EFA: megvannak az animációs nagyfilm-jelölések EFA: megvannak az animációs nagyfilm-jelölések

EFA: megvannak az animációs nagyfilm-jelölések

A nevezések listája és az idei életműdíjas kihirdetése után az Európai Filmakadémia szeptember 21-én, kedden bejelentette az Európai Filmdíj-átadó legjobb európai animációs nagyjátékfilm kategóriájának jelöltjeit is. (EST.hu)

A jelöltekről döntő zsűri tagja volt az EFA két igazgatósági tagja, Per Holst (producer, Dánia) és Antonio Saura (producer, Spanyolország), a CARTOON, az Animációs Film Európai Szövetségének két képviselője, Mark Baker (animációsfilm-rendező, Egyesült Királyság) és Giuseppe Lagana (animációsfilm-rendező, Olaszország), valamint Serge Siritzky, a francia Ecran Total ügyvezető igazgatója.

A zsűri a következő három filmet találta jelölésre érdemesnek: 51-es bolygó (r.: Jorge Blanco, Spanyolország–Nagy-Britannia), Sammy nagy kalandja – A titkos átjáró 3D (r.: Ben Stassen, Belgium) és L’illusionniste / The Illusionist (r.: Sylvain Chomet, Nagy-Britannia–Franciaország). Az 51-es bolygót idén januárban a magyar mozik is bemutatták, a Sammy nagy kalandját pedig szeptember 30-tól játsszák. Sylvain Chomet alkotásának hazai premierjéről még nem tudni, de a rendező korábbi művét, a Belleville randevú – Francia rémest annak idején nálunk is vetítették, 1996-os kisfilmjét, Az öreg hölgy és a galambokat pedig több fesztiválon is lehetett látni.

A jelölt filmek közül a győztest hamarosan az Európai Filmakadémia 2300 tagja választja ki. A díjátadásra 2010. december 4-én, szombaton kerül sor az Európai Filmdíjak ceremóniáján az észtországi Tallinnban. A legjobb európai animációs nagyjátékfilm kategória egyébként viszonylag újnak számít a díjak történetében: az EFA 2009-ben vezette be – akkor a Mia és Migoo című francia-olasz animáció nyert (a másik két jelölt a Niko and the Way to the Stars és a Kells titka volt).

Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold