A Made in Hungária Hamburgban A Made in Hungária Hamburgban

A Made in Hungária Hamburgban

Hamburgban, a görögországi Dramában és a Madridi Animációs Filmfesztiválon láthatók magyar alkotások.

Fonyó Gergely: Made in Hungária

A hétvégén kezdődő Hamburgi Filmfesztivál először mutatja be a német közönségnek Fonyó Gergely Made in Hungária című musicaljét. A 42 ország részvételével megrendezendő „Filmfest” Németország legnagyobb filmünnepei közé tartozik. Fonyó Gergely rendezése, melyre Magyarországon már több mint 200 000-en váltottak jegyet, az Eurovisuelle című programban lesz látható, a nemzeti sikerfilmek között. Fonyó Gergely személyesen mutatja be a rock’n’roll musicalt a seregszemle közönségének. A Hamburgi Filmfesztivált szeptember 24-én a Gryllus Dorka szereplésével készült legújabb Fatih Akin mozi, a Soul Kitchen nyitja meg.

A görögországi Dramában ma kezdődik a rövidfilmek nemzetközi fesztiválja. A versenyprogramban Simonyi Balázs Tour című rövidfilmje indul, a görög filmünnep legfőbb vonzereje, hogy nyertesei közül kerülnek ki az Európai Filmakadémia rövidfilmdíjára jelöltek. Az AniMadrid, a spanyol főváros animációs filmfesztiválja szeptember 24-én kezdődik. Tóth Pál Kicsi rigó című digitális technikával készült alkotása lesz látható a madridi seregszemle versenyében, a tizenkét perces munka egy ember és egy kisrigó találkozásnak története.

A fesztiválokról és a filmekről bővebb információ a Filmunió honlapján olvasható.

Támogass egy kávé árával!
 
Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • The Breakthrough

    Színes bűnügyi, krimi, thriller, 140 perc, 2025

    Rendező: Lisa Siwe

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?