Brit kisjátékfilm kapta a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál fődíját Brit kisjátékfilm kapta a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál fődíját

Brit kisjátékfilm kapta a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál fődíját

A hang (The Sound) című brit kisjátékfilm kapta a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az operatőri munkát a középpontba helyező seregszemle elismeréseit szombaton adták át Szegeden.

A Zsigmond Vilmos-díjat elnyerő, 2017-ben készült alkotás operatőre Joe Cook, rendezője Antony Petrou.

A fesztivált immár második alkalommal azzal a szándékkal szervezték meg, hogy a szegedi születésű, 2016-ban elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét, művészetét ébren tartsa, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertesse, és ezt a tudást az újabb nemzedékeknek átadja. Az idei seregszemlére csaknem négyszáz alkotást neveztek, ezek közül 74 filmet válogattak be a versenyprogramba.

Szabó Gábor, a zsűri elnöke elmondta, a tavalyinál jóval több alkotás érkezett a fesztiválra, különösen a kisjátékfilmek közül neveztek sokat, ez az a műfaj, ahol a progresszív látásmód leginkább teret kaphat. Az operatőr hangsúlyozta, Zsigmond Vilmos fontosnak tartotta, hogy segítse a fiatal operatőröket, ahogy a fesztivál is bemutatkozási lehetőséget teremt a pályakezdőknek.

A nagyjátékfilmek közöl a zsűri a XIV. Lajos halála (La mort de Louis XIV) című francia filmet ítélte a legjobbnak, a kisjátékfilmek között a magyar Földiek kapta az első díjat. A dokumentumfilmek között a bhutáni-magyar-holland koprodukcióban készült A monostor gyermekeit, a kísérleti filmek sorából a Távolság című magyar alkotást választotta a legjobbnak a zsűri. Az animációs filmekből a német Mascarpone című alkotás érdemelte ki az első díjat.

A Báron György filmesztéta elnökölte kritikusok zsűrije a Welcome című magyar kisjátékfilmet, a középiskolásokból és egyetemistákból álló diákzsűri pedig a Vasfej (Eisenkopf) című kínai-német dokumentumfilmet választotta.

Tóth Levente a legjobb fiatal operatőrnek a Vision Team és a Special Group Hungary által felajánlott elismerést vehette át a Hypnosis és a Rossz színész című filmek fényképezésért. Ragályi Elemér Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr munkásságát életműdíjjal ismerték el. (MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini