A Genezis kapta a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál fődíját A Genezis kapta a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál fődíját

A Genezis kapta a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál fődíját

Dobos Tamás kapta Genezis című alkotásért a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az operatőri munkát a középpontba helyező seregszemle elismeréseit szombaton adták át Szegeden.

Szabó Gábor, a zsűri elnöke elmondta: évről évre növekszik a fesztiválra nevezett alkotások száma és színvonala, valamint egyre több a női operatőr is.

Genezis

Az életműdíjat idén Kende Jánosnak ítélte oda a zsűri. A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után közvetlenül, 1967-ben elkészítette első játékfilmjét Jancsó Miklóssal, akivel 25 év alatt összesen 14 filmet forgattak együtt. Kende János nevéhez összesen hatvan játékfilm, számos tévéfilm, rengeteg dokumentum- és reklámfilm fűződik. 1989-ben a világ száz legjobb operatőre közé választották. 2002-ben abbahagyta a filmkészítést, azóta idejét és tehetségét teljes mértékben a tanításnak szenteli.

Kende János

A legjobb nagyjátékfilm díját az As I fall című alkotásért Ivar Taimnak ítélte a zsűri. A legjobb kisjátékfilmnek Simonas Glinkskis Budéjimas - Watch keeping című munkáját választották. A legjobb kísérleti film Pálos Gergely Dark chamber című alkotása lett.

A Vision Team és a Special Grip Hungary által a legjobb fiatal operatőrnek járó elismerést Lauretta című kisjátékfilmjéért Bálint Dániel kapta.

Szeged város díját Ignorancie is bliss című kisjátékfilmért Herman van den Boschnak ítélték oda. A diákzsűri díját Becsey Kristóf és Bálint Dániel kapták meg a Rossz versek című nagyjátékfilmjükért.

A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság közönségdíját Virginie Surdej kapta Insyriated - Volt egyszer egy Szíria című nagyjátékfilmjéért. Az alkotást találta a legjobbnak a kritikuszsűri és az operatőri mesterképzés hallgatóiból álló zsűri is.

A fesztivált immár harmadik alkalommal azzal a szándékkal szervezték meg, hogy a szegedi születésű, 2016-ban elhunyt Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos emlékét, művészetét ébren tartsa, munkásságát, személyiségét minél szélesebb körben megismertesse, és ezt a tudást az újabb nemzedékeknek átadja. Az idei seregszemlére több mint háromszáz alkotást neveztek, az előzsűri a versenyprogramba kilenc nagyjátékfilmet, 23 kisjátékfilmet és kilenc kísérleti filmet válogatott be.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah