni.

A 2018. április 3–8. között megszervezett fesztivál pitchfórumára rövidfilmes alkotók filmterveit várják. A pitchfórum nyertese 300 000 forintos pénzdíjban részesül, illetve a Friss Hús szakemberei szakmai tanácsokkal is segítik a díjazott filmterv elkészítését, majd az elkészült film utóéletét.

A beérkezett pályázatok közül várhatóan 10 filmtervet választanak ki, amelyeket a pitchfórumon szakmai zsűri előtt mutatnak be az alkotók április 6-án, pénteken a Toldi Moziban.

A Friss Húson először 2015-ben rendeztek pitchfórumot, ezt Nagy V. Gergő nyerte az Erős áll című film tervével. 2016-ban az azóta Oscar-díjat nyert Deák Kristófot díjazták A legjobb játék című projektjéért. 2017-ben mindkét film forgatása befejeződött, a 2017-es díjazott, Hermán Árpád Goodbye Frank című animációs alkotása pedig előkészületben van.

A 2018-as pályázat határideje: 2018. február 19. éjfél, további információk a pályázatról itt érhetők el.

Meghosszabbított határidőre, január 14-ig várják a szervezők a 2016. január 1. után készült külföldi és magyar rövidfilmek nevezését is.

Az animációs és az élő szereplős filmek külön kategóriában versenyeznek. A fesztivál utolsó napján a magyar versenyben a következő hét díjat osztják ki: a legjobb élő szereplős film, a legjobb animáció, a legjobb férfi színész, a legjobb színésznő, a legjobb 30 év alatti rendező díja, illetve a Daazo különdíja. A nemzetközi versenyben a legjobb film díját és a zsűri különdíját ítélik oda, illetve a közönség is szavazhat kedvenc külföldi filmjéről.

A 2018-as fesztiválon két új szekció is indul: az LMBT- és horror-válogatásban is közönségdíjat osztanak ki.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu